A demokratikus ember

A magyar társadalom rendszerváltás utáni fejlődésének újabb szakaszába érkeztünk, mondhatnám, rohamléptekkel haladunk a demokratikus jogállamiság útján (ejtsd: út-ján).

Már bizonyára halottak arról az örömteli eseményről, hogy nemrég, egy szép esős májusi napon megjelent egy galéria raktárában hat megtermett káeftés, két közkeresetis és hat APEH-ellenőr, akik éppen a feketegazdaságot jöttek üldözni, szóval az említett urak, ahogyan az a demokratikus berendezkedésű államokban szokás, elfoglalták a helyiséget. A rendőrség meg állt és nézett, annyira meghatotta őtet a demokratikus jogrend ily szemmel látható szilárdulása.

A történet lényege, hogy a közkeresetisek megvették ezt az épületet, aztán új tulajdonosként nem is nagyon beszéltek a bérlőkkel, nem nagyon írogattak nekik, hanem egyből a kifinomult és mélyen demokratikus-jogállami módszerhez nyúltak: béreltek egy káeftétől néhány embert, aztán irány a galéria, ajtó bezár, zár lecserél, több százmillió értékű festmény bennmarad.

Akkor most vonatkoztassunk el a fenti esettől, haladjunk a konkréttól az általános felé. Nem tudom, megfigyelték-e már, milyen szédületes sebességgel teljesedik ki minálunk a demokratikus társadalmi berendezkedés, hogyan harapózik el a jogállamiság országszerte, hogyan finomodnak a társadalmi érdekegyeztető mechanizmusok: napról napra több és több felgépelt fejű, szekrényméretű úr járkál, lehetőleg pitbullal, domborodó hónaljjal, vagy egyszerűen csak övbe tűzött pisztollyal. Ruházatuk egyszerű: nyáron izompóló, a nadrág minden esetben szürke-fehér mintás, bő, vászon, úgynevezett badisnadrág, jóllehet feltűnően ronda, de hát a jogállamiság építése közben kinek van ideje törődni az esztétikummal? Namármost, miként járul hozzá a fent leírt demokratikus embertípus a jogállamiság mindennapi fejlődéséhez? Elsősorban folyamatos jelenlétével. Mindenütt ott van, mindenfelé mutatkozik, és ahol probléma adódik, társadalmi feszültség keletkezik, ott megold. Mondjuk a felgépelt fejű demokratikus tízéves BMW-jével szabálytalanul fordul elénk, mi dudálunk, mire a demokratikus a következő pirosnál kipattan a kocsijából, csak úgy zizeg a badisnadrág: Mi az anyád van? kérdezi kedvesen, és mi lapulunk, mint szar a fűben, a felgépelt még rávág egyet rogyadozó Wartburgunk tetejére, éreztetvén, hogy csupán az ő jóakaratán, mélyen demokratikus meggyőződésén múlott, hogy nem üttettünk széjjel ott helyben.

Aztán a demokratikus ember gyakran feltűnik kidobóemberi poszton, ilyenkor sztenderd felszerelését egy szolid gyúrókesztyűvel is kiegészíti, védendő érzékeny öklét a vendégek durva arcától. Megfigyelésem szerint a demokratikus kidobóember többnyire fejbe rugdosás módszerével szereti eltávolítani az ifjúsági szórakozóhelyekről a túl vehemensen táncoló tizenhat éveseket, a fejbe rugdosottak persze nem mernek szólni, pedig föl is jelenthetnék, az antidemokratikus Btk. szerint ugyanis senkit sincs joga megütni.

Gyakran látjuk még a demokratikus embereket a jogállamiság kiteljesítése közben sztriptízbárok környékén, vitatott tulajdonú szállodák kapujában, diszkók előterében, a demokratikus embertípus egyes alfajai már a jó öreg dzsankikat is kiszorítják a narkópiacról, nem baj, így demokratikusabb, hogy időnként fejbe lődözik egymást a Gesztenyéskertben.

Sőt, kocsmákban is feltűnnek, lazításképpen, csak egészen ritkán kiáltják ilyenkor a szomszéd asztalhoz, hogy mitnézőköcsög?!, békésen viszkiznek, benyomnak hetet-nyolcat is, akkor kirakják a pultra szépen a stukkert, és csak a magamfajta vonul ki erre a kocsmából, akinek vajmi kevés köze van jogállamiság eszméihez, aki nem bírja fölfogni a európai demokratikus berendezés fölényét.

A demokratikus felnyírt tarkójúak közhasznú félkatonai szervezetekbe tömörülnek, melyekben tevékenykedve maradéktalanul megfelelhetnek a társadalom elvárásainak. Pincékben berendezett konditermekből, tehát a föld alól, bukkannak elő, mint eső után az erdei csiperkék.

Teljesítménye alapján azt gondolhatnánk, hogy az izomipar nemzetgazdaságunk húzóágazata.

Írassa be gyermekét ön is brutalitás-tanfolyamunkra!

Egy főrendőr lenyilatkozta egyszer, hogy talán nem ártana utánanézni egy-két demokratikus műhelynek, mert itt furcsa kapcsolatok lehetnek, pénzbehajtás, ilyesmi, meg aztán sértheti az esélyegyenlőséget vagy mit, hogy akinek pisztolya van, az foglalhat magának (másnak) galériát, butikot, áruházat, csipkeverő üzemet. De aztán szerencsére győzött a demokratikus elkötelezettség a rendőrségen belül, nincsen itt maffia, ők a ma fiai, meg a holnapéi még inkább, sőt nagyon is pozitív, hogy így van megszilárdítva a jogállamiság, tehát minden maradt a régiben, és most már, mint fent rámutattam, új fejezett nyílott a demokratikus, nyitott társadalom fejlődésében: állami hivatalok, hatóságok is megbíznak időnként néhány káeftét, ugyan terrorizálnának már le valakit egy kicsikét, csak a demokrácia fokozása miatt.

Már Bibó is megmondta: demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni. A felgépelt fejű badinadrágos nem fél. Ő demokrata. Mivelünk van valami baj.

Uj Péter