Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 7. szám, 2025. február 14.
KOVÁCS ZOLTÁN
Aligha lehet ezt már korlátok között tartani, az Orbán-rendszerben naponta derülnek ki újabb és újabb korrupciós és zavaros ügyek. Nem csak személyhez köthető egyedi történetek; kisebb-nagyobb túlfizetések, soha meg nem valósult projektek állami támogatása, másfél méter magas kilátók, erdőség nélküli lombsétányok, kisvasút, nagyvasút után most egy nagyívű program körvonalazódik, melynek keretében az állam kilencvenkilenc évre magánkézbe adná a főbb budapesti pályaudvarok ingatlanhasznosítását. A kiírás szerint a cél a fejlesztési területeken a huszonegyedik század elvárásainak megfelelő színvonal garantálása. Nagyon jól hangzik, és logikus: az államnak nincs pénze a főváros nagy pályaudvarainak rendbetételére és fejlesztésére, ezért a hivatalos indoklás szerint a pályázaton sikeresen részt vevő ingatlanfejlesztők úgy kapnak lehetőséget az ingatlan vasútforgalmi részétől elhatárolt területének kereskedelmi célú hasznosítására, hogy a fejlesztésbe vont pályaudvarok, állomások és kapcsolódó elemeik állami tulajdonban maradnak.
A nyertes projektcégek 2025-től 2124-ig kezelhetik az összes budapesti pályaudvar ingatlanait. Jól hangzik, de ez a kormány már bármit művel, akárhány pályázatot írt ki, működésének összes eleméhez, minden pillanatához gyanú tapad, és ez tizenöt éves ügyködésének a következménye. Olyan ugyanis a világon nincs – és részben ez a gyanú alapja –, hogy a kormányfő vagy elnök teljes rokonsága – beleszámítva a szélesebb pereputtyot, a vőt és annak rokonságát is, a gyerekkori padtársat, annak családtagjait – az ország legvagyonosabb emberei közé került másfél évtized alatt. Ehhez hasonló, de távolról sem ilyen arányú, és talán nem is ennyire családi kapcsolati vagyongyarapodást legföljebb a szovjet utódállamok gyapotbárói meg a közép-amerikai olajmágnások képesek fölmutatni. Ha ugyan.
Az államnak nincs pénze ezekre a fejlesztésekre, szól az indoklás a pályázat bevezetőjében. De vajon miért nincs pénz ezekre az egyébként jellemzően állami projektekre? Még ennél is nagyobb baj, hogy miért van pénz a tipikusan magánbefektetői területekre, mint például a professzionális futball; általában a profi sport támogatására, a hozzá kapcsolódó stadionépítésre, nem említve most a miniszterelnök magánpasszióit. A faluján áthaladó kisvasutat, a 2024-es adatok szerint 1879-es lélekszámú település futballcsapatának magyar bajnokjelöltté fejlesztését, amelyik jellemző módon a legnagyobb magyar futballista nevét viseli. Ki másét? Orbán emberei a világtengereket szelik, és egzotikus tájakon lövik a vadat. Sajnos a vadászok kurjantása meg a habok mormolása közepett a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon tavaly 20 százalék fölé került a szegénységnek kitettek vagy társadalmi kirekesztettek aránya. A jövedelmi szegénységben élők aránya pedig megközelíti a tizenöt százalékot. Ezzel szemben a korrupció tekintetében az ország megőrizte az elmúlt években elért pozícióját, büszkeségre semmi ok: harmadik éve már, hogy utolsó az uniós tagállamok között (Transparency International, berlini központ), világviszonylatban pedig, hat pozíciót veszítve, a 76. helyről a 82. helyre csúszott vissza egyetlen év leforgása alatt.
Mit tesz a kormány? A kormány felelősöket, sőt bűnösöket keres azok körében, akik a korrupciót fölfedik, a korruptokat megnevezik, de azok között is, akik minderről hírt adnak.
A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté megnyilatkozásaiból érdekes aránypár körvonalazódik: minél több a föltárt ügy és a megnevezett korrupt, annál több a hazaáruló, de a hazaárulók sosem a korruptak között keresendők, ellenkezőleg, a föltárók között. Ez is egy világkép, gondolatilag egyenes folytatása Lánczi András Széchenyi-díjas magyar konzervatív filozófus, politikatudós, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem volt rektora és Politikatudományi Intézetének volt vezetője megfogalmazásának: „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. Ennek jegyében bontogatja szárnyait és vezeti fia, Lánczi Tamás az úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatalt. A szervezet feladata, hogy információk alapján és azok értékelésével elemezze „a nemzeti szuverenitás érvényesülését”. A hivatal széles hatáskörrel rendelkezik, hogy kivizsgáljon minden olyan szervezetet vagy személyt, akit azzal gyanúsít, hogy idegen érdekeket szolgál. Ennek jegyében beleköt mindenkibe, aki szembejön, vagy már ott áll, a Mikepércsi Anyáktól kezdve az élő fáig bezárólag. Nincs jogorvoslat se a hivatal vizsgálata, se a jelentése ellen, vagyis a vizsgálat alá vont nem tehet semmit. Az Európai Bizottság a hivatal léte miatt kötelezettségszegési eljárást indított a magyar állammal szemben.
Legújabb teóriájuk szerint külföldről finanszírozott hálózatépítés zajlik Magyarország második legnépesebb városában, viszont olyan messze azért nem mennének, mint például az ürgebőrbe kötött dobozok, amiket Dániel Zoltán a Dunába hajigált jugoszláv békaembereknek. Józan mértéktartás.
Ürgebőrbe varrt dobozok tehát nincsenek, viszont a Fidesz frakcióvezetője szerint vannak hazaáruló magyar újságírók, tessék: „A magát függetlennek mondó sajtó egy része most már ukrán pénzért is hajlandó árulni a hazát.” Kocsis mindezt a titkosszolgálatoktól származó, de nyilvánosan nem ellenőrizhető jelentésre hivatkozva mondta, amit a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának zárt ülésén mutattak be. Ez se rossz, meg aseroszkár: bejelent valamit, amit bizonyítani nem tud, azt se tudni, kiről van szó, meg semmiről se tudni semmit, tehát reagálni sem lehet rá. Bemocskol néhány száz embert, osztozzanak rajta. Ez így eléggé aljas. A politikus bejegyzésében idézte az Egyesült Államok különleges missziókért felelős megbízottját, ennek alapján mondja, hogy felesleges tovább finanszírozni a Szabad Európát és az Amerika Hangját. Ez megint jó gondolat, utoljára a nyolcvanas években lehetett hallani, amikor energikus pártvezetők úgy gondolták, a hosszú hajú fiatalokat nem borbélyhoz kell küldeni, hanem föl kell hozni őket az aluljárókból. Az ötletemberek, tutifigurák, amikor beindulnak. Sok van belőlük, itt is, ott is. Egyikük, agilis, gyors beszédű ember, nemrégiben azt mondta: az értelmiség most magyarpéterezi el maradék becsületét. Nem a hitelét – bár úgy se jó. Még csak nem is a tisztánlátását például, hanem egyenesen a becsületét. Ha a gondolatot tengelyesen beforgatjuk abba, hogy „aki nem ránk szavaz, az hazaáruló”, Orbán Viktort kapjuk.