Népszabadság, 1995. november 13.
BÄCHER IVÁN
Az áruházaknak is megvan a maguk sorsa.
Például a Divatcsarnok — tegnaptól: egykori Divatcsarnok — máshonnan örökölte a nevét és máshonnan a házát.
Magyar Divatcsarnok néven 1914-ben nyitott először áruházát Rosenberg Márk a Rákóczi út 74. alatt. A virágzó üzletnek előbb a tulajdonosát hozták — mindenféle törvények bevezetésével — kínos helyzetbe, majd az épületet is romba döntötte a bomba. A maradékot előbb államosították, majd 1956-ban föl is gyújtották. A maradék maradéka ma az Otthon Áruház otthona.
A Divatcsarnok név viszont egy szintén kalandos múltú épület, az egykori Párisi Nagy Áruház homlokzatára hurcolkodott át.
Ezt a céget Goldberger Sámuel alapította 1892-ben a Kerepesi út és a Klauzál utca sarkán, a mai Blahán tehát, átellenben a csak jó harminc évvel később nyitó Corvinnal.
A Párisi afféle irdatlan bazár volt. Elképesztő árubőség, megejtően alacsony árak és mindig őrületes zsúfoltság jellemezték a szomszéd házakba is átnyúló, állandóan terjeszkedő boltmonstrumot. Csodálkozott is mindenki, hogy csak 14 ember halt meg, amikor — 1903. augusztus 24-én — az egész leégett. (Budapest tűzoltóparancsnoka csak reggel szerzett tudomást arról, hogy az éjszaka lezajlott a magyar kereskedelem történetének legnagyobb tűzvésze. Nem elég, hogy rengeteget vesztett a hajnalig húzódó tarokkpartiban, hanem még le is váltották másnap szegényt.)
Goldbergernek viszont elment a kedve a Rákóczi úttól.
Régi házát hátrahagyta — néhány évtized múltán Lottó lett belőle — 1908-ban megvette a Sugárúton az osztrák Petschauer Gusztáv tervei alapján 1892-ben épült Petánovics-házat, amelyben a Terézvárosi Kaszinó székelt azidőn. A kaszinó Lotz Károly díszítette nagytermét megtartva Goldberger 1911-re különleges, föltűnő, az út harmonikus rendjét nem zavaróan bontó házat emeltetett Sziklai Zsigmonddal, aki nem is igen tervezett életében egyebet — mozi lett belőle.
Impozáns műintézmény lett a hajdani bazárból, márványoszlopos hallal, szép ritmusú szecessziós lépcsőtérrel, tükrös liftekkel, Lotz-teremmel és az egésznek a tetején pompás kilátással, hatalmas étteremmel, tágas korcsolyapályával szolgáló terasszal.
Aki akar valamit érzékelni a Párisi fénykorából az megnézheti az Állami Áruház című 1953-ban készült Keleti Márton-filmet. A hazugságaival is remek mű zárójelenetében Latabárék a Párisi tetőteraszáról dalolják Budapest szépségét a csillagos ég felé.
A forgatás egyébként egy könyvtárban zajlott.
Az 1945 után egy időre a JOINT tulajdonába került épület ugyanis könyvek tárolására szolgált azidőn, s csak ’56 után lett újra áruház.
A Divatcsarnokká magyarosodott Párisi most visszapárisiasul újra.
Az egykori áruház lassan lábadozni kezd a súlyos kór után, amelyet állami kereskedelemként írt le a tudomány és szenvedett el az emberiség a föld egyötödén.
Egyelőre csak az épület bensőjét csinosították ki, de jövőre már a műemlék homlokzat is régi szépségében tűnik ki az újuló Sugárút újuló házai közül.
Aztán már csak két dolgot kellene vissza varázsolni a múltból: az áruválasztékot és az árakat. Mindkét ősáruháznak, a Párisinak és a Divatcsarnoknak is ez volt ugyanis a fő vonzereje: mindent lehetett kapni és mindent nagyon olcsón.
Most a szépen kifestett, láthatóan az exkluzivitást megcélzó tágas, ám mindössze néhány harmincötezres zakóval vagy csillogó kristálykészlettel dekorált terekben bóklászva a látogató azt érzi leginkább: lesz még itt dolga a Centrum Rt. lelkes munkásainak elég.
B. I.