Epilógus

—  Vigyázz rá — mondta a haldokló Schőn Sándor utolsó hörgéseinek egyikével Lelkes Áginak, akivel a szanatóriumban ismerkedett meg.

Ez történt valamikor 1962 decemberében.

Schőn meghalt szenteste napján.

És Lelkes Ágnes attól kezdve vigyázott Romlaky Annára.

Ment fel Annához minden héten menetrend szerint, tagja lett a kártyakörnek, tagja a családnak — neki társa, gyermeke nem volt elmaradhatatlan résztvevője minden karácsonynak, születésnapnak, bulinak.

Lelkes Ágnes 1949-től a Pénzügyminisztériumban dolgozott, de mozgalmi ember volt mindenekelőtt. Vékony, kortalan, rendkívül fegyelmezett, zárkózott nő.

Azért az évtizedek alatt megtudtak róla egyet-mást a Romlakyak, Goldok.

Lelkes Ágnes apja emigrált a kommün után. Apjának testvére nevezetes ember volt, egy ideig tér is viselte nevét, ő lőtt rá Tiszára, de elfelejtette kibiztosítani pisztolyát.

A két Lelkes gyerek Németországban nevelkedett, szociáldemokrata nevelőintézményekben, ahol a nevelőket tegezték, de ahol csak igennel és nemmel lehetett válaszolni, ha kérdezték a gyerekelvtársakat.

Lelkes Ágnes apja azután Moszkvába került, ahol elvtársai annak rendje és módja szerint ki is végezték.

Édesanyja Párizsba került, azután ki tudja még, hova — az ifjú leányra a Párt vigyázott mindenekelőtt.

A hetes ifik — ez volt az ő igaz családja.

A harmincas évek végén Lelkes Ági — Fu néven — a magyar illegális mozgalom egyik legfiatalabbik tagja volt.

Két évet ült a háború alatt.

Az új világban az Államvédelmi Hatósághoz került.

Úgy mondják, nagyon szép nő volt.

Volt férje is, kettő is talán, de róluk nem beszélt soha. Igaz szerelmét kivégezték a Rajk-per során.

Lelkes Ágnest is lefogták, megkínozták, lecsukták.

Egy ízben, kártya közben, mikor Lelkes Ági szemrehányást tett Gold Boldizsár trágár megjegyzéseire, Gold Jenő megkérdezte:

— Mondd, Ági, a börtönben nem szoktál hozzá ilyesmihez? Ott nem beszéltek csúnyán?

— A Horthy börtönében — mondta erre Ágnes —, Márianosztrán apácák voltak köröttünk, férfiak csak a külső őrséget adták, egy csúnya szó el nem hangzott két év alatt. De szó, ami szó, a mieink… és ha csak káromkodtak volna…

Alighanem a tüdőbajt is a börtönben szerezte.

1957-től újfent a minisztériumban dolgozott.

A hatvanas, hetvenes évek számára is a munka, a nyugalom, a viszonylagos jólét, a kis lakás, a Polskifiat, a szakszervezeti üdülő évei voltak.

Lelkes Ágnes életében a színház, a zene és mindenekfelett a könyv, a két nyelven való olvasás napi lételem volt.

A sovány, vékony, halk szavú asszony példás fegyelemmel tűrte Romlaky Anna gonosz megjegyzéseit évtizedeken át. Anna például igen szerette firtatni Lelkes zsidóságát, s mikor ezt vállalni Ági nem volt hajlandó, Annának, hogy, hogy nem, de csupa jiddis kifejezés jött szájára az egész parti alatt.

Lelkes Ágnes mindent eltűrt, mert megígérte, hogy vigyázni fog Annára.

Kitartott harminc éven át egy ember mellett, akit nem szeretett. Kitartott, mert ezt ígérte annak, akit szeretett.

Segített mindig. Szerzett beutalót, repülőjegyet, ha kellett. Ő intézte el, hogy Romlaky Dezső hazatelepedhessék, és Budapestre folyósítsák a Szabad Európánál eltöltött évekért járó nyugdíjat.

Ágnes intézett kórházi ügyeket, pénzátutalást, lakásfelújítást, ő vitte Annát színházba, hangversenyre.

Vigyázott Annára, mert megígérte.

Ő csinálta végig az utolsó hónapokat is. A Gold családban akkor már majd’ mindenki rákos volt, harminc és hatvan között. Nem jutott már kellő erő a kilencvenhez közelítő Romlaky Annára. A combnyaktörésből föl már nem álló Annát Lelkes Ágnes látogatta naponta, ő tette tisztába a végén, ő tárgyalt orvossal, ő nyomott pénzt az alaposan elcsigázott ápolónők zsebébe.

Ő mondta meg a már félig öntudatlan Annának, hogy bátyja, Romlaky Dezső 1989. szeptember 14-én, kilencvenhat éves korában meghalt New Yorkban. De a szép színes képet, a felnyitható fedelű koporsóban fekvő fivérről már nem mutatta meg.

Mikor 1989. október 14-én utoljára ment föl a Kútvölgyi belosztályára, benyitott a kórterembe, és ott találta Romlaky Annát, nyolcvannyolc évesen, harmincöt kilósan, mezítelenül, kiterítve, Lelkes Ágnes bólintott, sarkon fordult és betette maga mögött az ajtót.

Míg élt Gold Boldizsár és Gold Gyuri — ők lettek az öregek váratlanul —, a családi kártya, a majd’ kilencvenéves családi kártya még összetartott. Családtag maradt Lelkes Ági is.

Azután 1993-ban a kártya véget ért.

Lelkes Ágit néhányszor meglátogatta Gold Jenő.

Lelkes Áginak testvére volt, Alex. Előbb Alex lánya lett öngyilkos, majd meghalt Alex is.

Maradt néhány régi barátnő, akivel még Ságvári Endre társaságában kirándultak a budai hegyekbe. Azután Lelkes Ágnes kezdett felejteni.

A súlyos dolgokat magukba záró emberek gyógyíthatatlan baja támadta meg. Belesorvadt az agy a sok szörnyű titokba.

Mikor Gold Jenő utoljára járt Lelkes Áginál, valamikor 1997 nyarán, az asszony szabadkozott, hogy nem tudja kínálni semmivel. Tíz perc múlva Jenő kitévedt a kis konyhába, ahol egy tálcán szépen kikészítve volt szendvics, sütemény, sör, konyak.

Gold Jenő nem tudta, hogy Lelkes Áginak volt egy mostohatestvére is, akit ő támogatott, szponzorált, még lakást is vett neki.

Ennek a testvérnek a tizenhét éves lánya az utóbbi időben följárt Lelkes Ágihoz.

Utoljára vitte kis barátnőjét is.

Lelkes Ágnes agya nem érte meg a végső sorvadást: két, ezredvégen kupálódott magyar tinédzser leányzó 1998. január 30-án minden gond nélkül széjjelverte.

A héten volt a temetés, föl is vonultak a még lábon levő hetes ifik valamennyien.

Bächer Iván