Újságlap

Pár hete e helyütt egy színházi premier centenáriumáról emlékeztem meg. A nyersanyaggyűjtéshez nemigen kellett levéltárba, könyvtárba zarándokolnom, még föl se kellett állnom székemből, csak éppen hátranyúltam, és a mögöttem lévő polcon sorakozó borítékok, dossziék, dobozok tömkelegéből kihúztam azt a borítékot, amelyen kívülről vastag filccel a Katonák-kritikák fölirat kéklik.

A borítékba már én tettem át egy szakadt dobozból az eredetileg cukorspárgával egybekötött sárgult papírköteget, a dédpapám darabjáról írott egykori kritikák teljes gyűjteményét.

A korabeli recenziókat dédanyám vagdoshatta ki az újságokból, mivel a forrás és a dátum az ő keze írásával van föltüntetve minden kivágás jobb felső sarkán.

E nélkül a leszármazott már nem is állapíthatná meg, hogy mely lap ítészének írását olvassa éppen dédmama ollója szigorúan csak a családra vonatkozó szöveget vagdosta körül.

Egy kivétellel.

Egyetlen kritika, nem is kritika, csak egy kis hír esetében egy egész újságlap archiválva lett.

Először persze nem törődtem ezzel, csak a dédpapára vonatkozó — száz éve ceruzával is megjelölt — apró közleményt futottam át.

De aztán tekintetem az oldal alján lévő hirdetésre tévedt.

Aztán szépen, gondosan, végigböngésztem az első betűtől az utolsóig mindkét oldalt.

Az újságlap az akkor hatodik évfolyamában járó Somogyi Újság 1899. augusztus 29-i számából lett kitépve. Számozás híján nem derül ki pontosan az oldalszám, mindenesetre valahol a lap hátsó fertályán esett a csonkítás, mert a hirdetés és egy fél tárca kivételével csupa úgynevezett mínuszos hír, illetve a színházi rovat szerepelt a két lapon.

Azt már rég tudom, hogy nincs érdekesebb a tegnapi újságnál.

De aztán nem gondoltam volna, hogy még egyetlenegy újságlapban is benne van egy egész kor.

Márpedig benne van.

Ebben a két lapban például benne van az egész száz éve előtti Kaposvár, az egész Somogy, az egész boldogult Monarchia.

Mindenekelőtt a párbeszéd formában íródott fél tárcát — az eleje szemétbe ment — böngésztem át.

A történetből annyi világlik ki, hogy valaki meggyőzi Lola névre hallgató nővérét, hogy a legjobb bőrszépítő szer a Byrolint creme, mely szer dr. Gráf és társa berlini vegyészeti gyárában készül, és a legelső orvosok szerint is a legkitűnőbb bőrápolók közé tartozik.

Ezt megtudván, Lola elrohan a patikába Byrolinért, ahol megismerkedik a patikussal, bizonyos Johnsen doktorral.

Majd három csillag után így folytatódik és fejeződik is be gyorsan a közlemény:

A legfelsőbb látogatás örömére a város ünnepi díszt öltött, s Ő felsége teljes megelégedésének adott kifejezést a valóban impozáns fogadtatás fölött.

A legboldogabbak közé tartozott az a pár, amely az esti homályban szorosan egymás mellett haladt végig az utcán. E két boldog nem volt más, mint a nap királynője, Eperjessy Lola és Johnsen dr. gyógyszerész.

— Ó, milyen híres kis menyasszonyom van — suttogta a fiatalember gyengéden.

— És én kinek köszönhetem ezt a szerencsét? — kérdé Lola vőlegényére pillantva. — Csak neked!

— Nem, édesem — ellenkezett a gyógyszerész —, nem nekem, hanem a felülmúlhatatlan Byrolinnak!

Hát így hirdettek a boldog békeidőkben.

A csudaszer egyébként — a próza műfajára átírva — még felbukkan a mínuszos hírek között is.

Mínuszos hírek sorában az első egy eljegyzésről tudósít: Gulyás Ferenc, Somogy vármegye kir. tanfelügyelője eljegyezte Filipovics Irénkét, Filipovics József budapesti posta- és távírdatitkár és neje, Bátorfi Emília kedves leányát.

A második hír az állami elemi iskolákba való beiratkozás rendjéről értesít, a harmadik pedig tudatja, hogy az új vasútállomás épületén serényen folyik a munka, a bal szárny alapítása már teljesen kész, a jobb szárny alapozásán most dolgoznak éppen.

Családalapítás, iskolakezdés, vasútépítés — lendületben volt akkor egész Magyarország!

A negyedik közlemény a barcsi új zsinagóga avatásáról tudósít.

Az augusztus 22-én történt esemény során elébb a régi zsinagógától vettek búcsút, mely alkalommal dr. Löw Ferencz nagyatádi főrabbi mondott beszédet, majd hosszú menetben, melyben a községi és járási intelligencia és az egyesületek felekezeti különbség nélkül részt vettek, átvitték az új templomba az új ereklyéket, itt aztán Herzog Manó doktor kaposvári főrabbi és Psik Lajos országgyűlési képviselő szónokolt.

Az eseményt este fényes bankett zárta.

Ez egyébként általános — és nagyon szép — szokás volt. Minden eseménynek, ünnepségnek, tanácskozásnak, egybegyűlésnek elmaradhatatlan fináléja volt az össznépi kosztolás.

A következő hír, amely a csurgói főgimnázium centenáriumi ünnepségének eseménysorozatát ismerteti a lehető legapróbb részletességgel, természetesen szintén ekként zárul: „Délután 1 órakor pedig közebéd tartatott a »Korona« nagyvendéglő nagytermében.”

Aztán egy közlemény a budapesti Röser János kitűnő, államérvényes bizonyítványt nyújtó és egyéves önkéntességre jogosító tan- és nevelőintézetére hívja föl a figyelmet, egy másik pedig a MÁV-nál életbe léptetett új szabályokat ismerteti hosszasan.

Hiába, akkor még fontos dolog volt a vasút, még nem volt autó, mindenki vonaton utazott, a gazdag ember is.

Ezután újra egy hírnek álcázott hirdetés ajánlja a Budapestre látogatók figyelmébe az Ős-Budavárában lévő Arany Kakas vendéglőt, ahol Dankó Pista vezényli 30 tagból álló társulatát, s ahol kitűnő, ízletes ételek, tiszta, valódi magyar borok szolgáltatnak föl igen jutányos polgári árakon. Bűnügyi hír jön eztán: két mesterlegény összeszólalkozott, kést rántott az egyik, megszúrta a másikat, minek következtében az egyik haldoklik, a másik börtönben ül.

A Somogy megyei Tanítók Egyesületének tagjai szintén Csurgón jöttek össze azon a héten. Estek szép beszédek, pontos jelentések, krajcárra elszámoltak a pénztárral, meghallgattak néhány szakmai előadást, határozatot hoztak a tanítók házának előkészületeiről, beválasztottak mindenkit oda, ahova kellett, meghatározták az esedékes nyugdíjakat, s végül — már nem is kell mondani —: „a »Korona« szállóban 70 terítékes ebédre jött össze a tanítóság s vidám hangulatban d.u. 4 óráig élvezte a kartársi szeretet és barátság örömeit.”

Azokban a napokban jól mehetett a Koronának.

Ezután — azt hihetnők — valami külpolitikai hír következik: Guérin párizsi antiszemita vezér — olvashatjuk — negyven társával elbarikádozta magát házában, amelyet a rendőrség ostromgyűrűbe fogott. De ha többet akarunk megtudni a dologról, akkor — ajánlja újságunk — legokosabb megvenni a Budapest című képes politikai lapot, amelyben a legjobb művészek rajzolják az illusztrációkat, így magának Guérinnek is arcképét, Előfizetési ára egy évre 12 frt.

Ezzel zárulnak a Somogyi Újság 1899. augusztus 29-i számának úgynevezett mínuszos hírei.

Egy lénia után következett a színház.

A szezon nehezen akart beindulni, a lap H – ó. szignó mögé rejtezett munkatársa meg is rója a kaposváriakat ezért: a közönség még mindig távol tartja magát a színháztól. Mintha a kaposvári publicumnak nem volna nemesebb élvezetre szüksége! Milyen viszonyok dominálnak Somogyország híres fővárosában! A színház megnyitása előtt pár héttel a piactéren circus ütötte fel sátorfáját. Mennyire tolongott ott esténkint a nép, hogy gyönyörködhessék a dummer Augustok bukfenceiben! Mert nálunk a színházat tekintik komédiának, a cirkus az a hely, hol nemesebb élvezeteket lehet szerezni. Figyelje meg csak bárki is, hogy midőn valamelyik színész a darabban jó-rossz lokális viccet csinál, hogyan tombol örömében a hallgatóság! Miért ne, hisz ezzel egy lépéssel közelebb jutottunk az egyedül üdvözítő cirkushoz.

Ezután a szemleíró gondosan, de azért lokálpatrióta kímélettel végigkritizálja az előadásokat. A bibliás asszonyt, a Mikádót, a Gyurkovics lányokat, a Katonákat, Hervé B.A.L.E.K. című operettjét és Berczik Árpád kortárs szerző Himfy dalai című darabját játszották Kaposvárott azon a századvégi nyár végi héten.

Befejezésül a véletlenül megmaradt újságlap alján, a színházi hírek után, majd negyedoldalnyi terjedelemben pompázik a hirdetés.

Nekem különösen élvezet volt végigböngészni, mert tudom, hogy dédanyám minden idők legszemérmetesebb asszonya volt, aki, mikor női baja támadván, nőgyógyászhoz vitték, és ott végre megértette, hogy az mit akar ővele csinálni, hova és hogyan akarja leültetni őt, fölháborodva pofozta föl szegény professzort.

Nézem a hirdetést, és azon spekulálok, amin mindig is szoktam: mi változott száz év alatt?

Azon túl, hogy minden rosszabb lett, szinte semmi.

Gumi éppúgy kapható volt, mint manapság, és a Diana öv sem lehet egyéb, mint a mai szárnyas betét őse. De aki a sokkal természetesebb — és ki tudja, talán sokkal célszerűbb, biztonságosabb — halhólyagot akar a célra eszközölni, az bizony gyalogolhat száz évet vissza az időbe, vagy vehet horgászbotot a kezébe előbb.

Sajnos nem tudom, mi lehet az a Capottes Americans (rövid), de a többi szerkezet ma is használatosnak tűnik. Azért szívesen megnézném, hogyan festett száz éve egy teljesen felszerelt irrigátor, és sokért nem adnám, ha valaki megajándékozna egy uraknak való korabeli gyűjteménnyel igen célszerűen dobozokban összeállítva.

Bezzeg a boldog Johnsen drogista biztosan bírt ilyen kollekcióval — nem véletlenül nem tudott ellenállni neki a szép Lola.