Üzenet

A Vörösmarty téri gyönyörű — és persze egykor megmenthető — Haas-palota helyén szörnyülködő irodaházban van egy szoba. Ebben a szobában ül barátom, ötvenéves, teljesen fehér hajú, csillogó szemű ember. Egyedül. Körötte polcok, a polcokon zenék, mindenféle zenék. Zenéi mindeneknek.

Mert az ősz hajú úr ebben az irodában aláfestő zenét árul és kölcsönöz.

Ha valaki oly boldogtalan, hogy kénytelen televíziót nézni, és — mondjuk — néz egy izgalmas krimit, amelyben van egy szép véres karambol, akkor könnyen lehet, hogy a karambol alá való zenét éppen a mi irodában ülő emberünk szolgáltatta a film készítőinek. Bejött ide a Vörösmarty térre a film gyártásvezetője és azt mondta, Gábor, kellene valami keményebb karambolzene. És akkor Gábor — mert úgy hívják az urat, Knisch Gábor — odalép a polchoz, és leemel hat-nyolc diszket, amelyen mind és kizárólag karambolzenék vannak.

De ha természetfilmet készít valaki, az is jöhet ide bátran, és jön is úgy, és kaphat itt bármikor tengerzenét, naplementezenét, őserdőzenét, Himalája-zenét, téli zenét és nyári zenét, lehet itt kapni bánatzenét és diadalmuzsikát, zászlóavatás-zenét és lebbencsleveshez valót. Van itt zene mindenhez, miniszterelnöki szózat aláfestéséhez és bélcsavarodáshoz, gabonabetakarításhoz és BUX-index emelkedéséhez, szerelmi csalódáshoz és miniszteri házépítéshez, gyermekáldáshoz és hulló falevélhez.

A diszkeket persze nem Gábor állítja össze, külön stúdiók, aláfestő hanggyárak működnek szerte a világban, ők szolgáltatják a nyersanyagot, amelyeket aztán Gábor megrendel.

De azért Gábor nemcsak beszerez zenét, hanem szerez is.

Harminc éve immár.

Legismertebb száma gyakran elhangzik a rádiókban ma is, a címe: Véget ért egy fejezet. De írt más dalokat is, mélabúsakat, töprengő dalokat, amelyeket általában enmaga kísér gitáron aztán. Utolsó dala az Ezredvégi üzenet címet viseli, s benne Gábor az új ezrednek üzen kétségbeesetten, szomorún.

Gábornak pár napja, ötvenéves korára megjelent végre önálló lemeze, ott van a tér sarkán a hatalmas zeneboltban, ott van a kirakatban, ha sarokban is, ha félig takarva is, de ott van, Gábor vett is belőle hármat azonnal, és azóta mindennap munka után benéz a boltba, és megkérdi: hány fogyott a diszkből. Első nap mondták neki, hogy három, akkor vett egyet. Második nap mondták, hogy már négy, akkor megint vett egyet. A következő nap arról referáltak neki örömmel, hogy már öt lemeze fogyott, ő persze vett egyet megint.

És hazamegy aztán, és mikor a gyerekek lefeküdtek már, és elaludt az asszony is, akkor ő fölteszi lemezét mindennap, és föl a fülest és búsan, szomorúan, mégis büszkén, hisz’ ő megtette, amit tehetett, hallgatja, hogy meleg, szeretetteli, szép, tiszta hangján mit is üzent az új évezrednek ő.

Bächer Iván