Újlipóciánerek

1. Egy régi

Ha összefutunk, lehord azonnal, meginvitál, én szabadkozom, ígérem: majd, később megyek. Múlt héten már nem volt menekvés. A túloldalról kiáltott reám.

— Druszám! Az anyádat! Hát leesne a kezed, ha fölvennéd azt a lökött telefont?

— Most akartalak hívni.

— Persze… Most, most… Hát látom, hogy nincs témád! Marhaságokat írsz! Csuka! Hát miért nem jössz fel? Összeírtam neked egy csomó dolgot. A címe is megvan. Druszám meséli. Jó?

— Jó.

— No, akkor gyere!

Megyek. Körút közeli, közepes méretű, jellegzetes újlipótvárosi lakás. De csak alaprajzában az. Mert amúgy csudákkal van — csudás rendben — zsúfolva színültig. Az előszobában a bejáratnál karikás ostorok százai lógnak, odébb kévékbe kötve esernyők, sétabotok erdeje, odabenn minden falon plafonig könyvek, előttük a polcszegélyen cselédcsengők sorakoznak — övé az ország talán legnagyobb cselédcsengő-gyűjteménye a belső szobában viszont egy bizonyosan teljes kollekció: egy fél falat borít el minikönyv — a hazánkban megjelent valahány. De szép gyűjtemény van itt bibliából, albumból, szakácskönyvből, hanglemezből, szövegkönyvből, kazettából és mindenféle csetrecből, köcsögből, tányérból, jó isten tudja miből.

Druszám gyűjtő.

— Mióta laksz itt?

— Mi van? Nem ez a fontos. Druszám mesél. Ez lesz a címe. Mióta laksz itt!? Hülye vagy, itt születtem. Ebben a szobában. 1938. De nem ez a fontos. Ülj le! Papírod van, tessék! Na! írjad! Ez a címe: Druszám meséli. Kezdem. Stefi. A legnagyobb operaénekesek egyike. Tessék! Gyönyörű hang, kedvesség, báj. A szomszéd utca. 25-ös szám. Jó?

— Jó.

— Dezső bácsi. Szomszéd erkély. Fogom a függönyt. Jó? Böbe baba. 34 tacskóját sétáltattam. Jó?

— Jó.

— Bamba. Itt a sarkon. Jó? László, a legnagyobb karikaturista. Egy házzal odébb. Évával a könyvei? Jó? Szomszédban Erika. Nagy színész. Lassan beszél, de jó. Jó? Ugyanott lakik a főügyész. A volt. Kocsiját ellopják, lefestik, őt leváltják. Jó? Jóska két házzal odébb. Tizenegyszeres bokszbajnok. Soha nem ütötték ki. Jó? Alezredes volt, lefokozták, nem tudod.

— Ki volt az apád?

— Micsoda? Az nem érdekes.

— Ki volt?

Tiszta hülye vagy. Szent István körút 23. Harisnya, fehérnemű és kesztyű mintabolt. 1952-től cipőbolt. Négy üzlet lett összevonva. Egyik Weisz Mariska, nagy név, de te nem tudod. Heinschler Géza, a papa. Szamosi Ármin ékszerüzlete. És Farkas Sanyi bácsi cipőboltja. De ez nem fontos. Jó? Az a fontos, hogy itt lakott Jacquelin. Ugyanolyan volt, mint a Lakatos Gabriella. Nem érted ezt! Úgy kell írni, hogy druszám mesél. Össze lehet kötni Erzsivel, akárkivel. Két házzal odébb lakott, én kísértem haza mindig. Jó. Osztályai voltak, olyanok, jó, majd utánanézel. Druszám mesél. Szomszédja Eszti. Gyönyörű hang. Csak nem vigyáz rá. Nem vigyáz magára. Jó. Férje osztálytársam volt, meghalt, szegény, teljesen mindegy, jó. Gyuri bácsi a parkban. Sokan gyűlölik. Meghalt. Jó. Pista bácsiéknak voltam a sofőrje, Gyuri bácsihoz én vittem minden születésnapon a whiskyt, minden karácsony előtt Piroska képét. Jó?

— Milyen kocsid volt?

— Hatvanhatban Trabant az első. De nem ez a fontos, lökd meg. Nem ilyen marhaságokat kell írni, hogy milyen kocsi, meg milyen bolt, meg milyen csuka. Druszám mesél. Jó? Együtt ült minden nap Bandival az Ipolyban. Negyven kötet. Lehet mondani mindent, de druszám nem hiszi, hogy Bandi negyvenkilósan kirúgta volna a fogát bárkinek. Falták a könyveit. Druszám mesél. Erzsi. Jó. A mai napig is azt mondom, hogy a világ legszebb alt hangja. Mindegy, hogy most ki van a haja festve. Ő akkor is az, aki. Jó. Bombázó volt, te gyerek vagy, nem tudod, hülye vagy. Jó. Pista bácsi a Pannónia utca festője. Jó. A te házadban lakik Dezső bácsi. Minden volt már. Főigazgató is. Jó. Majd utánanézel. Pali bácsi a Pozsonyi úton, a baloldali, aki jól lát mindent. Jó. Wallenberg utca. Laci és Zita. Tudod? Ők is mindent tudnak. Jó. Honnan tudod? Na jó. Druszám mesél. Mellettem lakott Gyuri, akinél barátságosabb, kedvesebb pali nem énekelt még soha. Nagy horgász volt. Mindennap négy szódásüveget vitt fel. Mellette levő házban Margit néni. Jó. Az anyját is ismertem. Van vagy tíz kerámiám tőle. Jó. Fifi néni. Jó. Jóska. Mindenki rá fog jönni. Cirkuszhercegnő, Bob herceg. Jó. Ugyanabban a házban lakik, Ákoska, Mákos, mindegy, hogy most milyen, én azt mondom tehetséges riporter volt. Aztán szegény Karcsi bácsi, akit nem tudtam tegezni, szegény tavaly ment el felesége, Marika után. Szemben meg a tanár úr, mindegy milyen most, de itt lakik szemben. Aztán Csikar. Érdekel, hogy a szomszédom volt, te hülye. Jó. Aki nem került be a 6:3-ba. Aztán Tamás és Judit. Sokan utálták, de a legnagyobb színész volt. Aztán Feri bácsi a számolóművész, aztán… Te figyelsz? Te! Hál mit tudsz te? Hát nem tudsz semmit se! Mit írsz? Na mutasd, hát ez egy hülyeség, azt írjad, hogy druszám mesél…

Én körmölök, és nézem kedves druszámat, barátomat, földimet, a gyűjtőt, aki nem csupán minikönyveket, albumokat, esernyőket, csengettyűket, mütyüröket és mimásokat gyűjt, de mindenekelőtt embereket, hírességeket, lelkeket, akik az ő szülőflaszterjét koptatták, koptatják, akik vele egy léget színak és színak ma is, akiket ismert, látott, akikkel egy faluban adatott neki élnie.

2. Egy új

Bekukkantok a felújított helyiség ajtaján, ő áll a pult mögött, rám mosolyog, és int azonnal. Kocsmába invitálásnak nem szokásom ellenállni.

Nem vagyok gyökeres itt, mesélésből tudom, hogy itt ősidők óta egység üzemelt.

City volt, aztán Bécsi, most meg… majd a végén.

Az utolsó — vagyis a mostani előtti — stációt már tanulmányozhattam. Péter volt a főnök — a helyiség bérlője. Családi vendéglőként működött elfogadhatón a hely a nyolcvanas években, családias söntéssel, ahol erős — és erősen Újpest-drukker — törzsgárda kovácsolódott össze. Aztán Péter elfáradt, vagy ki tudja mi történt, de a hely fáradt biztosan, a végén igazándiból már csak a külső — álló — szegment üzemelt, odabenn csak kártyaparti folyt, ami persze nem csak, de hát a rezsire nem volt elég, nőttek a tartozások, s egy szép napon pecsét került a rácsra, ami már úgysem működött. Péter még behívott egy búcsúkortyra, majd két nappal később — mondják — az utcán összeesett, és nem kelt fel többé. Helyét nem élte túl.

Nem ismertem, párszor diskuráltam vele csak, de talán nem csal meg érzetem: nem volt rossz ember, csak elfáradt szegény. Nyugosztalja, kinek ősi dolga ez.

Jó néhány hónap, és pályázat után most új életre kel — legalább a hely.

Odabenn felújítva minden, burkolat, gépészet, konyha, berendezés, pult. Az újjáépített, szigetelt, meszelt falakat száz év óta összegyűjtött újságlapok borítják. A belsőépítész — Péter szintén, kívánjunk neki druszájánál szerencsét nagyobbat — hírlapírókról álmodott, mikor a ceruzát kezébe fogta.

A tulajdonos-triász egyik tagja fogad a pult mögött.

Astória-láncnál tanonckodott, első tapasztalatait a régi Erzsébet Szálló János pincéjében szerezte, bővítette azokat aztán Sport szállóban, mixer- és nyelv- és ami még kell tanfolyamokon, külhoni utakon. Aztán előkelő szállodában kamatoztatott és komplettírozott. Wesselényi utcai étterem után vágott most újlipótvárosi kísérletbe bele.

Még nem bánta meg keservesen, de az újlipótvárosiakkal meggyűlt baja azért.

A ház lakói megtettek ellene minden lehetőt.

Az új lipótvárosi polgárok robbant kocsmát szó nélkül viseltek, de polgári kávéházat már csak nem tűrhetnek meg városukban. Nem egyeztek bele — ab ovo — semmibe, nem adtak semmihez járulást, engedélyt, elzártak csapot, minden létezőt, följelentettek, áskálódtak, keresztbe tettek, fenyegetőztek, jó magyar szokást követve.

Ujlipóciai polgárok dacára nyílt polgári hely Újlipóciában.

Van hangszigetelés, hőszigetelés, szagszigetelés — a pillanatnyi árak az embert is szigetelik némiképp. A légutak csak azért nem frissítenek jobban, mert a lichthófba nem engedtek építeni a lakók vastagabb csövet.

A bejárat elé nem készült redőny — nehogy az első emeleti néni fölriadjon záráskor-nyitáskor.

Van sör, csapolt, bor finom, vannak lapok, lesz konyha, környékbeli kereskedőknek, hivatalnokoknak gyors ebéd, este lakóknak, egyetemistáknak, ifjaknak vacsora, frissensült, különlegesség is, ha kell.

A választékot, az árakat a — még kicsit szállodához szokott — tulajdonosok igyekeznek majd a környékhez igazítani.

Újlipótvárosban, a polgárok egykori honában, szeretne lenni egy kávéház.

Hátha sikerül.

A hely neve lett volna: Újlipócia.

De a ház közös képviselője a keresztségben a Lipót nevet nyerte el.

Isten őrizz, hogy valami gúny csendüljön ki a cégér fölírásából.

Így lett Újlipócia első kávéházának neve, Firkász.

A hely gazdái most örülnek, igyekeznek, veselkednek és felednek minden akadékoskodást.

Szeretettel várják azokat is, akik őket nem így fogadták.

Bächer Iván