Vicc volt az egész

Kérdés a Jereváni Rádióhoz:

Van-e élet a Marson?

Válasz:

Ott sincs.

Ezzel az elmúlt századot summázó alapviccel indul egy nyugdíjas vegyészmérnök. Kelemen Károly most megjelent viccgyűjteménye. A Fele sem tréfa jóval több az efféle szokott összeállításoknál. Leginkább viccek mentén fölépített történelemkönyv, amelyet egy magyar — és Magyarországon maradt — értelmiségi élettapasztalatai és életútja hitelesít.

Kor- és életrajz — viccekben elmesélve.

Szomorú kis vicceskönyv, mondhatni.

„A vicc tipikus kelet-közép-európai műfaj, táptalaja, sőt melegágya az elnyomás” szögezi le bevezetőjében a szerző. Ez az oka annak, hogy ahol tartósan és hosszú idő óta szabadság honol, ott a viccet nem értik.

Olyannyira igaz ez, hogy a vicceket, amelyeken három-négy nemzedék nőtt fel, a mi vicceinket saját gyermekeink kezdik már nem érteni.

Érzi ezt Kelemen doktor is, ezért — jó pedagógusként — megmagyarázza a viccek történelmi, társadalmi hátterét.

Ebből következik, hogy a könyv nem is annyira „vicces” könyv, sokkal inkább tankönyv. Történelmet tanítók és történelmet tanulók számára javallott mindenekelőtt.

A vicc igazából nem a vidámság forrása, állítja a mérnök, hanem a világosabb megértésé. A vicc vigasz a bajban. A vicc az elnyomott ember napi győzelme elnyomói felett. A vicc az értelem diadala az errefelé menetrend szerint hatalomra jutó ostobaságon.

Egy-egy vicc gyakran jobban jellemez, jobban ragad meg lényegénél egy kort, egy figurát, egy történelmi helyzetet, mint megannyi tudós elemzés.

„Mi a szocializmus?

Szakadatlan küzdelem mindazon nehézségek leküzdéséért, mely nehézségek a szocializmus nélkül nem jöttek volna létre.”

Ezen a viccen nem röhögött húsz évvel ezelőtt se senki és nem röhög ma sem — ez a vicc nem arra való. Ez a vicc a szomorú való. Volt.

A könyvecske történelmi korszakok szerint tagolva tálalja hatvan év politikai vicceit. Az első fejezet, a Horthy rendszer második felével, vagyis Hitler hatalomra jutásától veszi a — természetesen — Hitler-viccek hosszú sorát.

A könyv részletesen tárgyalja — egész történelmi összefoglalást adva — a vicc és a zsidóság kapcsolatát is. Egyrészt a vicc táptalaja a baj, a córesz. Másrészt verbális műfaj. Harmadszor ágas-bogas gyökerei ott kapaszkodnak a Talmud példázataiban is.

A gyűjtemény bőven szemezget az Izraelbe keveredett magyar zsidóság terméséből is:

„Kohn vitézül harcol a páncélos dandárban, és az ellenségtől zsákmányolt tankokért újra, meg újra jutalomszabadságot kap. Barátját, Grünt eszi a fene, hogy ő soha nem mehet haza, ezért megkérdi:

— Te Kohn, hogy csinálod ezt?

— Egyszerű — feleli Kohn. — Kihozok a garázsból egy tankot, odahajtok vele az arab állásokhoz és átkiabálok: Juszuf, kell két hét szabadság? Juszuf azt mondja, kell, és akkor tankot cserélünk.”

Miközben Izraelben ekként izmosodott a zsidó állam, mifelénk lázasan folyt a szocializmus építése.

„Kohn a munkaszolgálatból orosz fogságba esik és egy távoli szibériai hadifogolytáborból csak 1949-ben sikerült valahogy hazakeverednie. Az itthoni helyzetről semmit se tud. Grüntől érdeklődik a túlélők sorsáról.

— Hol él Róth?

— Itt van Pesten.

— És mit csinál?

— Építi a szocializmust.

– És a Krausz?

— Visszament Romániába, szülővárosába, Marosvásárhelyre.

— És mit csinál?

— Építi a szocializmust.

— És a Gelb?

—Az meg Kassán él. Csehszlovákiában.

— És mit csinál?

— Építi a szocializmust.

— Na és a Weisz?

— A Weisz az kivándorolt Izraelbe.

— Tudom, építi a szocializmust.

— Hülye vagy? A saját hazájában?!”

A jövő fiatal tanára, ha majd megpróbálkozik azzal a képtelenséggel, hogy tanítványaival valami kicsit is megértessen abból a különleges képződményből, amit Szovjetuniónak neveztek egykor, szintén talál e könyvben segédanyagot.

„— Milyen a szovjet törpe?

— Óriási.”

Vagy:

„A transzszibériai expressz valahol Ázsia közepén megáll a nyílt pályán. A vonat csak áll, csak áll, végül Iván Ivanovics elveszti türelmét és kikiabál:

— Miért állunk?

— Mozdonyt cserélünk!

— Miért?

— Vodkáért!”

Az 1953-as, Nagy Imre-féle fordulat idején született az alábbi példázat:

„A Szahara egyik oázisában él egy beduin törzs. Van egy forrásuk és néhány pálmafájuk. Az arra járó karavánok megpihennek az oázisban, vizet és datolyát vásárolnak. A törzs ebből tengeti életét. A törzsfőnök elégedetlenkedik:

— Nincsen ez jól, kevés a bevételünk. Vágjuk ki a pálmafákat, csináljunk belőlük ringlispílt. Amikor jönnek a karavánok, majd mindenki felül a ringlispílre, mi meg jó pénzt szedünk be ezért.

Így is tettek. Kivágták a pálmafákat, megépítették a ringlispílt. Pálmafák híján nem volt datolya és kiszáradt a forrás. Jöttek a karavánok, keresték a vizet, mondták nekik: víz az nincs, de van ringlispíl, mire a karavánok tagjai azt mondták: basszátok meg a ringlispíleteket, mi szomjasak vagyunk. És attól fogva a karavánok messze elkerülték a helyet. A törzs éhezett, tagjai föllázadtak, a főnököt elzavarták a sivatagba és választottak újat helyette. Az új törzsfőnök morfondírozott, majd meghirdette az új programot:

Bontsuk le a ringlispílt, dugjuk a fadarabokat a homokba. Hátha kinőnek a pálmafák belőlük.”

Idéztük az összeállítás első viccét, idézzük fel az utolsót, amely természetesen Orbán-vicc, ismeri az egész ország.

„Orbán Viktor ül a folyóparton és halat süt. Stumpf, a kancelláriaminiszter megkérdezi:

— Mit csinálsz Viktor?

— Megsütöm az aranyhalat!

— És a három kívánság?

Orbán legyint, arcát elönti a jellegzetes orbáni mosoly:

— Az már megvolt.”

A legátfogóbb és legbölcsebb politológuselemzés sem tudná pontosabban megragadni e politikai kurzus lényegét.

Viccek könyve.

Vicceskönyv a XX. századról.

Szomorú könyv, végtelenül szomorú.

Bächer Iván