Mi marad belőlük?

Ha nem is érdemes már, de sok mindent el lehet mondani a mostani kormányzatról, csak egyet nem: hogy ugyanis tagjaiban munkálna, vagy akár megmoccanna csak a hiúság ördöge. Ez a kormány végzi dolgát, pontosabban, amit annak vél, s eközben egy csöppet sem érdekli az utókor. Hogy évek, évtizedek múltán mi marad belőle majd. Hogy hogyan őrzi meg majd őt a nemzet kollektív emlékezete.

Életem negyvennégy évéből több mint húsz esztendőn át történelmet tanultam, illetve tanítottam. Más is tudja jól, de én aztán igazán tudom, hogy egy-egy kormányból mi bír maradni. Néhány szó csupán.

Az ember fölírja a füzetbe, avagy a táblára a kormány fejének a nevét — általában csak a vezetéknevét mellé kanyarintott zárójelbe behelyezi a két évszámot, amely között az adott kormány ténykedett, s aztán két-három gondolatjel, vagy csillag, vagy egy-két-hár szám vagy ábécébetű jön, és aztán néhány rövid szó csupán. Ezt kell majd magolnia a gyereknek, szegénynek.

Egy kormányból — a nem szakma számára — ennyi marad.

Batthyány-kormány: 48. ápr.-szeptember, a) névsor — ez csak itt kell tudni, de hát ez még Névsor volt, b) Kossuth-bankó, c) fegyverkezés, d) nemzetiségi konfliktusok kezdete és még két-három pont, és már a hármas megvan biztosan. És valamennyi magyar kormány közül erről kell messze a legtöbbet tudni, ugyebár. Legfeljebb a konszolidáló Bethlen István fejezete veszi föl vele a versenyt. De onnan már ki nem maradhat a frankhamisítás. Az jó, az tetszik a gyerekeknek. De például a Wekerle-kormány alá „csak” a polgári házasság kerül. Gömbös — jobbratolódás, Darányi — Győri Program, Bárdossy — hadüzenet, Kállay — hinta. Így van ez, ha tetszik, ha nem.

Nem lesz ez másként ezután sem,

Az elmúlt tíz év kormányai is erre a sorsra jutnak. Antall-kormány — paktum, Csurka, kárpótlás, médiaháború. A Horn-kormányt szeretik majd a gyerekek. Ott csak két szót kell megjegyezniük: Bokros és Tocsik. Slussz. Bokrosnál még lehet némi probléma, Bokor vagy Ökrös, vagy valami. De a Tocsikot elég egyszer hallani, és az többé nem felejthető. Jó név. Ez is fontos ám! Matuska Szilveszter. Buchinger Manó. Ozorai Pipó. Ezek ám a jó nevek.

Persze azt már nem tudja majd se gyerek, se tanár, hogy mi is volt azzal a Tocsikkal. Valami lopás. Amibe a kormány belebukott. Sok lopás esett, evvel telt be a mérték. És jöhetett az új kormány. Amelyből néhány szó, néhány név marad csak.

Elképzelem, ahogy Pokorni nagypapa karosszékében ücsörög kinn az ámbituson, és éppen megnyálazza ujját, hogy az ölében tartott vaskos regényben lapozzon egyet, amikor kilép hozzá végzős gimnazista unokája és megkérdi tőle majd: „Mondd, Tata! Ki volt az a Kaya Ibrahim? Meg az a Grespik, vagy Gepsrik, vagy kicsoda, akit hivatalából egyenesen a Lipótmezőre vittek? És igaz, hogy ti a hatalomért a gonosszal is cimboráltatok?” És akkor Pokorni Tata lehajtja majd fejét, hogy ne lássa a gyerek, ahogy hófehér szakálla fölött elönti ráncos arcát a pír.

Bächer Iván