Nőegylet

Egyszer megfogadtam, hogy soha semmiféle körnek, egyletnek, pláne pártnak tagja többé nem leszek. A fogadalmak arra valók, hogy megszegjük őket. Én most ünnepélyesen kijelenthetem, ha létezne még egy igazi, békebeli nőegylet akkor én oda bizony fölvételemet kérném.

Egy nőegyleti jegyzőkönyv került kezembe, ez okozta a fordulatot bennem. A vaskos, fekete kötésű kötet lebilincselő olvasmány volt, egyvégtében olvastam el az egészet. A belső borítón jegyzői pecséttel és aláírással hitelesíttetik, hogy a füzet 198, azaz egyszázkilencvennyolc lapoldalból áll. Ebből azonban csak 111 lett gyöngybetűkkel teliírva végül.

1934-tól kerek tíz éven át egy kisvárosi nőegylet minden egyes választmányi, illetve közgyűlésének résztvevőit, napirendi pontjait jegyezték fel finom női kezek a könyvben, akkurátusan.

Rögtön az elején egy roppant skandalumba botlik a kései böngész olvasó: Jegyzőkönyv. Felvéve a választmánynak 1934. március 4. tartott gyűléséről. Jelenvoltak: Elnök: Dániel Lipótné, alelnök: ngy Abeles Adolfné, Gáspár Mórné, Heisler Ferencné, Dr. Kabos Mórné, Tauber Mórné, Vágó Jenőné, Vince Móriczné, Weisz Adolfné választmányi tagok.

Tárgy 1. Az elnöklő Dániel Lipótné alelnök bemutatta Klein Jenő urnak, az Egyesület elnöke, Walder Mihályné úrnőhöz írt levelét, — melyben sérelmezi, hogy az Elnök, a műsoros estély alkalmával előállott költségekről beérkezett többszáz pengőt kitevő számlák közül, csupán az Ő 2,16 filléres számláján akadt fenn, és érdeklődött, hogy nem-e tulmagas a követelése.

Klein Jenő úr az Elnök ezen viselkedésével célzatosságot látott, ezért Őtet az elnöki tisztségre alkalmatlannak tartja, és elvárja tőle, hogy az elnöki széket alkalmasabb egyénnek engedi át. Egyszersmind Klein Jenőné úrnő, valamint sógornője Kirschner Dezsőné úrnőnek, az Egyesület kötelékéből való kilépését bejelentette. Egyszersmind bemutatta Walder Mihályné úrnőnek a Választmányhoz írt levelét, melyben sajnálatát fejezi ki, hogy a számlák bemutatásánál tett megjegyzését, a gyűlésen jelen volt Klein Jenőné úrnő választmányi tag félremagyarázta, ő senkit gyanúsítani, vagy sérteni nem akart. Nehogy azonban miatta az Egyesület tagokat veszítsen, ő félre áll és elnöki tisztéről lemond. Kijelenti, hogy ő ezután is olyan buzgó tagja marad az Egyesületnek, mint eddig is volt.

A viharok később elcsitultak, az egylet működött tovább. Miben állott ez a működés? Mindenekelőtt adományozásból. Az egyesület választmányi ülésein egy, de inkább több napirendi pontként szerepelt 50-100 pengős kölcsönök, illetve 5-15 pengős — beiskolázási, ünnepekkel, betegséggel kapcsolatos — segély folyósításáról való döntés. Az adományokat néha természetben, tűzifában, krumpliban, ruhában kapták a rászorulók.

Gyakoriak voltak a különféle célzott támogatások is: 1934. május 23-án első napirendi pont Herczfeld Ármin abbéli kérelmével foglalkozott, melyben a nőegylethez 100 pengő kölcsönért folyamodott, mely összeget kőrisbogarak vásárlására fordítaná. A választmány ilyen nagy összeg folyósítását csak megfelelő kezes állításának esetében vélte lehetőnek.

A Deák Ferenc utcában lakó szegény cipész fia révén többször is megtapasztalhatta a nőegylet nagylelkűségét. Herczfeld Sándornak a Zeneművészeti Főiskolára való fölvételére 3, később tandíjára 50, majd 70 pengőt adományozott az egylet. Nem volt kidobott a pénz: a Brazíliába került gyerek, aki miután nem kapott vízumot, egy lengyellel nevet cserélve Dvoreczki lett, és a Sao Pauló-i filharmonikusok első brácsásaként hozott dicsőséget.

A nőegylet, ahol tudott, segített.

A kiadásokat az egylet jövedelméből fedezték, mely az 1500-2000 pengős alaptőke kamataiból, a tagsági díjakból, az adományokból és a társas összejövetelek bevételeiből adódott.

A választmány abban állapodott meg — tudósít az 1934. október 28-i gyűlés —, hogy a szokásos teadélutánokon a felszolgált teáért az eddigi 70 fillér helyett egy pengőt szed be, melyből 35 fillér a kiszolgáló vendéglősé, 30 fillér a cigányoké és 35 fillér marad az egyesület pénztára javára.

A tea ára aztán hosszú évekig vitatott probléma marad. 1935. január 16-i ülésén is kellett foglalkozni ezzel: Elnök előadja, hogy a szokásos teadélutánok csak kevesek által látogatottak. Kérdi, hogy nem-e annak a következménye ez, hogy a Választmány az addig 75 filléres teát egy pengőre emelte. Kérdi, hogy nem volna-e célravezetőbb, ha a tea árát 75 fillérre szállítaná le. A Választmány abban állapodott meg, hogy egyelőre az 1 pengős teaárat fenntartja.

A másik fontos esemény — s bevételi forrás — az ünnepi halvacsora rendezése volt. Erről az 1936. évi február 28-i választmányi ülés ekként rendelkezik: A választmány elhatározza, hogy március 8-án halvacsorát rendez. A halat a Felső-lregi uradalomból vásárolja kg.-onként 1 P árban. A vele járó munkálatokat a nőegylet tagjai végzik. A hal főzésére: Dániel Lipótné, Dániel Mórné, Schwartz Dávidné és Mauks Mórné kérettek fel. A haladagok összeírását Székely Jenőné és Vértes Ernőné vállalták. A Halvacsora ára adagonként 1.20 Pengő.

A következő gyűlés külön napirendi pontban emlékezik meg a sikerről. (22,5 pengő volt a nyereség.)

Persze ahogy az idő múlott — pontosabban: fogyott mind több rendelet lett az egylet ülésein fölolvasva, szaporodtak a „hadi szolgálatot” teljesítő férfiak családtagjainak folyósított segélyek, rövidültek, tárgyilagosabbá váltak a bejegyzések — de a lényeg mit sem változott: segélyek és teadélutánok ügyeivel bajmolódott az egylet mindvégig fáradhatatlanul.

Ez a vágyam immár: tagja lenni egy ilyen egyletnek. Egy olyan egyletnek, amelyben eladó lányok, érett asszonyok és bölcs idős hölgyek vannak mindenekelőtt, akiknek egyetlen és kizárólagosan célja, gondja, hivatása van: adni. Pénzt, kölcsönt, segélyt, no meg teát, ozsonnát és halvacsorát. Jó lenne egy olyan szervezetnek tagja lenni, amelynek tisztségviselői díjazás nélkül ténykednek, számot adnak a pénzügyekről, s amelyben ha egy tisztségviselőre a gyanú legkisebb árnyéka is vetül, nemcsak ő, de még annak sógora is lemond hivataláról.

Sajnos konkrétan ennek az egyesületnek tagja már nem lehetek. Nem nembéli problémák miatt — e nőegyletnek férfi tagjai is voltak. A Tamási Izraelita Nőegylet, amely 1884-től buzgólkodott fáradhatatlanul, 1944. február 10-én tartotta utolsó előtti választmányi gyűlését. Az első napirendi pont egy gyűjtés eredményéről referált, második a nők hitközségbéli szavazatjogáról intézkedett, a harmadik segélyek kiosztásáról határozott. Az ozsonna kérdésével ekkor a negyedik napirendi pont foglalkozott: Kultúrdélután rendezése az ifjúság részéről, melybe a nőegylet is bekapcsolódott oly módon, hogy a pénztárt Ipolyi Mórné és Vágó Jenőné látják el. Sütésre a következő hölgyeket jelölték ki: Molnár Manóné, Kirschner Dezsőné, Klein Jenőné, Kertész Dezsőné, Vértes Ernőné. Műsor megváltás kötelező, mely 2 pengőben, a sütemény darabja 60 fillérben állapíttatott meg. A választmány még döntött két új tag fölvételéről, megszavazott 200 pengőt a Mohácsra érkezett munkaszolgálatosok részére, majd — véget ért.

A következő és immár visszavonhatatlanul utolsó gyűlés hosszúra nyúlt: 1944. május közepén kezdődött a tamási gettóban, onnan a kaposváriba tette át székhelyét, aztán… hadd ne folytassam.