Jó ebédhez szól a nóta

Minden érdekes.

Még a rádióműsor is. Rádiót nemigen hallgatok, tévét végképp nem nézek, de a műsorújságot órákon át tudom böngészni. Például a szappanoperák összefoglalásait igen szeretem. A különböző csatornákon futó sorozatok zanzái egy helyre vannak ömlesztve, és így egyben is lehet olvasni, így lesz ez koherens műegész. De mostanában még kedvesebb időtöltésem a Jó ebédhez szól a nóta tanulmányozása.

Nem születtem echte nótás családba, aminthogy operettet is negyvenéves fejjel hallottam először. De azóta szisztematikusan próbálom a mulasztást pótolni, mert kivívta becsülésemet ez a korántsem könnyű műfaj is. Talán az operett megszeretése, talán a gyakori falusi tartózkodás az oka, hogy a magyar nótákkal szembeni ódzkodásom is immár a múlté.

Komoly dolog a nóta.

Ráadásul a Lipót körúti Arkanum antikváriumban egy elsőrangú kézikönyvet is beszereztem. A nem túl szellemes Nótakedvelőknek címet viselő 1986-ban a Zeneműkiadónál megjelent kötet valójában egy, a teljesség igényével, ámde szórakoztatón, anekdotákkal, történetekkel gazdagított nótalexikon, amelyben szerzőknek, dalosoknak, daloknak egyaránt utána nézhet az ember.

Utána is nézek, s közben remekül szórakozom, és rengeteget tanulok.

Vegyük például a szeptember 10-i Jó ebédhez szól a nóta műsorát, amely déli tizenkettőkor ment a Petőfin.

Az első nóta, a Szórja a nap aranysugarát, Leszler József és Babusa Miklós szerzeménye. Már veszem is a silabuszt elő. Rögtön látom, hogy Leszler József nem más, mint a kezemben tartott lexikon szerzője. Magáról tárgyszerű címszót közöl, amelyből kiderül, hogy Kispesten született, postásnak indult, dalai a rádióban a harmincas évek derekától hangzanak föl, a háború után húsz éven át sportvezetőként működött, csak a hatvanas évektől jött meg nótás kedve megint, dalaiból tucatnyi rádióműsor készült, s nem egy közülük országszerte ismert lett. Már itt föl lehet figyelni a magyar nótaság egyik igen rokonszenves, szép vonására, hogy ugyanis mást is lehet, sőt szokás csinálni közben. A közismert dalok többségét amatőrök szerzették, derék tanítók, ügyvédek, árvaszéki ülnökök.

Igaz, látom a könyvemből, Babusa Miklós kivétel, ő hivatásos szövegíróként kereste mindig kenyerét.

A múlt vasárnapi műsor második és harmadik száma is Leszler-zene volt. Az elsőnek Cserkuthy Sándor, a másodiknak Heródek Sándorné írta a szövegét. Cserkuthy Sándor negyven éven át működött Csősz község általános iskolájának igazgatójaként, az 1880 és 1961 között élt Heródekné viszont igazi profi volt, rengeteg dalszöveget irt és igen szépeket. Nem jön levél, hiába várom, / Minden reményem elhagyott. / Mint dérütötte őszi fákon, / A sárga lomb elhervadott. / A kertet járom elmerengve, / Zörgő haraszt halkan beszél; / S a gyászoló fák néma csöndje / Suttogva szól: nem jön levél… / Bohó szívem s ti száraz ágak, / Nem értitek, mit zúg a szél, / Hiába vágy, hiába bánat: / nem jön levél, nem jön levél.

Ugye szép.

A következő dal. a Vallomás neves szerzők műve. A muzsikus Balázs Árpád Kolozsváron tanult muzsikát és jogot. 1896-tól 1920-ig Zilahon működött, mint árvaszéki ülnök. Kell-e mondani, hogy itt már azonnal Adyba botlunk. A nótaszerető és Zilahra gyakran ellátogató költő a muzsikus ülnöknek igaz cimborája volt. Balázs is részt vett azon az egy zilahi szőlőben tartott „értekezleten”, amelyen a résztvevők kiókumlálták, hogy a pénztelen és odavágyó Adyt a vármegye küldje Párizsba ki, mégpedig az egyetlen még föl nem használt megyei pénzből, az óvodaalapból. Ady az 1909-ben a Nyugatban megjelent gyönyörű versét, a Zilahi ember nótáját Balázs Árpádnak ajánlotta, aki persze meg is zenésítette azonnal.

Meghaltak már a leányok, / Kiömlött a szívem vére, / Vörös-fényes a Diák-domb, / Vér hullott a Terbetére, / Kiömlött a szívem vére.

Balázs Árpád Petőfi tizenegy versére is írt zenét, amelyek közül A Fa leszek, ha fának vagy virága a legismertebb talán.

A most vasárnap elhangzott Balázs-dal szövegírója, Antal Iván költő — főispáni titkár civilben — szintén zilahi volt, szintén Ady barátja, a Csárdáskirálynő figurái közé való nagy bohém. A Balázs-Antal szerzőpáros 1920-tól Budapesten működött együtt, változatlan sikerrel.

A következő dal múlt vasárnapon volt a Te gyújtottad a szívemet lángra kezdetű. Nyitom a könyvet s látom, hogy maradunk Adynál, ha egy várossal odébb is rándulunk. A dal szerzője ugyanis az 1881 és 1931 között élt Ányos Laci, aki Ádler Márton nagyváradi papírkereskedőnek volt a fia. Édestestvére Sas Náci néven szintén nótaszerző lett, mégpedig igencsak neves. Ányos katonakarmesternél tanult zenét, nagybácsival járt világot, apai pénzből nyitott Pesten régiségkereskedést és a maga tehetségével újságíróskodott ugyanitt. Végül az Ady által is gyakran fölkeresett Délivasút Kávéházban énekelte és hegedülte a maga nótáit, például a Nem én lettem hűtlen hozzád vagy a Messze mentél, nagyon messze kezdetűt.

A következő dal szerzőjéről, Seress Rezsőről, a filmek, darabok jóvoltából elég sokat tud a mai publikum. De érdekes a szövegíró, Kalmár Tibor személye. A mérnök apa gyermeke, akinek mamája Liszt Ferencnél tanult zongorázni már gimnazista korában kuplékat írt a pesti orfeumoknak, amiért ki is csapták a patinás Eötvösből. A magyar kabaré legendás korszakának egyik meghatározó figurája inkább csak úgy melleslegesen lett az egyik legnépszerűbb nótaszerző.

Kisebb mesterek dalai jöttek ezután a múlt vasárnapi blokkban. A szerzők közül H. Váradi Ilona tanár volt, Hevesi József kántortanító, Marcali Frigyes főkönyvelő, Diószegi Sándor neve nem szerepel a könyvben — ez is ritkaság! —, Z. Horváth Gyula mérnök, Magyarádi (Scherbaum) Jenő adóhivatali tisztviselő, Sz. Nagy Endre karnagy.

Az ő dalaik után egy mindenki által ismert nóta hangzott el: Minek a szőke énnekem. Szerzőjének nézvén utána, pakolhattam a könyvespolcot lefelé megint. Id. Lányi Ernő 1861-ben Pesten született. Élete első húsz-harminc éve szakadatlan vándorlással telt el. Bécs, München, Párizs, Baja, Miskolc, Máramarossziget között iktatott be hosszabb-rövidebb fővárosi stációkat, hogy aztán 1907-től haláláig, 1923-ig Szabadkán töltse le a hátralévőt. Verseket is írt, de azokat csak németül. Megzenésítette egyebek között Gárdonyi, Tompa, Petőfi, Kiss József, Ady verseit. Lányi-muzsika szól Az üllői úti fák alatt is, ha szól. Mindkét nagy szabadkai írt róla a Nyugatban. Csáth Géza értő kritikát, Kosztolányi pedig gyönyörű búcsúztatót: Hagyatékában hatalmas kötetre való német kéziratot leltek, amelyet most olvastam. Költemények ezek, a goethei parabolák, glosszák és aforizmák zárt formájában, a Westöstlicher Divanra emlékeztető humorral, frissességgel, s némi schopenhaueri ízzel is, amelyekbe egy élet lehiggadt tapasztalatát, emberismeretét, keserű tanulságait foglalta. Följegyzések az emberek butaságáról, hiúságáról, éles, pár soros szatírák. Egy öreg zeneszerző különös látomása a pokolról. Millió skálázó, zenétől dühödt Valkűr kalimpál a lehangolt zongorán. Gúny, mindennek és mindenkinek megbocsátó szomorúság, bölcs jóság. Nem dalszövegek. Kiegészítője annak a művészetnek, amelyben érzelmi életét élte ki. Az értelem muzsikája.

Egész művészet volt s egész lélek. Megindultan gondolok rá, ki hozzátartozott fiatalságomhoz, s emléke most harmonikusan fut át idegzetemen, mint gyönyörű dala, Az Üllői úti fák.

Lányi Ernőnek két gyermeke is neves lett. Viktor muzsikus, író, műfordító, Sarolta költő. Czóbel Ernő asszonya, aki a csaknem száz versét hozó Nyugat kötelékéből igazolt Moszkvába át, a nemzetközi kommunista mozgalom táborába.

És még mindig csak fél egy van, a vasárnapi dalcsokornak messzi még a vége.

A további szerzők közül: Beleznai Antal élete szintén belefonódott Nagyvárad históriájába, itt zenetanárkodott és itt szerezte a Sárgadinnye levele, a Ha elmegyek nemsokára messzire vagy a Költözik a darumadár kezdetű opusokat.

Egy darabot adtak ezen a vasárnapon a nagy klasszikustól, Bihari Jánostól is, majd Várady Aladár dala következett. Ő szintén nagyváradi volt; a színház karmestereként negyed évszázad alatt ott dirigált el több mint hetven operát. Az ő szerzeménye Karcsi barátom nótája, a Hajlik a jegenye, amit megfelelő kondíciók fönnforgása esetén többé-kevésbé el tudok ordítani magam is.

Ezután Szeged halhatatlan fiának, a vályogvető Dankó Pistának éneke csendült. Róla egész cikket, regényt, verset, darabot, filmet lehetne csinálni, ha nem csináltak volna már róla cikket is, regényt is, verset is, darabot is, regényt is, többek között Ady, Gárdonyi, Móra, Rákosi Viktor, Jávor Pál és ki tudja még ki.

Ezen a szép vasárnapon leghíresebb dalát adta a rádió, amelynek a Mikszáth mellett újságot író Békefi Antal írta a szövegét:

Eltörött a hegedűm, / nem akar szólani, / Rózsi, Rózsi mi bajod? / Mért nem akarsz szólni? / A hegedűm majd megreparálom. .. / Szólalj meg hát, rubintos virágom. / Hozok mosdóvizet is / Gyöngy-patak vizéből, / Ellopom a színét is rózsa levelétől. / Te leszel a legszebb a világon, / Szólalj meg hát, rubintos virágom.

A nagy cigány után két Dezső jött: R Horváth és Kellér. Az előbbi főleg filmzenéket komponált, az utóbbira az idősebbek emlékeznek talán. Azért az nem bizonyos, hogy mindenki, aki rákezd a Nem tudom, az életemet hol rontottam én el-re, vagy Jó ital a kadarkára, vagy Szagos mályva, gyöngyvirág kezdetű dalra, az mind tudja, hogy e dalok szerzője a budapesti nagykörút ötszáz méteres körzetét hosszú élete során nem hagyta el soha.

Illetve nem pontosan így volt.

Kellér járt vidéken, a Kraszna mentén, ahol 1944-ben főmunkaidőben mint munkaszolgálatos vasutat épített, de persze csinált kabarét is, amelyben elhangzott néhány az ő magyar nótái közül. Az előadás másnapján hívatta a tizedes, és hitetlenkedve kérdezte, hogy valóban ő írta azt a gyönyörű szép magyar nótát, hogy Szeretem a kertet, mely a házad körül virul. A katonás igenlés után fejét csóválva dünnyögte:

— Hát nem akadt erre egy keresztény?

Ezután egy Gárdonyi Géza-nóta csendült fel, de hadd ne folytassam. Talán ebből is kitetszik, hogy aki a magyar nótát megveti, nemcsak nem jó magyar ember, nem is kulturált ember az. Ezen a verőfényes vasárnapon magam is szívesen végighallgattam volna a Petőfi adó sugározta gazdag nótacsokrot, ha ugyanekkor a Bartókon nem Lalo Spanyol szimfóniája ment volna Ojsztrahhal.