hvg.hu, 2025. január 29.
RÉVÉSZ SÁNDOR
Száz évvel ezelőtt, 1925. január 29-én született Budapesten az utolsó magyar vándorbábos, az igazságosztó ököljog, a magyar huszárvirtus népi örökségét hordozó Vitéz Lászlót a galiciáner zsidó nagyapjától megöröklő Kemény Henrik. Minden rezsimben megkeserítették az életét, és minden rezsimben imádta a közönség. Nyolcvan évet töltött el a paraván mögött.
A nagypapa, Korngut Salamon 1857-ben született Galíciában. Az 1870-es években fiatalemberként érkezett a kiegyezés utáni konjunktúra éveit élő Magyarországra. Várpalotán telepedett le, a fia, Korngut Henrik is ott született 1888-ban. Később fölkerült Budapestre. Cipész volt. Foltozó suszterként kereste a kenyerét, de lábbelit is készített, és azokkal járta a vásárokat. Unokája így mesél róla: „A vásárokon pedig különösen megtetszettek neki a mutatványosok, az itáliai bábosok és a vásári cirkusz…/…/ Ahogy összebarátkozott a cirkuszosokkal, maga is elkezdett bűvészkedni, bohócszámokat gyakorolt be. A csizmadiaság mellett már ez is portéka lett nála. Sőt, mivel lovas kocsin rótta az országutakat, lovait betanította az alapkunsztokra, körbeügetésre, ugrásokra. A vége az lett, hogy épített magának egy sátrat, s maga is cirkuszdirektorként rótta az országot. Aztán gyakran szembesülnie kellett, hogy ez mivel is jár. Ha valamiért kiesik egy szám az előadásból. Mivel roppant bosszantotta, jött az ötlet, s elkezdett óriás marionetteket készíteni. Kötéltáncost, golyótáncost, erőművészt, s ezekkel maga lépett porondra, mikor milyen artista hiányzott éppen. Aztán rájött! Hoppá! A bábok nem kérnek kenyeret… nem kell nekik gázsit fizetni, nem lesznek betegek. Bármikor le lehet akasztani őket a horogról… Elkészítésük nem okozott gondot, hiszen az egykori csizmadia, mint a bőröket is, ugyanolyan jól faragta a faanyagot. A nagymama pedig szép cirkuszi ruhákat varrt nekik. /…/ A produkció annyira sikeres volt, hogy Korngut Salamon teljesen átállt a bábozásra, s már 1897-ben kért és kapott belügyminisztériumi engedélyt ‘dal, testgyakorlatok és bűvészeti előadások’ megtartására. Külbudán állandó színházat is épített.” (Kapu, 2011/8.)
Nem biztos, hogy a nagypapa valóban felhagyott a cipészséggel, mert a Budapesti Czím- és Lakásjegyzékekben 1903 és 1909 között a cipészek között szerepel először Madách utcai, aztán újpesti címmel. A Fővárosi Közlöny szerint pedig 1907-ben már a népligeti mutatványos telepen bérelt parcellát, tehát nem vagy nem csak Budán működött.
Vitéz Lászlóval, a palacsintasütő fegyvernemének bajnokával a nagyapa szórakoztatta először a közönség apraját és nagyját.
A figuráról ezt írja Molnár Gál Péter: „a cseh Kasparek, a bajor Hanswurst nyomán alakult ki a német Pickelhäring, az angol Punch, a francia Jean Potage és a Paprika Jancsi rokonaként. Cseh-morva vándormutatványosok honosították meg alakját az ország északi részén a XVII. században. Parasztlázadások, jobbágyfelkelések, vallásháborúk és függetlenségi harcok mesebeli kárpótlása a mindig győztes Vitéz László. Erőteljes népi hős, aki vakmerően és játékos kedvességgel testesíti meg a paraszti tömegek vágyát. Fáradhatatlanul küzd rémisztő erejű hatalmak ellen. Igazságot oszt akkor is, amikor az igazság elérhetetlen távolságokba tűnik el. /…/ A vándorkomédiás nehezen ellenőrizhető./…/ Nehéz is rajtakapni, hiszen nincsen írott szövegkönyve, amit engedélyeztetés végett benyújthatna a helytartó tanácshoz, csendőrséghez, rendőrséghez. Szövege, dalai, mondatai többnyire rögtönzöttek. /…/ Vitéz László vásári agyabugyálásaiból, palacsintasütővel való ördögpüföléseiből született meg Fazekas Mihály Lúdas Matyija./…/ Vitéz Lászlót a hatóságok… a Bach-korszakban betiltották. Elnémították 1920-ban is, a fehérterror idején és később pedagógiai megfontolásokból tanácsolták le a paraván tetejéről. Huszárból és udvari bolondból alakult ki a bábu jelmeze és maszkja: mindmáig magán viseli mindkét fő vonásának e két jellemzőjét — a bátorságot és a vidámságot. Vakmerően lovagias és kiéhezetten falánk, valóságfelettien nagy étvágyú. Agyafúrt és együgyű.” (Kritika, 1972/10.) Tegyük hozzá, a Halál is legyőzetik a palacsintasütő által.
A magyar huszár a Habsburgok háborúiban, a labancok szolgálatában vívta ki a nemzetközi elismerést a 17-18. században. Így lett belőlük ellenálló magyar népi hős. Vitéz Lászlónak azért kellett mindig vörösbe öltöznie, hogy eléggé huszáros legyen a kinézete.
Kemény Henrik hatéves volt, amikor meghalt a nagyapja, aki már jóval korábban felhagyott a bábozással. Az unokája nem láthatta őt Vitéz László bábjával a kezén. Annál inkább az apját.
Az 1888-ban született Korngut Henrik 1911-ben kivándorolt Amerikába.
A Metro-Goldwyn-Mayer stúdióiban kapott munkát. Szövegeket írt, grafikákat készített, szcenikusként dolgozott. Megállt lábán, volt jövője. Hajójegyet küldött a szüleinek, hogy menjenek utána. Nem mentek. Apja írt neki, hogy a hajójegyet „elvesztette”, nem kell neki Amerika. Hívta haza a fiát azzal, hogy átadja neki a színházat.
A fiú hazajött, s ha már Magyarországhoz kötötte az életét, Keményre magyarosította a nevét. Apjával együtt megnyitotta az átalakított, nagyotmondó névvel hirdetett Columbia Magyar Mechanikai Színházat, amely rövid idő alatt csődbe ment.
Kitört a világháború, id. Kemény Henriket kivitték a frontra. Fogságba esett, a szülei pedig tönkrementek.
A háború és a forradalmak után a hűvösvölgyi nagyréten nyitották meg a bábszínházukat, de ez csak vasárnaponként működött, mert Hűvösvölgyben csak a szabadnapon volt közönség, ha az időjárás is úgy akarta. Ebből persze nem lehetett megélni, id. Kemény Henrik a Filmgyár irodáján dolgozott tisztviselőként. Még akkor is, amikor a Népligetben folyamatosan játszottak. Reggel elment a munkahelyére, délután játszott a színházban, éjszaka faragta, javította a bábokat, az eszközöket, aztán aludt, amennyit tudott.
Ekkor már nős ember volt. 1925-ben megszületett Henrik fia, 1926-ban másik fia, Mátyás, tíz évvel később a lánya, Katalin.
A húszas évek második felében kiépült a Népligetben a vurstli. A Népliget akkoriban igen népszerű és sokféle szórakozást kínáló hely volt. Itt működött a város legnagyobb kapacitású étterme, ahol egy időben több száz vendéget tudtak kiszolgálni. A népligeti vurstli fénykorában több mint száz kis épületből állt. Volt itt kisvasút, dodzsem, körhinta, ringlispil, hajóhinta, Művészszínpad, Revü Palota, sínautó, jósnő, céllövölde, nőimitátor, késdobáló, Lackner bácsi gyerekszínháza stb.
Id. Kemény Henrik 1927-ben kért engedélyt, hogy felhúzza a bábszínházát a Mutatványos tér 29. szám alatt. Az épület 1930-ra épült ki teljesen a szoba-konyhás lakással együtt, ahol a négytagú család lakott. Kemény Henrik itt nőtt fel.
A vurstli népe szoros közösséget alkotott. Ez volt Kemény Henrik gyerekkorának a közege. Mindenhová bejárása volt, itt is, ott is besegített, mindenhol kileste, mi hogyan működik. Ezermester lett ő is, mint az apja.
A Kemény-gyerekek még olvasni sem tudtak, amikor már dolgoztak a bábszínházban. Színes cetlikkel jelölték meg a gramofonlemezeket, amelyek az előadás egyes részeihez a zenét szolgáltatták. A gyerekek tudták, mikor milyen színű lemezt kell feltenni, s ez a gramofon kurblizásával együtt az ő dolguk volt.
Előadást mindig tartottak, amikor összegyűlt egy kis közönség. Ilyenkor a fiúk után szólt az anyjuk, aki a pénztárat kezelte, hogy hagyják abba a focit vagy bármit, amit éppen játszottak, és jöjjenek dolgozni.
Kemény Henrik hatéves korában lépett fel először, 86 éves korában utoljára. Egy Miki egér volt az első báb, amivel gyakorolt, és amikor az apja látta, hogy színpadképes, felzsinórozta színpadi méretre, s beállította a fiát az előadásba. A paraván természetesen az apa méretére volt szabva, a fiának sámlikat készített, egyikről a másikra lépdelve játszott a gyerek.
Kemény Henrik pályája gyerekszerepekkel kezdődött. Eljátszotta Juliskát a Jancsi és Juliskában, s az ő főszereplésével mutatták be a népligeti Nagyvendéglőben a Koldus és királyfit. A másfélórás darab kettős főszerepét a sok szöveggel az iskolában, tanóra alatt, a tankönyvébe rejtve tanulta a gyerek. Lebukott, behívatták az apját, aki megmondta a tanárnak, hogy az ő fiának bizony dolgoznia kell. Ez az érv nem hatott, a gyereket megbuktatták, s az apja írt egy iskolai darabot Pótvizsga címmel, amelyben mindkét fia szerepelt.
Amikor id. Kemény szögelte a színház kerítését, az akkor még nagyon kicsi ifj. Kemény a földbe verte a szögeket. Az utánzás azután komolyabb lett. A fiú kilencéves korában belopódzott apja műhelyébe és Vitéz László bábot faragott. Lebukott, de az apja megértő volt, és játszott a fia készítette Vitéz Lászlóval, aki akkoriban Paprika Jancsi néven futott, mivel nemkívánatosnak nyilvánították Vitéz Lászlót, aki a nép örömére elagyabugyálja a rendőrt, a bírót, a földbirtokost. De persze Paprika Jancsi néven is ezt tette. A két figura a magyar népi hagyományban eléggé összemosódott.
Kemény Henriknek húszéves korában át kellett vennie a bábszínház vezetését. Az apját a második világháború idején börtönbe zárták. Zsidó is volt, szociáldemokrata is, lehet, hogy egyéb ok is volt rá, nem tudjuk. A börtönből munkaszolgálatra vitték és onnan nem tért vissza. A fia a fegyvertelen katonai szolgálatból lépett le, amikor közeledtek az oroszok. Kisebbik fiát 1945 tavaszán málenkij robotra vitték el, és a ceglédi gyűjtőtáborba került. A Szabad Nép azt írta, hogy menekülő fasiszták töltik méltó büntetésüket abban a táborban. Henrik kérvényt írt a Honvédelmi Minisztériumnak: hogy lehet az, hogy az apánkat a fasiszták elhurcolták, az öcsémet meg fasisztának mondják. Az öcs egy nappal azelőtt szabadult, hogy a többieket elvitték volna a Szovjetunióba.
1945. május elsején özönlött a nép a Népligetbe. Ezt az alkalmat nem lehetett elszalasztani. A bábszínház fölött gránát robbant az ostrom idején, a színház ennek megfelelően nézett ki. Henriknek egyedül kellett mindent megjavítania, elrendeznie, működőképes állapotba hozni a színházat, és egyedül kellett lejátszania az előadásokat. Megtette.
1946-ban az öccsével együtt teljesen felújították a színházat, készültek az új életre. Folytatólagosan játszottak egész nap. Az öccse is tudta a szerepeket. Amíg az egyik játszott, a másik pihent.
1947-től sorra betiltották az előadásaikat. 1948-ban még a működési engedélyüket is megvonták egy rövid időre. Ebben az évben Vitéz Lászlót ismét betiltották, de most már nem lehetett Paprika Jancsival sem kiváltani. Ahelyett, hogy szocialista Traktor Ferkével nevelték volna a közönséget, inkább marionettfigurákkal, szöveg nélküli zenés bábetűdökből álló bábcirkusszal álltak a nézők elé. Ehhez az óriás marionettfigurákat még az apja építette meg. Sok-sok pénzt és órát áldozott rájuk. Még a fix állását is otthagyta miattuk, hiába könyörgött a felesége, hogy ne tegye. Ezekhez a fiú Bambi háromméteres figuráját tette hozzá, amelyben az öccse rejtőzött, és abban csalogatta be a közönséget.
Kemény Henrik 1950-ben tagja lett az Állami Bábszínháznak. Nem Vitéz Lászlónak, nem bábszínésznek kellett, hanem bábkészítőnek és technikusnak. Bábokat, díszleteket készített és az előadások mechanikáját dolgozta ki. Azzal a kikötéssel vállalta ezt a munkakört, hogy csak délután háromig dolgozik. Akkor felpattant a biciklijére, és négytől-öttől már a Népligetben játszott.
1952-ben felszámolták a Városligetben a vurstlit és az angol parkot. Az államosított eszközökkel állami vidám parkot rendeztek be. A városligeti vezetők panaszkodtak, hogy azért nem tudják teljesíteni a tervet, mert a népligeti vurstli az alacsonyabb áraival elszívja a közönséget.
1953. augusztus 21-re időzítették a népligeti vurstli államosítását. Talán azért, hogy az augusztus 20-i nagy bevételt besöpörhessék. Mátyás kétségbeesetten telefonált az Állami Bábszínházba a bátyjának, hogy azonnal jöjjön haza, mert áll a bál. Az államosítókat a bevételen kívül leginkább a gépi berendezések érdekelték, s mivel a bábszínházban a gramofonon kívül ilyesmi nem volt, eltávoztak azzal, hogy majd másnap jönnek és mindent leltárba vesznek. Éjszaka Jakovits József, a betiltott szobrász, aki akkor az Állami Bábszínház bábműhelyében dolgozott, megjelent zsákokkal, szatyrokkal, hátizsákkal, és az értékes bábkészletből elvittek, amit csak tudtak. Majd megszakadtak, úgy osontak át a súlyos teherrel éjszaka a városon a Rottenbiller utcáig, Bálint Endre és Jakovits otthonáig. Mindketten a Kemény-bábszínház nagy rajongói voltak gyerekkorukban, még id. Kemény idejében. Bálint Endréék őrizték a kincset érő bábkészletet a legrégebbi, még a nagypapától örökölt darabokkal, amíg kellett. Jelentős részben ezek a bábok utazták körbe az országot a 2005 után rendezett vándorkiállítással.
Az államosítóknak csak az értéktelen, selejtes bábok darabok maradtak, de erről ők nem tudták megkülönböztetni az értékest, az értéktelentől.
1955-ben az Állami Bábszínházból kivált egy kis csapat, és Győrben a Kisfaludy Színház részlegeként megalakították az első vidéki bábszínházat. Kemény Henrik azzal a feltétellel csatlakozott hozzájuk, hogy a színházi előadások után járhatja a vidéket Vitéz Lászlóval. Járhatta. Vitéz László szilenciuma ekkorra már véget ért, 1954-ben már a Népművészet Mestere címet is megkapta Kemény Henrik.
1956 után nagy tisztogatások voltak a győri színháznál. A főrendezőt, Földes Gábort teljesen abszurd vádakkal ki is végezték. A győri bábszínháznak is befellegzett. Kemény Henrik 1958-tól ismét az Állami Bábszínháznál dolgozott. 1964-ben elvégeztették vele a Bábszínészképzőt. Senkit nem érdekelt, hogy többet tud a bábozásról, mint a képző bármelyik tanára.
Az Állami Bábszínházban sok-sok bábot tervezett, készített. A Magyar Televízió is foglalkoztatta. A Zsebtévében ő volt Hakapeszi Maki és Furfangos Frigyes. Benne volt a Süsü, a sárkány sorozatban és a Cicavízióban. 1972-ben pedig hétrészes tévésorozatot készítettek Vitéz László történeteiből.
1975-ben Kemény Henrik elhagyta az Állami Bábszínházat. Ötvenévesen nyugdíjba ment, és főállású vándorbábos lett. A Trabantjával, benne Vitéz Lászlóval és társaival járta az országot és a határon túli magyarlakta vidékeket. Külföldi meghívásokat is kapott. Kitalálta, miként lehet Vitéz Lászlót magyarul nem értő közönségnek eladni. Ígérték neki, hogy az Országos Színházi Intézetben lehet állandó pesti játszóhelye is, de nem lett. Az apja építette óriási marionettszínpadot be sem engedték az épületbe.
Vitéz László sokszor ismételt tévésorozata és Kende Márta róla készült portréfilmje után Kemény Henrik már országszerte ismert, kedvelt és lelkesen fogadott ember volt.
Kitüntetésekkel azért nem halmozták el. A nemzetközi bábszövetség, az UNIMA (Union Internationale de la Marionette) már 1980-ban dísztagnak választotta, de Magyarországon még Érdemes Művész is csak 1987-ben, a pártállam bomlásának időszakában lehetett.
A rendszerváltás után már dőltek rá a kitüntetések. 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, Kiváló Művész lett (2002), Kossuth-díjas (2005), Prima Primissima díjas (2008).
Az 1953-ban „államosított” népligeti színházat nem használták semmire. Üresen kopott-romlott több mint három évtizeden át. A pártállam alkonyán felmerült a gondolat, hogy most már talán visszakaphatná a jogos tulajdonosa, és lehetne vele valamit kezdeni. A Soros Alapítvány támogatásával sikerült a 250-300 négyzetméteres épületet szépen felújítani, és 1989. augusztus 20-án, az utolsó ottani előadás 36. évfordulóján nagyszabású műsorral meg is nyitották. (A megnyitóról készült filmet lásd itt.) Aztán több előadás ott már nem is volt. Hiába írta az újság, hogy „Vitéz László újra otthon”. A Népliget már nem volt otthon. Totálisan lezüllött, kiürült, megszűnt a közeg, amely Keményék színházát éltette. A Népliget közbiztonságon kívüli területté vált. A felújított, immáron magányos épületbe rendszeresen betörtek. Kemény Henrik hetente egyszer-kétszer kijárt, és fájdalmasan konstatálta a pusztítás nyomait.
Lett viszont másik állandó játszóhelye: 1992-ben megnyitották a Kolibri Színházat, és az lett Kemény Henrik bábművészetének az otthona. Miközben továbbra is járta az országot, a világot. Öccse halála, 2001 után egyedül. Gyereke, felesége nem volt. Élettársának nem lehetett gyereke, és az az élettársi kapcsolat is megszakadt.
A nyolcvanadik születésnapján egész napos rendezvények sorozatával ünnepelték a mestert Debrecenben, Győrött, Budapesten.
2005. március 15-én átvette a Kossuth-díjat. (Állítólag már korábban is megkapta volna, de akkor állítása szerint nem fogadta el: „Nem akartam egy szintre kerülni az akkori Bábszínház igazgatójával, akit azon a címen tüntettek ki, hogy ő csinált a Bábszínházból országos színházat, nem akartam azokkal egy sorban lenni, akik ki akarták tekerni a nyakamat.” (Kapu, 2011/8.) Az Állami Bábszínház egyetlen igazgatója kapott Kossuth-díjat, Szilágyi Dezső 1980-ban. Ezek szerint Kemény Henriket már 1980-ban Kossuth-díjjal kívánták volna megtisztelni, amikor még Érdemes Művész is csak hét évvel később lett? És neki akkor, vándorbábos nyugdíjasként módjában állott ezt következmények nélkül visszautasítani? Ezt nem könnyű elképzelni, de nem zárhatjuk ki.)
2005-ben azért hagyta magát kitüntetni, hogy megalapíthassa a Korngut-Kemény Alapítványt azzal a feladattal, hogy gyűjtsék fel a család bábos örökségét, és hozzanak létre a gyűjtemény számára egy múzeumot, lehetőleg a Népligetben, a színházuk mellett. Múzeum máig sincs, de összegyűlt egy gazdag kiállításra való anyag, amelyet vándorkiállítás formájában az ország számos pontján bemutattak. A Népligetben biztosan nem lesz Bábmúzeum, de Debrecenben már 2021-re ígérték a megnyitását. (Art Limes, 2020/3.)
2011-ben Kemény Henrik azt nyilatkozta, hogy „a fellépések már nem nagyon mennek”, de azért júliusban még szerepelt a tiszteletére rendezett mutatványos napon a debreceni Nagyerdőben, szeptemberben pedig a Kolibriben, de már csak egy negyedórás kis jelenettel. (Kapu, 2011/8.)
2011. október 3-ra virradóra porig égett a Kemény család színháza a Népligetben. Halálos áldozat nem volt, a tűz oka ismeretlen, de nem életszerűtlen feltételezés, hogy a sok betörés egyike végződött gyújtogatással vagy gondatlan tűzokozással. Kemény Henrik a „könnyeivel küszködve” nyilatkozott: „Remeg a gyomrom, nem eszem és nem alszom, amióta megtudtam, mi történt. Édesapám rengeteget dolgozott a nagy marionett színpadon, és amikor a Rákosi-érában államosították az épületet, én mentettem meg a lebontásra ítélt színházat. Az egész a felismerhetetlenségig leégett, semmi sem maradt belőle, ezt nagyon nehéz elviselni!” (Helyi Téma, 2011. október 5.)
Nem egészen két hónappal később, 2011. november 30-án meghalt.