Népszabadság, 2000. július 29.
HÉTVÉGE
BÄCHER IVÁN
Sokféle a nyaraló, a nyaraló ember is, ugye.
A gyorsan, ám szigorún áttagozódott társadalomban — használhatjuk az osztálytársadalom kifejezést, addig is, amíg az Országgyűlés be nem tiltja, ha ugyan be nem tiltotta már — keményen elkülönülnek nyaralás szerint is a kasztok.
De most hagyjuk ezt: egy, a parttól húszpercnyi járásra lévő balatoni sufniban éppúgy utálhatjuk azt, akivel együtt nyaralunk, mint egy floridai apartman óceánra néző teraszán.
Ami engem illet, én igazán sok mindent szeretek ebben a kurta életben, de speciel nyaralni, azt nem.
Úgyhogy — bár nem mondom otthon, de titokban — örülök, hogy ilyen-olyan okok következtében — úgy tűnik — nagyobb nyaralás nélkül úszom meg az idei nyarat. A műfajt soha nem tartottam valami sokra, de most, hogy időm nagy részét falun tölthetem, végképp fölösleges luxusnak tartok minden nyaralást. Elmenni máshová, valahová, ahol nincsen semmi dolgom, ahol idegen vagyok, ahol nincsen közöm semmihez, ahol becsapnak naponta nyolcszor, és ahol az otthonihoz képest a körülmények romlása a költségek növekedésével egyenes arányban áll — ezt azért ki bírom hagyni valahogy.
Különben is: rokonaim, ismerőseim, barátaim nyaralnak helyettem. Elég az nekem. Különösen, hogy megjőve referálnak is. A nyaralásról szóló beszámolóknak kissé kárörvendő, de nagyon hálás közönsége vagyok.
Tudják ezt rólam, és alig várják, hogy véget érjen az ő nyaralásuk, és jöhessenek hozzám, hozzánk pana… referálni aztán. Bőséges példatáram gyűlt össze mára a különféle nyaralásokból, nyaralófajtákból, típusokból, melyekből most átnyújtanék egy bukétát — ezúttal a nyaraló apákra koncentrálva mindenekelőtt.
Nem sovinizmusból, hanem mert őket könnyebben megértem — a nők többsége szeret ugyanis nyaralni, a nők tényleg képesek hat-nyolc órát feküdni kinn valami napon, és nem csinálni semmit. Nem hittem volna ezt, ha nem látom saját szememmel. De láttam, nemegyszer.
A férfiembernek viszont nyaralnia muszáj. Egy apának ugye, ha tetszik, ha nem, nyaralnia kell. Az apák többsége ezt megadón veszi tudomásul.
Ezzel el is érkeztünk a nyaraló apák első, leggyakoribb típusához, a beletörődő apához.
— Papa, jövő hét végén megyünk nyaralni!
— Hány napra? — kérdezi a beletörődő apa.
— Nyolcra.
A beletörődő apa ilyenkor bólint, nem kérdezi hová, kivel, miből, csak elmegy a szekrényig, ha van neki, és egy nejlonzacskóba válogat gondosan nyolc zoknit és nyolc gatyát. Aztán mikor eljön az ideje, amikor szólnak neki, akkor elmegy nyaralni zokszó nélkül, de legalább zoknival.
Persze a beletörődő apa, csak egy alap-, egy generáltípus, amelynek végtelen számú alfaja van aztán.
Van példának okáért munkaapa, aki a zokni mellé hatalmas aktatáska dolgoznivalót csomagol, és a nyaralás egész ideje alatt ki sem mozdul a szobából, amely, ha az éjjel-nappal leeresztett zsalugáterek meg nem akadályoznák ebben, a tengerre nézne.
Ő egyébként a rögzített nyaralók középkategóriájába tartozik. A férfiak többsége ugyanis általában keres egy fix pontot a nyaralás alatt, amelyben megkapaszkodhat, ahonnan erőt meríthet. Ez a pont lehet aztán egy piac, egy kikötő, egy kiválasztott vendéglátó-ipari egység pultja esetleg. Vagy egy stég. Balaton partján tenyésző altípus a stipistopapa, akit a nyaralás első napjának kora reggelén elhelyeznek a stégen, hogy fogja, stipistopizza a jó helyet, amelyet aztán az utolsó napnak délutánján hagyhat el.
Fixált apa a sorapa is, aki szintén főleg a Balaton partján tenyészik, de föllelhető a horvát tengerparton is. A sorapának mindig keresnek egy sort, lehetőleg jó hosszút, ahová aztán beleállítják. Őneki tehát így telnek el a nyaralás napjai, szépen sorban.
Egészen más típus a nyárorganizáló.
Ő már kora tavasszal elkezdi a ténykedést nyaralási ügyekben, szervez, tárgyal, levelez, imélezés telefonoz. Aztán, amint az iskola véget ér, nekilát organizálni: elébb elviszi az egyik gyereket az apjához, hogy nyaraljanak együtt egy hetet, a másik gyereket az anyjához viszi viszont, ahonnan elhozza annak második házasságából való kisebbik gyerekét, azt hozzácsapja a maga harmadik házasságából való nagyobbik gyerekéhez, és a kettőt elviszi a második házasságból való anyósához, akinek hatalmas háza van Nyergesújfalun. Ezután elhozza az első gyereket az apjától, és elviszi az éppen érvényes nagyanyjához, majd elrohan Nyergesújfalura, mert az egyik ottani köhög, el kell vinni a Mátrába, ahol az első házasságból való fiú, aki orvosnak tanul, gyakorol a szanatóriumban éppen. És így tovább, egyik gyereket teszi oda, másik feleséget ide, szállít, összeszed, összetesz és szét egész nyár folyamán az ilyen szegény. S augusztusban kezdi organizálni a téli síelést.
A nyárorganizáló apa öregedvén, fáradván és bölcsülvén mindenekelőtt rájön, hogy a konfliktusok minősége és mennyisége tekintetében teljesen indifferens, hogy egy, két avagy három nővel és hogy három vagy öt gyerekkel nyaral az ember. Tehát legökonomikusabb egyszerre, egyben, egy slukkra túlesni az egészen. Az ilyen össznyaraló nem aprózza el a nyaralást, beveszi egyben, töményen, de gyorsan legalább. Kijelöl két hetet, egy helyet, begyűjti az egész föl lelhető családot, mindenféle asszonyt, feleséget, gyereket, anyóst, miegymást, összetereli és megnyaraltatja mindet együtt, egy időben és egy helyen — nesztek, nyaraljatok!
Az ilyen nyaralás ritkán unalmas, csak aztán utána gyorsan el kell menni valahová nyaralni. Kettesben, például.
Persze az igazán profi az össznyaralást meg tudja csinálni úgy, hogy ő maga végül, bármennyire fájlalja is, személyes jelenlétével nem tudja a nyaralást még emlékezetesebbé tenni.
Visszatérve a kettesben nyaralóhoz, az is jó, a párnyaraló.
A párnyaraló nyaralás utáni meghallgatásakor ügyelni kell arra, hogy beszámolóját a két fél egymástól függetlenül, külön-külön mondja el. Ilyenkor döbbenhetünk rá, hogy egy és ugyanazon nyaralás között micsoda ég-föld különbség lehet.
Például egy halpiac lehet egyszerre csodálatos, színpompás, részegítő, ahol ráadásul egy bodegában isteni, jéghideg sört mértek szinte fillérekért, és ugyanazon piac ugyanazon a napon, napszakban és órában lehet koszos, büdös, ótvar, ahol ráadásul ez a barom úgy berúgott, akár egy homályökör.
Sokféle a nyaraló, típusait vég nélkül sorolhatnánk még.
Olt vannak például az egész nyáron reparáló, buheráló, pucováló telkesek, akik épp mire nyaralásra alkalmassá teszik házukat, akkor mehetnek haza; vagy ott vannak az önként bamba nyájba verődő társasutasok, aztán a mindenféle kasztok, vitorlások, motorosok, egyebek.
De a magamfajta populista klottgatyás nem bírja feledni, hogy az egész problematika a férfiak és atyák egy — félő: nagyobbik — részét nem érinti. A falusi ember egyáltalán nem nyaral ugye, és nem nyaral a városi szegény sem, akiből pedig van nehány, és akit a kitört szabadság megkímélt a nyaralás megpróbáltatásaitól.
Ő nyaralás tekintetében legföljebb azt mérlegelheti naponta, hogy a Lépcsősben vagy a Családi Körben dobja-e be a sörét, mikor a még délután is rekkenő hőségben indul vissza a gyerekkel a benzingőz és kutyakosz borította térről.
Bächer Iván