Békacomb

Idén nincs annyi béka, mint tavaly volt. Biztosan az idő teszi ezt is.

Tavaly lépni nem lehetett a rengeteg békától. Lépten-nyomon béka bukkant, béka huppant, béka puffant, béka mukkant, béka lapult, béka bújt, béka ült, nyúlt, béka hűlt.

Ellepték a kertet a békák, de felugráltak a gangra is, átugráltak a küszöbön, beugráltak a konyhába, benéztek a szobákba, bevackolták magukat a sarkokba, zugokba, ablakpárkány repedéseibe, kredencfiókba, stelázsi alá, zongorába, ágyláb tövébe, hogy onnan aztán hajnali kettőkor harsány brekegéssel hozzák az alvóra rá a frászt.

Alig várta a telet az ember tavaly.

Mert a békának sok haszna nincs. Csak egy. Arra rengeteget gondoltam, de cselekedni mégsem bírtam rá magam.

Békának egyetlen előnyét tapasztaltam eddigi életem során: hogy ugyanis combja van, ami szakszerűen elkészítve elsőrangú csemege. Ez a jó a békában egyedül, a combja. Az a hiedelem, miszerint megenné a legyet, megdőlt tavaly — a rengeteg béka a legkevésbé sem járt a legyek számának csökkenésével. Sőt. Tavaly mintha légyből is több lett volna, mint idén.

Néztem a békákat, és a combjuk jutott eszembe folyton. Azt valamikor, régen, megboldogult gyermekkoromban rengeteget ettem. Unokatestvéreméknél, Bluméknál ugyanis, ahová gyakorta voltam kihelyezve. Náluk jó volt lenni, finoman fogalmazva is csudás ember volt a papa, Tamás, és az asszony, Józsa, vidám volt, gyönyörű, és ami mostani szempontunkból a fő: rendszeresen szállított haza békacombot.

Gyógyszeripari kutatóintézetben dolgozott ugyanis, ahol — úgy látszik — azt kutatták, hogy mivel lehet a beteg békákat meggyógyítani. A kutatások — vélhetően — még a kezdeti stádiumban lehettek, mert rengeteg béka hullt el. Ezeknek aztán levágták a combjait, és szétosztották a dolgozók között.

Állt a konyhaasztalon a tálban a rengeteg, gyönyörű, villogó rózsaszín comb, ha egy kis sót hintettünk rá, még rándult is egyet, csöppet sem volt a béka ebben az állapotában gusztustalan, egyáltalán nem emlékeztetett ezekre a jószágokra, amelyek elleptek tavaly.

Békacombot elkészíteni egyébként roppant egyszerű, bepanírozza az ember, olajban kisüti, és kész. Süt hozzá krumplit és ad hozzá uborkát. Olyan, mint a rántott csirke, csak sokkal finomabb.

Ilyen egyszerű a dolog, ha békacombunk van.

De mi van akkor, ha békánk van csupán? Azt nem tudom. És attól félek, nem is nagyon akarom megtudni.

Ültem a gangon tavaly, néztem a mindent ellepő békasereget, és vissza-révedtem azokra a kisütött, gusztusos, villogó, csillogó aranyszín panírral beborított békacombhalomra a tálban, és arra gondoltam, hogy mennyivel messzebb van egy béka a rántott békacombtól, mint például egy csirke a rántott csirkecombtól.

De idén már nem gondolok erre annyit, kevesebb a béka, benn csak egyről tudok, a fürdőszobaajtó mögé lett odacsípve szegény, de nagyon, egyelőre hagyom, majd pár hét múlva dobom ki, amikor már kiszáradt teljesen.

Bächer Iván