Fejlődés

Néha úgy érzem magam, mint egy marslakó, akinek három szeme van, egyikkel tanulmányozza a múltat, másikkal nézi a jelent, harmadikkal pedig a jövőt fürkészi folyton.

Nagyszerű, népszerű kollégámmal időztem minap pár órát, aki az internetnek lett professzionális értője mára, már cége is van evvel kapcsolatos.

Hat és fél órát tudnék beszélni erről, kezdte előadását, amit ámulva hallgattam, ha sokat belőle nem is értettem. A dolognak mégiscsak az a lényege, hogy az internet megváltoztatja majd a világot. Lesz lefedettség, jókora, a dolgokat lehet intézni majd, minden egészen más lesz, mint volt, ecsetelte kollégám lelkesen, és én azt csodáltam leginkább, hogy elhiszi, sőt átéli ezt a játékot ő, azt hiszi, hogy ez az egész valami létező, valami lényeges, valami nagy, hatalmas, sosemvolt dolog, ő egészen ebben él.

Hamar kiderült, hogy ebben a furcsa érzésben nem voltam magam: körünkbe tartozó tudósítókollégánk csak egy viccet fűzött a referátumhoz csöndesen: A helyi lapban hirdetés jelenik meg: „Két idegen nyelven beszélő mérlegképes könyvelőt fölveszünk.” Kohn bácsi jelentkezik. Kérdik tőle: „Beszél két idegen nyelvet, Kohn bácsi?” „Én ugyan egyet sem.” „Hát könyvelni tud-e?” „Dehogy tudok.” „Hát akkor miért jött, Kohn bácsi?” „Csak azt szeretném közölni, hogy rám ne számítsanak.”

Falusi magányból lettem egyébként pár órára kirántva. Előző este olvasgattam, itt még nincs internet, mindennap olvasgatok hát, nem sokat, de mindennap egy kicsit. Gárdonyi Géza cikkeit, tárcáit lapozgattam az ágyban.

Már a műfaj szkepticizmussal tölt eleve el. A tárca száz-százötven éve tárca. Mit se változott. Valami témát fölkapott a szerző, azt csűrte, csavarta, történetet fűzött bele, okoskodást, adomát, ami adódott, a végére valami csattanó került, ha került, és kész. Éppúgy, mint manapság. Egy száz év ezelőtti tárcát bármikor el lehet lopni ma is. (Hogy mást ne mondjak, múlt heti cikkemben három bekezdés Gárdonyi kolléga tollából volt való.)

Az egyik este a Repülő-kocsi című írást olvasgattam el, amely a Magyar Hírlap 1893. december 28-i számában jeleni meg.

„A repülő-kocsi fel van találva! Ez a hír fölizgatott engem. …Meglehet, nem múlik el egy év, mikor az első repülő-kocsi átszáll a fejünk fölött, s talán nem öregszünk meg egy ránccal, mikor már Budapesten is csöngetnek majd; Tessék beszállni az Amerikába repülő kocsiba.

Párizsban reggelizhetünk, New Yorkban ebédelhetünk, és Nápolyban vacsorázhatunk. A ceyloni mangisztin-kofák a Duna-partra járhatnak gyümölcsöt árulni, s a csongrádi magyar gazda Szeged helyett a londoni búzapiacra viheti augusztusban a gabonáját. A pénztárosok is könnyebben mehetnek Amerikába, de a rendőrség is hamarább érhet nyomukba….

Új népvándorlás kezdődik meg, hullámzik által a földtekén, Évtizedekig őrült bábeli zűrzavar. A földi terek elvesztik minden korlátjukat, s fehér, fekete, rézbőrű és sárga kínai káprázatos összekeveredésében vegyülnek meg a földteke kérgén és levegő-egében….

De mi lesz a nyelvvel? Hogyan érti meg egymást a pápua és a kövesdi körjegyző? Az angol grammatika győz-e, vagy a volapük, vagy az egyiptomi képírás?

Ha rábokszol útközben az izmos kanadai a württembergi német gyönge bordáira, hogy ítél köztük a teheráni bíró?

Mi lesz a különböző színű házasságokkal?

…mit csinál Wekerle, ha egy napon azt telegrafálják neki, hogy az egész körmöcbányai pénzverőintézet elszállott?

…Miképpen folyik le az évek óta előrejelzett világháború? Ropog-e majd odafenn a Mannlicher…? A felhőkre hasalva lőnek-e majd a bakák? És melyik nemzet lesz a vesztes, ha mindegyik nemzet kiszélesíti országhatárait a Szíriuszig, Marsig vagy Jupiterig?”

Mára Gárdonyi minden kérdésére megszületett a válasz: lehet früstökölni New Yorkban és vacsorálni Itáliában, kínai kofák árulnak a józsefvárosi vasútnál és a földvári vásárban, az angol grammatika diadalmaskodott, a nemzetközi jog jól őrzi az általános jogtalanságot, a körmöcbányai pénzverő is elszállott a városkával együtt, és elég jól sikerült abszolválni a világháborút, nem is egyet — egyedül a csongrádi búzát nem lehet eladni Londonban ma sem.

Na és most jobb? Változott valami? A repülő-kocsitól? Amin én speciel épp-úgy nem ültem, ahogy nem ült Gárdonyi sem. És akkor mi van? Kimaradtunk valamiből?

Aztán az jutott eszembe, hogy Gárdonyi, ez a bölcs író élete vége felé, betegen és zavarodottan, de mégiscsak kétségbe vonta magyarságát testvéri barátjának, Bródy Sándornak, aki őt bevezette a nagyvárosba és a magyar irodalomba, akivel együtt csináltak lapokat, és aki elvitte őt Egerbe, aki odaadta barátjának saját, tulajdon szülővárosát.

Hétvégére tértem a kirándulásról falumba, ahová közben megérkezett a heti sajtó. Átlapoztam a hetilapot is, amelyet egy egykori drámaíró szerkeszt — jó, ha tudja az ember, kormánya kiknek a szavazataival kormányoz.

A pártlapban, melynek a szélsőséges voltát a hivatalos és egyesült kormánylap naponta kéri ki — kinek? —, efféle passzusok olvashatók:

„1945 óta Jörg Haider az első politikus, aki ki merte mondani, amit egyre többen tudunk: a drezdai bombázások hőse, Winston Churchill a huszadik század egyik legnagyobb háborús bűnöse. Csodálkozunk, hogy az önmagukat demokratának hazudók rettegnek tőle? Mondhat ő még mást is.

A sátánt szem előtt kell tartani. 2002-ben néhányunknak az SZDSZ-re kellene szavaznunk, nehogy kibukjon a parlamentből. Kivel riogatnánk akkor a gyerekeinket? Ha rossz leszel, fiam, elvisz a zsákos Pető bácsi.

1944-ben védett házak működtek Budapesten, 1945-ben védett börtönök működtek az egész országban. Egy hazáját védő magyar katonatiszt vajon melyik házba kopogtathatott volna be? Az ÁVH-zba.

Bocsánatot kérek tőletek, hogy megöltétek Jézust.”

Mi változott itt? Mi változott száz év alatt?

Megint egy vicc jut eszembe, pedig nem szokott.

Marslakó száll a földre le. Körülállják a földiek, kérdezgetik:

— Mondja, maguknál mindenkinek három lába van?

— Igen — recsegi a marslakó. — Nálunk rengeteg a hegy, amelyekről föl- és lemenni három lábbal sokkal célszerűbb.

— És mindenkinek három keze van?

— Igen. Fő terményünk a dinnye, és három kézzel sokkal könnyebb fogni, rakodni, enni azt.

— És mindenkinek három szeme van?

— Igen. Egyikkel tanulmányozzuk a múltat, másikkal figyeljük a jelent, harmadikkal a jövőt fürkésszük.

— És maguknál mindenkinek ilyen kis sárga sapka van a fején?

— Nem, csak a zsidóknak.

De ne legyünk igazságtalanok. Vannak változások azért. Például ma már embertársainkat származás szerint különböztetni nemcsak szóban, írásban, tettleg, de hálón is lehet. Meg is adom a kordinátákat: három dupla w pont után egy nem szélsőjobboldali párt nevének kezdőbetűi jönnek majd hu!