A szeretet írója volt

Meghalni ritkán jó. De az írónak meghalni mégiscsak kicsit jobb, mint másnak. Az író legalább olvasva él — persze, ha él — tovább, ugye.

Kardos G. György él.

Azok előtt, akik ismerték — és sokan voltunk, istennek hála — varázsos személyisége néha talán el is fedte az írót, a nagy írót.

Kardos élve csodálatos volt. Olvasva is az, és az is marad.

Nemcsak olvasva meghökkentő, újra- és újraolvasva is az. Nem lehet okosabbat szólni: Kardos G. György nagyon nagy író.

Persze, nem mindenkinek az.

Aki az életet szereti fekete-fehérben látni, aki azt hiszi, hogy vannak jó emberek és vannak rosszak, aki megfellebbezhetetlen erkölcsi igazságoknak van birtokában, aki azt hiszi, hogy az egyik nemzet a másiknál lehet különb, aki nem viseli a viccet, a gúnyt, az iróniát, viszont viseli a pátoszt, aki nem tudja, hogy az életben minden nevetés sírnivaló, és komikus minden temetés, az jobb, ha meg se kísérli olvasni Kardost.

Nemigen tudnak mit kezdeni az irodalmi pápák sem vele. Nem tartozott semmiféle klikkbe, irodalmi életet nem élt, és mindenekelőtt: nem szövegeket, hanem történeteket írt. És milyen történeteket, és hogyan!

Ez a látszólag teszetosza, adomázgató és lusta író egyetlenegy hevenyészett mondatot sem engedett ki kezéből. Tárcáit, regényeit hökkentő műgonddal szerkesztette meg. Minden egyes — önmagában is élő — története túlmutat magán, szerepe, helye van az egészben.

Ez az egész mellesleg nem épp vidám dolog: Kardos G. György, ez az életszerető, már-már életet habzsoló író azt írta meg, hogy a valaminek vége van nagyon.

Amúgy a szeretet írója volt.

Ez a hátborzongatóan pontos író csak szeretetből írt. Ő az embereket úgy szerette, amilyenek, tehát csúfak és szépek, betegek és fiatalok, gyávák és hősiesek, buták és okosak, csapodárok és hűségesek, ráadásul egyszerre jobbadán. A gyakran kegyetlen vagy annak tűnő irónia és humor egy pillanatra sem hagyta őt el.

Igazodni nem volt szokása.

Az Avraham Bogatirral köszöntötte az 1967-es háborút. A spanyol köztársasági internacionalistákról akkor írt, amikor szobrukat ledöntötték Budapesten éppen. Egykori barátjáról, a fajvédő politikussá züllött drámaíróról akkor emlékezett meg végtelen szeretettel — egy év során három ízben is! —, amikor azt a magyar értelmiség kollektív megvetése sújtotta.

Kardos G. szeretetből írt, s meglehet, hogy szeretetből nem írt.

Spiró György szerint Kardos, aki lammes vóv, a mindenkori harminchat igazak egyike, a harminchatoké, akik nélkül összeomlana a világ, azért nem írt több regényt, mert nem győzte szeretettel. Van ebben valami igazság.

A bori regény alighanem azért nem készült el, mert Kardos nem tudta regénnyé formálni azt az alapélményét, hogy Borban a németek sokkal rendesebben viselkedtek, mint a magyarok.

Az ottani magyarok brutális, ostoba állatok voltak — mondta Eszéki Erzsébetnek adott interjújában.

Mindent tudott az életről, és mindent a halálról.

„Rövid idő alatt négyen haltak meg — írja a Hová tűntek a katonák, című regényében s alig beszélnek már róluk A halottak emléke gyorsan szívódik fel a kórházban, egyedül talán Jan Bzdok tengerészhadnagy, egy cingár, szőke, pattanásos arcú fiú szelleme tartósabb, mivel hirtelen halálával egy csomó rendezetlen adósságot hagyott hátra. A hadnagy sokat ivott, a kórházban is rendszeresen berúgott. Matraca alatt lopott tárgyakat találtak, jobbára értéktelen holmit, például Litwin kapitány sárga és büdös elefántcsont szipkáját.”

Kardos temetése után pár nappal remegő kezek kutakodtak szekreterében. Lázasan keresték a bori regényt. Hátha mégis megírta stikában. Vagy legalábbis előkerül egy nagyobb töredék. Hiszen nyolcvan flekkekről beszélt. Operettlibrettók, mesejátékok, forgatókönyvek kerültek a kézbe, Keménykalap és krumpliorr, Villon és a többiek, a Szabad szél című Dunajevszkij-dalmű. A végén ott állt a szekrény üresen.

Ami nem jelent volna meg nyomtatásban, amit nem tudott volna eladni, olyan kézirat, olyan oldal, olyan sor egy darab nem sok, de annyi sem került elő. Méltóságteljes ember volt. Csak nem hagy maga után mindenféle kacatot.

Hagyatéka az, ami nyomtatásban megjelent: négy nagyszerű regény, háromkötetnyi tárca.

Utolsó, az Élet és Irodalomban és a Népszabadságban megjelent írásai a mostani könyvhétre jönnek ki kötetben.

Műfajuk szerint ezek az írások tárcák, valójában a legjobbak közülük jóval többek. Valóságos sűrített regények, regényesszenciák, amelyekben Kardos G. György minden csudája, páratlan tehetsége, memóriája, műveltsége, lexikális és nyelvtudása, humora, bölcsessége, emberismerete, szinte földöntúli emberszeretete, és persze írni tudása benne van.

Kardos G. György él. Itt van közöttünk. Ma hetvenöt éves. Isten éltesse!

Bächer Iván