Szegény Stancsics

Így írta nevét, majd’ ötvenéves koráig: Stancsics Mihál.

Csak 1848. március idusától magyarított véglegesen — akkor is főleg azon okból, mert kisleánya nehezen ejtette ki a horvát eredetit.

Negyvenkilenc éves volt, amikor az oly sokat élt, oly tevékeny és termékeny politikus-író legmaradandóbb tettét végbevitte — hogy kiszabadult ugyanis.

A horvát apa és tót anya fia egy jobbadán német falucskában, Ácsteszéren cseperedett magyarrá, de még mekkorává. A nyelvtehetség is otthonról volt hozott.

A magyar munkásmozgalom egyik első vezérének apját a kései utódok alighanem kulákként fosztották és telepítették volna ki.

A korán apa nélkül maradt kis Stancsics 18 éves koráig parasztoskodott a családi birtokon. Közelről és alulról ismerte meg a magyar feudalista úri vircsaftot, és különösebben nem szerette meg azt. A lázadás szellemét egy urasági hajdú verte belé husánggal.

Takácsinas lett, majd tanítósegéd, és közben olvasott és vándorolt és vándorolt és olvasott. Már-már öreg fejjel, huszonévesen végzi el az iskolákat Budán és Pesten. Harminc felett jár, mikor írni kezd. Első — rögtön igen lázító — könyve megjelent, mert a cenzor nem figyelt oda. A hivatalnok a hanyagságért állásával fizetett. Innentől kezdve négy államrendszer cenzorai utálták egyként Táncsicsot. Tíz éven át egy sora nyomtatásban meg nem jelenhetett. Pedig hihetetlen mennyiséget írt.

1838-ban nősül meg — igen jól. Seidel Terézia a párja. Magyarul az asszony ekkor még egy mukkot sem tudott. Annyira józsefvárosi volt ugyanis. A Táncsics gyerekek viszont szigorúan el lesznek majd a német szótól tiltva.

1843-ban készül híres röpirata, a Sajtószabadságról nézetei egy rabnak. Lipcsében jelenik meg. A becsempészett példányokat Stancsics osztogatta a pozsonyi diéta követei közt. A feltűnésen buzdulva hivatásos röpiratíró lett. Minden vonalat visz, szegény, a vasútépítéstől a mezőgazdaságon. a neveléselméleten, a városfejlesztésen át a nyelvtudományig.

Bejárja Európát füzeteivel. Bőröndjében már ott a Józan ész című munkájának első változata is, amelyben megfogalmazza a fölismerést: minden emberi bajnak forrása a tulajdon.

A tulajdon rablás által keletkezett — döbben rá. Vele akkor senki sem értett egyet. Mi, most, százötven évvel később, az ezredforduló új polgárosodásának meglepett tanúi naponta láthatjuk, menynyire igaza volt.

Stancsics az utópista szocializmus tanait elegyítette a tán még az ősközösségi világban gyökeredző korabeli falusi önkormányzat kissé ideálisan szemlélt viszonyaival. Szíve szerint választatott volna minden hivatalnokot, akiket aztán évente kellett volna cserélni. Vég nélkül sorolhatnánk rokonszenves lehetetlenségeit.

Vándorlásaiból 1846 őszén tér haza. Kossuthék elbújtatják, de nem eléggé. A hatóságok 1847 márciusában lefogják, Budára viszik. Ítélethozatalra a nevezetes kiszabadításig nem kerül sor — a bíróságok, úgy látszik, már akkor sem kapkodták el a dolgukat. Miután a lázadókat kifogja a kocsiból, lekendezi a városatyákat, és hazamegy aludni.

Népképviselő lesz, mulatnak is rajta kollégái, ruháján és következetes kendezésén. Nincs mulatságosabb a népviseletnél egy népképviseletben. Beszédeit szétröhögik. A gúnyást Jókai gúnyolja leggyilkosabban.

Lapját, a Munkások Újságját — a vele együtt kiszabadított sajtó nagy dicsőségére — 1849 februárjában be is tiltják. Mellesleg forma szerint teljesen jogszerűn —nem tudta fizetni ugyanis a törvény szerint kötelező kauciót.

Tálán még börtönbe is vetette volna az ő forradalma, ha el nem bukik. Ott van a világosi síkon. Egy jó gulyással búcsúzik a mégiscsak gyönyörű napoktól. Előbb vidéken próbál parasztoskodni, majd megindul Pest felé — útközben derék magyar honfitársainak följelentésétől kell legjobban félnie.

1851-ben csak in effigie akaszthatják föl — személyeses jelenléttel nem emeli az aktus ünnepélyességét. Saját házában, a derék feleség által készített veremben húzza ki a rossz időket, ír és ír és ír. Ilyeneket példának okáért: „Mindenkinek szent és sérthetetlen tulajdona az, amit saját munkája által, igazságos úton, mások ártalma nélkül szerez.” No meg dolgozik évtizedekkel előbb megkezdett és még évtizedekig folytatódó nyelvészeti alapvetésén, amelyben fehéren feketén bizonygatja szegény Stancsics, hogy e földkerekén nincsen ódonabb nyelv a magyarnál.

1857-ben amnesztiái kap ő is, de annyira bosszantotta a hatóságot, hogy a bolondját járatta velők, hogy csak rendőrségi felügyelet alá teszik. Félszabadon, de egészen szegényen él — ekkor Jókai segíti ki, pénzzel is.

1860-ban az egyetemi ifjúságnak megszervezi a március 15-i tüntetést. Ő már nem tarthat a felvonulókkal, mert lecsukják legott. Amikor már az egész ország érzi, tudja, hogy közel a kiegyezés, akkor ő mindenesetre még csekélyke hét évet ül. Szegény Táncsics! A jó Jókai segít megint.

A hatóság megengedi, hogy börtönéből kimehessen — imádott Lajoska leányának (így hívták lányát, ez nem vicc) halálos ágya mellé. A temetésre már ki nem engedik. Egy gyermeke marad az ötből, a búvás idején lett Eszter. Táncsics nedves cellájában vak szemmel zokogva kapirgál tollával a papíron tovább. Mert nem bír nem írni szegény. Németeket magyarosító nyelvkönyvet készít és egy tanulmányt a főváros jövőjéről.

Hatvannyolc évesen szabadul. Vakon. Helyét keresi. Vakvezetőbe karolva házal könyveivel, Soroksárra költözik, hogy majd ő azt megmagyarosítja. A svábok elkergetik, persze.

Egy szinte még gyerek medikussal megműtteti magát. Két szemmel lát megint. De mit? Szegény Táncsics.

A kiegyezés után orosházi követ lesz.

Mikor az új törvényhozás összeült, annak korelnöke, Táncsics — mondani se kell — börtönben hűsöl éppen. Valami sajtóvétséget vágtak fejéhez, szegénynek. Az, hogy a képviselőnek mentelmi joga is lenne — ez valahogy nem jutott senkinek sem eszébe. A deli Andrássy gondolatai inkább jártak már a szépséges Sissy, mint a bolondos, öreg paraszt felé. Így vette kezdetét rögtön jogtiprással a magyar alkotmányos polgári rend. Szegény Táncsics.

A börtönből egyenesen a parlamentbe ment. Hamar ráébred: képviselőként csak annyit érhet el, amennyit a mindenkori kormány megenged. A képviselősködés mellett lapot is indít azonnal. Arany szavakat akart harsogni az Arany Trombitában. A hamarosan betiltott lapba a magyar munkásmozgalom első vezérei — jobbadán tényleg munkások, főleg nyomdászok — írnak. Táncsics az éledő munkásmozgalomnak lesz harcosa. Az Általános Munkásegylet elnöke. Olyas gyűléseken vesz rész, amelyeken csupa ma már tiltott önkényuralmi jelkép a dekoráció. A ma hivatalban lévő kormány kommandósokkal verné szét azokat a gyűléseket, amelyeken Táncsics elnököl.

Aztán kiszorul mindenből szépen, rendesen.

A papság gyűlölte mindig. A munkások elhagyják, mert Deákkal, Andrássyval is szóba áll. Az ellenzék, mert a nemzetiségi kérdésben soviniszta volt. A kormánypárt, mert mindig az ő parasztjaival hozakodott elő. A képviselőségből kibuktatják. A fizetés elmaradása anyagi katasztrófába dönti. Képviselőtársai percek alatt mesés vagyonok gazdái lesznek. Ő reggel nem tudhatja, miből telik majd ebédre aznap.

Összegyűjtött műveinek kiadásához huszon-egynéhány millió magyarországi polgárból 50, azaz ötven előfizető kerül.

Segélyt kap kegyesen.

Nekilát régi rögeszméjén dolgozni újra: hogy a beszélt mindenség legrégibb nyelve nem a horvát, nem a tót, de a magyar bizony. Munkája érdekében mozgósítja az összes föllelhető nyelvészprofesszort, az Akadémiát, a miniszterelnököt, mindkét érseket, az összes püspököt, a külhoni tudományos berkeket.

Remek tréfák születnek Pest szerte persze. Például. Táncsics szellemét követve Nebukodonozor babilóniai uralkodó nevét innét nyerte alighanem: Ne bolondozzon az úr!

A századvég életerős ifjai körberöhögik szegényt. Rákosi Jenő nem ad színházjegyet a szent bolondnak, mikor az Blaha Lujzát akarja megtekinteni.

Megjárt poklot és eget, volt rab és volt nemzeti hős, kommunista és elvakult magyar, megint rab és népképviselő megint. Végül aggastyánként gyakorolhatja azt, amit gyermek- és ifjúkorában megszokott: a nélkülözést, az éhezést.

Volt neki háza a Tömő utcában. Azt elárverezik. Maga a főváros a vevő, a főváros veri át csúnyán Táncsicsot.

Hetvenhét éves korára hajléktalan lesz Táncsics Mihály.

Cegléd mellett próbál tanyát verni. Úgy gondolja, ott kevés a kálomista, nincsen ármánykodó nemzetiség, a zsidók pedig magyarabbak még őnála is. De olvasni nemigen szívelnek a jó alföldiek. Táncsics — nyolcvanhoz közel — beáll tanítónak. Nem megy az se. Beköltöznek a városba. Alamizsnán él. Derék ceglédiek adják össze a kosztját. Könyveit árulja a piacon. A kenyeresek szorítanak helyet neki. Ponyvája nincsen, újságpapírra teszi ki könyveit. Úgy kalkulál, a huszonötezer ceglédiből ötszáz az ő könyvéből már csak vészen. Tévedett. Egy se vesz. Egy ceglédi nem sok, de annyi se.

Komáromba megy az öregasszonnyal, szegénnyel. Táncsics bejárja gyorsan a Dunántúlt. 1879-ben visszajön Pestre. Könyvügynök lesz. Saját könyveit árulja. A lassan, nehezen, civakodva bár, de csak szerveződő szociáldemokraták hívják meg néhanap. Műveit a Népszava hirdeti. Itt jelennek meg utolsó írásai is. Veje szocdem, nála, az Üllői úton van utolsó lakhelyük.

Szabó-egyletek, asztalos-ifjak, olvasókörök gyűjtögetnek alamizsnát neki. Kétszer szerveznek vidám Táncsics-tombolát is. A budapesti cipészegylet 40 forintos tolókocsit vásárol neki. Még megéri egyetlen leánya halálát, a szocialista mozgalom újabb válságát, és azt, hogy a Népszava az eszlári zsidók ellen uszítson kicsit.

Már csak a meghalás van hátra. Ez végre, 1884. június 28-án, még neki is sikerül.

Végre lehet emlékezni rá, összes műveit kiadni, ünnepelni. Megalakulnak az első Táncsics-bizottságok, és rögtön megválasztják az első pénztárnokokat is. Táncsics-körök lesznek és társaságok, alapítványok, utcák és terek.

Pont Táncsics-díj ne lenne hát? Van az is, hogyne lenne.

Abból kaptam most egyet én is. Gondoltam, nem veszem át. Túl sok mindent csúfol meg a kormány, amelynek tagja adja. De aztán meggondoltam magam.

Még én is bántsam Táncsicsot, szegényt?

Átveszem és beteszem a díjat a nagydobozba, a családi érmek, a munkaérdemrendek, kiváló dolgozók, törzsgárda-jelvények közé.

Végül, mert tudom, mely kérdés tolul ajkára mindenkinek: százezer, plusz áfa.

A drága Stancsics biztosan kiadna gyorsan két brosúrát egy ilyen pénzből. Én veszek csempét a gyereknek.