Népszabadság, 2000. március 9.
ÍZ-LELŐ
BÄCHER IVÁN
Falun persze más a helyzet.
De városon a sajtos perechez fölkel az ember reggel, hatkor vagy kilenckor, attól függően, hogy sorsa hogy engedi meg, neveltetésének, társadalmi és osztályhelyzetének megfelelőn kávézik, teázik, kakaózik, dzsúzol, vagy egy stampedlit dob be, kiül a klozetre, újsággal vagy anélkül, vagy ki sem ül, megmosdik, fürdik, tusol, vagy az ilyesmit kihagyja, felöltözik, ha vissza nem fekszik persze.
Fölkerekedik, ha föl, elviszi a gyereket, ha van, és ha nem viszi el helyette más, fölkerekedik, munkába indul, ha adatik ahhoz hely éppen, gyalog, busszal, vonattal, biciklivel, kocsival, vagy más egyébbel.
Dolgát elvégzi örömmel, fogát szíva, undorral, vagy unottan kicsit. Főnökeiről véleménye megvan mindenesetre. Indul haza, szeretőjét iktatja be, ha úgy alakult szomorú sorsa, és ha annak van napja éppen, gyerekért megy, ha kell, mamát megy kórházban tisztába tenni, ha még nem esett túl ezen az ember.
Kocsmába dob le egy sört, vagy egy fröccsöt. Elmegy teniszezni. Úgymond.
Hazatér, indul le boltba, vagy indul kutyával, vagy kifizeti a nörszöt, cselédet.
Kikérdezi a leckét, megfőz, dolgozatot javít vagy ír.
Televíziót bekapcsolja, káromkodik, vagy föllobogózza a családot.
Ha reggel nem tette volna meg, lemosdik, vagy nem.
Aztán csak ül, vagy valami mást csinál.
Aztán az asszony így szól:
— Csak azt tudnám, hogy mi a jó büdös francért vágsz ilyen savanyú pofát, hogy ha rád néz az ember, elmegy a kedve az élettől is!
Mire az ember sóhajt, föláll, kimegy az előszobába, fölhúzza a cipőt, fölveszi a kabátot, vagy a zakót, vagy nem vesz föl már semmit, ugye, lemegy az éjjelnappaliba és vesz egy zacskó sajtos perecet.
Falun persze más a helyzet.
Bächer Iván