Morzsabál

Reggel — ami dél, de legalábbis délelőtt, ugye — kinyitja szemét az ember, és ha lát vele, megnézi mindenekelőtt, ki alszik mellette.

Az én koromban már meglepetés persze nemigen érhet, nem is ért, hála istennek, az idén sem, nyugodtan tápászkodhattam fölfelé, és egy gyors általános létszámellenőrzés után tehettem föl a kávét.

Amíg kijött, lekönyököltem a pultra, és elméláztam a romok felett.

Arra gondolok, amennyire gondolni még bírok ilyenkor, hogy kicsit rutinból csinálom már ezt is, a szilveszterezést. Új életemnek is már a nyolcadik szilvesztere ez. A műsoros családi szilvesztereket anyánk vezette be. 1973-ban volt az első közös szilveszterünk, addig eladtak bennünket nagyszülőkhöz. Második gimnazista voltam. Azóta én szilveszter éjszakáján nem jártam utcán, azóta — két rendkívüli, persze hogy halálesetekkel összefüggő évet leszámítva — otthon szilvesztereztem, és azóta mindig történik valami műsor is. Az első szilveszterből húgomon túl most már csak Gáspár barátom — eredetét tekintve apám tanítványa — és az ő asszonya volt itt. Ifjúkori társaságom tagjaival most nem szilveszterezem együtt. Ők gyerekes szilvesztereken honosak mostanság. Elmaradtak a halottak is. Nem esik szó róluk. Minek?

De azért volt kontinuitás, éppen elég.

És különben is: múlt lesz úgyis mindenkiből.

Elégedetten konstatáltam közben, hogy nem is oly romos a lakás most, tér volt, a lakás lehetőségeihez képest hatalmas tér, ez is a rutinból fakad, jól tudom, hogy a nagyobb szabású társas összejövetelek előtt a bútorokat el kell tüntetni, falhoz tolni, egymásra halmozni, elszállítani, eladni, az ajtókat le kell venni, és a pincébe vinni. Nem maradhatnak szűk keresztmetszetek sehol, ahová a vendég beállhat, betámaszthat, ahová székét betolhatja, mit sem törődve azzal sem — mert a vendég mit sem törődik semmivel —, hogy áthatolhatatlan dugót képez így.

Szilveszterkor álljon a nép! Ráadásul valamilyen titokzatos okból kifolyólag a vendég kizárólag a konyhában érzi jól magát. Ha nem vigyázunk, hamar lehetetlenné válik minden célszerű mozgás ott, nem tudjuk fölmelegíteni a levest, nem tudjuk a kamrából kihordani a tálakat, nem tudjuk a folyamatos mosogatás elvét érvényesíteni. Ajánlatos vendégektől elzárt területeket kialakítani, különösen a konyhában és a kamra körül. Ezt bútorokból kiképzett pultrendszerrel oldottuk meg idén, amely mögött csak bennfentesek tartózkodhattak, akik aktívan kivették részüket a vendéglátás nehéz, ám igen szép és természetesen bizonyos kiváltságokkal is — whiskylelőhely-ismeret, rántotthús-aranytartalék dughelye stb. — járó feladataiból.

Reggelre természetesen a rezervált helyek már fölszabadultak, el is kezdtem az összevisza kevergő bútordarabokat lassan szokott helyük felé terelgetni, behoztam a konyhaajtót is a lépcsőházból, föltettem, a többit viszont hagytam későbbre, nem akartam zajt csapni, hadd aludjon még, aki alszik.

Egy napig maradt a dobogó is, ez is kontinuus dolog, a Zeneakadémiáról kerül mindig, lassan harminc éve már.

Aztán fölmértem a maradékkészletet, ami persze tetemes volt — gyakorlott szilveszterszervező vagyok, dicsekvés nélkül mondhatom, az ésszerű porciózásnak, okos tartalékolásnak mestere, az idén is maradt egy szekéraljnyi rántott hús, rántott csirkeszárny és fasírtgolyó, saláta, kenyér és persze alkohol, nem is némi.

Ezután következett az eldugott javak számbavétele.

Szilveszterkor dugni kell ugyanis. Egyébként is tanácsos mindent eltüntetni, rejteni, dugni, számítógépet, könyvet, szebb poharat, csetreszt, apróbb képeket, emléktárgyat, nagypapa kalapját, nagypapát, fürdőszobából minden értékesebb szappant, kencét, permetet, tulajdonképpen az volna a legokosabb, ha szépen eltűnnénk magunk is, de hát már késő, de ezeken túl is dugni kell, jobbféle pezsgőt, értékesebb röviditalt, finomabb falatot, süteményt, desszertet, süteményt, mindent, mi túl jó ahhoz, hogy vendégek harmincadjára kerüljön.

Miután előkerültek az ágyneműk közül, a kredenc zugából, a zongora mélyéről a gyümölcssaláták, a sült jércemellek, a kaszinótojások, lassan meg lehet indítani a takarítást is.

Váltásban folyhat a mosogatás, a tiszta poharak fölhelyezése viszont az én reszortom, szakszerűen nem is tudná csinálni más, nem is engedném másnak, csak én tudom minden pohárnak a jó helyét, attól tartok, ez az egyetlen dolog, amit igazán csak én és igazán jól tudok az életben, de nem panaszkodom, örülök ennek is.

Kora délutánra minden a helyére kerül, lassan megérkeznek az első segéderők is, akik egyben mára morzsabálnak előhírnökei is, felnyílnak az első gyógysörök, elpukkan az első dugpezsgő, meglódítja a dolgokat az első kupica harapásra szőr.

Lassan megérkeznek a bennfentesek, a legrutinosabbak szilveszterre nem is jönnek már, csak a morzsabálra, megtelik lassan a lakás, a különféle zugokban kialakulnak a megfelelő munkacsoportok, és a mind intenzívebb folyamatos és mind intenzívebb kulináris ténykedés mellett kezdetét veszi az elemző munka.

Mert ez az igazi célja, értelme, tartalma, lényege a morzsabálnak: az elemzés.

Hogy mi történt, mi nem, kivel és kivel nem. Ki hogy viselkedett, milyen benyomást tett, milyen állapotban van, mit látni nőjén, asszonyán, férjén és fiúján, ha itt volt a régi pár, azon milyen változások mutatkoznak a tavalyi szilveszter óta, és milyenek az öt vagy a tíz év előtti állapothoz képest?

Sorsát el nem kerüli senki, mindenki sorra kerül, mindenki összevéttetik öt-tíz év előtti önnönmagával, és persze készülnek szakmányban a bölcs prognózisok.

Az elemzést mélyíti, hogy minálunk hagyomány szerint többgenerációsok a szilveszterek, még így is, hogy egy nemzedék, apáméké mára kimaradt, kihalt, de még így is majd három évtizedjárat volt jelen.

Közös est és éjfél után a gyerek szobájában gyülekezett és veselkedett a hajnalnak neki az ifjúság. Elnézzük őket mélán. Egyik keresi a másikát. Mindegyik keresi dolgát, párját, helyét. Szép szilveszteri kezdet, remény, bizakodás. Még nem betegek, nem bajosak, még csak most kutatják, kit lehet szeretni, használni, csalni, hagyni. Nem azt keresik, persze hogy. Csak azt lelik. Nem is igaz ez sem.

Itt volt orvosnőnk, aki gimnáziumi társam volt egykoron, és egy majd húsz évvel ezelőtti szilveszteren minálunk ismerkedett párjával össze. Tíz éve már, hogy válva vannak, most meséli, hogy rendes a fiú, ő nem látta ugyan öt hónapja már, de a gyerekekkel rendes.

És így tovább. Nem következik semmiből semmi sem. Az sem baj.