Másnap

A másnaposság is csak olyan, mint az élet: egyrészt lenyűgöző egyéni változatosságokban mutatkozik meg, másrészt létezhetetlen róla újat mondani, harmadrészt pedig egyetlen biztos gyógyír van rá csupán: az idő.

Professzionális másnaposok tudják: egyáltalán nem mindegy, másállapotunkat mi idézte elő. Igazán jó borból például szinte lehetetlenség annyit inni, ami megártson. Legfeljebb vörösbor esetén az emésztés gyorsul meg kicsinyt, néha nem is csak kicsinyt, de hát még egy kapitális cifrafosás sem drámai konzekvencia, föltéve, ha otthon kapja el az embert, és nem hangversenymatinén vagy nagymisén. Mindenesetre ilyenkor szenet kell enni, és ami persze meg nem árthat, az a sör, a jó hideg gyógysör.

Ellenben egy hamisítatlan szabolcsi nohából vagy keceli kannásból egy liternyi is elég ahhoz, hogy másnap az ember kínjában fejszével ugorjon fájdalomtól hasadó önfejének.

Ebben az esetben csak a Demalgon-kúra segít, és persze pár korsó sör, gyógysör.

Tizenöt-húsz korsó sör elfogyasztása viszont — paradox módon — a szervezet és mindenekelőtt az emésztőrendszer felső traktusának sivatagi kiszáradását vonja maga után. Mondani nem kell, hogy ilyenkor a legfontosabb azonnal gondoskodni a folyadékpótlásról. Van aki kólára vetemedik, az nem győz — tisztesség ne essék szólván — böfögni aztán, arról nem is beszélve, hogy hizlal a kóla, igaz, hogy a sör is, de attól hízni legalább van valami értelme. Úgyhogy a legbiztosabb szer közismerten itt is csak a friss, hideg ellensör, ami — aki tudja, tudja — minden tekintetben más sör, mint az előző napi volt, nem is vethető azzal össze, legalább az első öt-hat korsó semmiképp.

Közismert dolog — e tárgykörben minden az —, hogy egyneműt inni — csak vodkát, csak Unicumot, csak whiskyt példának okáért — célszerűbb, ám lényegesen gazdaságtalanabb. Többet lehet inni így, viszont akkor többet is kell ugye, hogy a kívánt eredményt elérjük.

A legkutyább persze mégiscsak pezsgőtől berúgni.

A pezsgő hihetetlenül gazdag tünetkomplexumokat képes okozni: koponyaroppantó főfájás, a gyomrot rongyosra maró belsőégés, konok rekedésre váratlanul rájövő menés, a szájüregben gomolygó dögkút-reminiszcenciák, zabolázhatatlan kéztremor, pillantásnyi nyugtot nem hagyó fürge tikk, egész testet ellepő fagyos veríték, világból ebrudaló mély depresszió, vészjóslón szapora döngése a szívnek, a kérlelhetetlenül és azonnalosan ránk törő halállal való férfias parola — nyolc-tíz üveg pezsgő kell mindehhez csupán.

Ilyenkor az ember megfogadja, hogy — ha valami csoda folytán mégiscsak lábra kapna egyszer — soha többé nem vesz kezébe poharat. Aztán sóhajt, pattint, és úgy issza meg első gyógysörét, üvegből.