Egyszerű történet

Fleischer Dani minden reggel fél nyolckor indult el az iskolába.

A Nagyfuvaros utcában laktak anyjával, apjával, egy tipikus Nagyfuvaros utcai körfolyosós bérház második emeletén egy tágas, kétszobás lakásban.

Pontosabban a ház nem volt körfolyosós, és épp ez volt a baj, éppen ez volt Fleischernek nagy baja, hogy a folyosó nem futott körbe, hanem csak háromnegyed körbe.

A negyedik oldalt a szomszédos ház öt emelet magasságba felfutó komor tűzfala zárta.

Fleischerék lakásának ajtaja éppen a lépcsőházzal átellenben volt. A lépcsőhöz bal felé kerülve lehetett eljutni csak. Mikor Fleischer Dani reggel kilépett az ajtón, balra fordult tehát, és ment végig szinte az egész gangon, mert jobbra nem mehetett, balra ment, minden reggel balra, és így minden reggel el kellett mennie az 1. számú lakás ajtaja előtt, amely közvetlenül a lépcsőházba vezető nagy, kétszárnyú ajtó mellett volt.

És minden reggel, mikor ő elhaladt ez előtt az ajtó előtt, akkor ez az ajtó kinyílott, kilépett rajta, minden reggel kilépett rajta Nagy Zoli, kilépett, jó erővel seggbe rúgta Fleischert, seggbe rúgta minden reggel, és így szólt elégedetten: „Most már mehetsz az iskolába, zsidó”, így szólt minden reggel. Öt esztendőn keresztül.

Így indult el minden reggel a Nagyfuvaros utcából Dani, hogy a Kisfuvaros utcán, a Homok utcán át elérjen az Erdély utcai iskolába.

Legelőször 1954 szeptemberében történt meg ez, ez az ajtókinyílás, rúgás és útra bocsátás, akkor tehát, amikor Fleischer Dani az első általánosba kezdett járni. Akkor kezdődött, és tartott aztán éveken át.

Hazafelé viszont nem történt így. Hazafelé is kinyílt ugyan az 1-es számú lakás ajtaja, nem mindennap, de gyakran kinyílt, mikor Fleischer Dani elhaladt előtte, de délután nem Nagy Zoli, hanem a mamája jelent meg, aki ilyenkor mindig megkínálta Danit valami süteménnyel.

Otthon nem szólt a reggeli dologról Dani. Szégyenből talán, de még inkább ösztönös tapintatból: apja megjárta a gázkamrát, már benn volt, amikor bombatalálat érte a gázvezetéket.

Pedig igyekezett a Fleischer gyerek, húsvétkor például ment mindig locsolkodni a többivel, csak az volt a baj, hogy Fleischeréknek nem volt semmi pénzük, arról nem is beszélve, hogy a locsolkodás nemigen volt náluk szokásban.

Amikor ráfordultak a Nagyfuvaros utcára, akkor Fleischer hirtelen azt mondta, hogy rosszul lett, megy a hasa, haza kell szaladnia, gyorsan, de a többiek csak jöjjenek utána nyugodtan, és ő hazarohant, és odaadta anyjának az addig összetarhált pénzt, azzal, hogy bírja ki a locsolkodást, és adja azt oda érte. „Nem is olyan rosszak ezek a zsidók”, mondták a józsefvárosi srácok, de Nagy Zoli az nem enyhült, az minden fél nyolckor, pontosan, mint az óra, kilépett a 1. számú lakás ajtaján, és rúgott.

Aztán a Nagy Zoli addig egyedül élő édesanyja párra lelt — beköltözött az 1-es számú lakásba egy vékony, magas, szikár arcú ember, Kókay Géza.

Ez a Kókay Géza 1956 októberében csatlakozott a felkelőkhöz. Egy kisebb különítmény élén ő járta végiga Kisfuvaros, a Nagyfuvaros utca, a Mátyás tér környékének házait, és ő jelölte meg a kapukat, és benn a házakban is minden ajtót álló kereszttel, + jellel azokat a házakat, illetve ajtókat, melyek mögött kommunisták laklak, és dőlt kereszttel, x jellel, melyek mögött zsidók.

Mivel Kókay alapos ember volt, természetesen mindkét jellel fölhívta a figyelmet a zsidó kommunistának minősített lakókra.

1956. november elején Kókay megjelent három társával a Nagyfuvaros utca 16.-ban, levezette Fleischer édesapját és még két lakót az udvarra, és nekiállította a három embert az udvar negyedik falához, a tűzfalhoz.

Ekkor berohant másik három ember, éktelen üvöltéssel, amiből az világlott ki. hogy bejöttek az oroszok, de akkor már robbantak az utcában, a téren és mindenfelé éktelen dörejjel a lövedékek és a gránátok, és mindenki rohant, amerre látott, csak a három keresztes maradt ott a falnál, állva, várva.

Kókay Géza később is ott lakott a házban, moziigazgató lett és jó elvtárs.

Minden visszakerült a régi kerékvágásba, Fleischer fél nyolckor kilépett az ajtón, elindult balra, mikor az 1. számú lakás ajtajához ért, akkor az az ajtó kinyílott, és kilépett a Nagy.

Fleischer Dani negyedikes korában kezdett el gyúrni, ahogy ma mondják, egyesületben kézilabdázott, heti négy edzésre járt, hétvégeken meg meccse volt, ezenkívül súlyzózott otthon, minden reggel és minden este emelgette a mind nehezebb és nehezebb súlyokat, és fekvőtámaszokat is csinált minden reggel és minden este, mind többet és többet, negyedik végén húsz, ötödik végén harminc, hatodik végén negyvenkettő, hetedik elején pedig hetven fekvőtámaszt tudott egyvégtében Fleischer Dani csinálni.

1960. október közepén egy szép reggelen, fél hétkor Fleischer Dani hetvenhét fekvőtámaszt csinált meg. Ezután lemosdott, felöltözött, összeszedte holmiját, és pontban fél nyolckor, ahogy máskor is, elindult.

Kilépett az ajtón, balra fordult, majd jobbra, aztán balra megint, elhaladt az 1-es számú ajtó előtt, az kinyílott, kilépett rajta Nagy Zoli, és akkor Fleischer Dani megfordult, és — nem nehéz kitalálni ezt már — jobb kézzel, ököllel, azzal a mozdulattal, amit évek óta tervelt, gondolt, sőt titokban be is gyakorolt, és avval az erővel, amit ő elképzelt, mindennap elképzelt éveken át, azzal a mozdulattal és erővel vágta orron Nagy Zolit, úgy, hogy Nagy Zoli kis híján átbukott a korláton, és kis híján leesett a második emeletről, de visszahanyatlott a korlátról, és csak összecsuklott, és csak az arcát borította el a vér.

Attól kezdve az 1. számú ajtó, mikor elhaladt előtte Dani, reggel nem nyílott ki többé.

Csak délután.