Egyszeri pacal

Mindenkivel megtörténik egyszer, hogy pacalpörköltet csinál.

Hogy miért éppen akkor, amikor, az pontosan nem tudható, de nem is fontos, mindennek eljön az ideje, mindegy, hogy mikor, előbb vagy utóbb, fontos az, hogy eljön.

Így aztán az is megtörténik egyszer, hogy az ember vesz három kiló pacalt, és készít egy pörköltet belőle.

Nem nagy dolog az egész.

Először is hazavisszük, útközben örülünk, hogy támad szabad helyünk a buszon, nem is egy, pedig amúgy a jármű zsúfolva van.

Otthon aztán letesszük az asztalra a szerzeményt, és őszinte szemrehányással illetjük az otthon maradtakat: vajon hogyan voltak képesek ilyen penetráns büdöset csinálni a lakásban, amíg odavoltunk.

Mikor a föllobbant perpatvar elnyugodott, és mindenkit megkövettünk illőn, akkor nekiállunk pacalunkat kiöblíteni.

A mosogatóban indítunk, majd átvonulunk a fürdőszobába, s miután a kádban való áztatás hiábavalósága is nyilvánvalóvá válik, a Minimatba pottyantjuk pacalunkat óvatlanul.

Egyszer a 3A programon, másodszor az 1A-n futtatjuk át a pacalt.

Ezután megpróbáljuk csíkokra vágni, majd egy nagy vájdlingban föltesszük főzni egyben. Amíg fő, lemegyünk a Keravillba érdeklődni a mosógép-vásárlási lehetőségek és feltételek felől.

Visszatérve leöntjük a vizet a pacalról és új, tiszta vízben főzzük tovább, amelybe teszünk egy jó marék fokhagymát, borsot, babért.

A negyedik átfőzés után a pacalt csíkokra vágjuk. Boldogulunk már, de azért jobbnak látjuk még egyszer átfőzni csík formában is.

Amíg fő a csík, elkészítjük a pörköltalapot értelemszerűen. Legfeljebb a szokásosnál kicsit több hagymát aprítunk. Meg fokhagymából is pár gerezddel mehet bele több, mint amennyit egy közönséges lábszárpörkölthez adnánk. Nem kell a borsot sem sajnálni úgy, meg a paprikát sem.

Érezzük, hogy a pacal jobban bírja a majoránnát, a kakukkfüvet, a köményt is, de tehetünk bele bazsalikomot, rozmaringot, zsályát, curryt. akármit — a gyomor mindent bevesz.

Aztán leszűrjük a pacalcsíkokat, és elkezdjük végre a pörköltet csinálni.

És csináljuk, és csináljuk, és csináljuk.

Közben fel-felöntjük vízzel, húslével, fehérborral, az utóbbiból magunkat is fel-felöntjük, mert valamit kell csinálni ugye, abban a hat-nyolc órában is, amíg a pacal puhul.

Mert puhul az, puhul, bár néha magunk se hinnénk, vannak olyan időszakok a pacalkészítés során, amikor már-már föladjuk, mikor kóstolásképpen egy ruganyos, bolyhos gyomorszálat a szájunkba veszünk, majd persze rögtön átengedünk a kutyának, és akkor látjuk, hogy szegény jószág csak rág, rág, rág, majd lenyeli egyben a pacalt, és aztán persze köhécsel, harákol, szeme kidülled, úgy kell ujjúnkat a torkán ledugni gyorsan.

De az idő múlik, és a pacal mégiscsak puhulni kezd.

Puhul, puhul, puhul. Csak az a baj, hogy még akkor is kemény.

Közben elfogy a köretként főzött krumpli, el a saláta is. Csak a pacal, az dacol.

De hát, ahogy a pacalpörkölt készítésének eljön az ideje egyszer, úgy a pacal puhulásának is be kell következnie óhatatlanul.

És akkor az ember megeszi pacalját. Elvégre becsület is van a világon. És elég jó is a pacal. Kicsit rágós, kicsit van stichje is, de jó. Pacal. Mindenkivel megtörténik. Egyszer. Különben is. Új mosógép támad utána, ha van rá keret, pár új lábas is.

Már csak festetni kell.

Bächer Iván