Népszabadság, 1999. július 31.
BÄCHER IVÁN
A legköltőbb magyar költő testét százötven évvel ezelőtt ezen a napon döfte át a muszka dárda.
Akkorra már körülbelül a következő volt a helyzet:
Az orosz csapatok elözönlötték az országot.
Az asszony a természetesen várható mértéken felül bizonyult hisztérikusnak.
A gyávaság vádjával illették — őt, Petőfi Sándort!
Apját és anyját gyors egymásutánban temette el.
A temetés költségei fölborították amúgy is már csak válságkezelt költségvetését.
A leghívebb barát, Arany sajnálta a hat pengő forintot lovászra, ezért Petőfi kénytelen volt eladatni egyetlen lovát, és ezért — Vörösmarty és Jókai után — Aranyról is megvolt a véleménye már.
Aki csak hadügyminiszter szolgált a daliás időkben, azzal ő minddel tengelyt akasztott: Vetter engedély nélküli távozás miatt haragudott meg reá, Mészáros Lázár a nevezetes nyakravalóval írta belé magát az irodalomtörténetbe is, Klapka pedig Buda ostroma alatt le is csukatta őt.
Egyáltalán: a seregben teljes értetlenséggel találkozott az a szokása, hogy a táborból dolgára akkor indul, mikor őneki dolga támadt, s oda vissza akkor érkezik, amikor dolgát bevégezve tudta. Holmi ezredesek és tábornokok képtelenek voltak megérteni azt, hogy ha őneki mennie kell, akkor ő megy.
Apósával majdnem muszáj volt összeverekednie.
Mikor Kossuthnak megírta, hogy az legyen szíves őt őrnaggyá kinevezni, de haladéktalanul, Kossuth még csak nem is válaszolt.
Eladósodott teljesen, árverezés előtt állott.
Ugyanekkor két ruhát csináltatott az asszonynak, egy rózsaszínt és egy haloványkéket.
Istentől rendelt munkáját elvégezte becsülettel.
Mikor elbúcsúzott Pest városától, a Kerepesi úti Fehér Lóban tejfeles tormával adták elé a húst.
Hiába reklamált, nem kapta meg a jogosan járó honoráriumot A Honvéd című buzdító verséért, amit ötezer példányban küldött el Telegdinek 25 percentes nyereségre.
A szabadság ügye veszve volt.
Mit számított már mindezekhez képest az a muszka dárda.
Bächer Iván