Légyölő tata

A légy nyári lény. Egyszerű az oka ennek. A nyár jó, túl jó dolog, azért kell a légy bele, hogy ne legyen mégsem jó annyira. Mert olyan nincs, hogy valami felhőtlenül jó legyen. Az nem is lenne jó. Minden jóban kell lennie némi rossznak. Aminthogy minden rosszban van valami jó is.

Egy kivétel van ez alól: a légy.

A légy egy olyan rossz dolog, amiből nem fakad semmi jó. Ritka dolog ez az állati világban. Mert még a legrosszabb állatról is elmondható némi jó.

A vidéki ház ilyenkor, nyáron, különösen ilyen árvizes, saras, mocsaras nyáron megtelik állattal: szaporán szövik a szobasarkokban hálójukat a pókok, szépen szivárognak befele a hangyák, beköszön a darázs, a szúnyog, a lódarázs, a lótetű és a lószúnyog, jószerivel mindenki, aki csak embert csípni bír, de téved be az ajtón, ablakon egér, fecske, veréb, denevér, estefele pedig apró varangyok döcögnek a konyha kövén. Mindegyik döggel van dolog, de mindegyikben találunk valami jót azért: az egyik az megeszi a legyet, a másik virágot poroz, a harmadik a hasznos méhecskének rokona, a negyedik a talajt lazítja, és majd mindegyik zabálja a másikat legalább. Csak a légy, csak a légy rossz egészen és maradéktalanul.

Irtja is feszt, ki vidéken él. Irtja minden lehető módon. Márpedig a légyirtásnak rendkívül sokféle válfaja finomult ki az évezredek során. A leghagyományosabb eszköz a légypapír. Ez manapság háromféle változatban kapható. Az elsőre nem ragad rá semmise, ez legföljebb meglepi a legyet — légy lepő — de mivel nem döglődik semmi rajta, legalább nem gusztustalan. A másikra ráragad a légy, de kisvártatva leesik. Ez azért jó, mert így a légy már előkészített állapotban, tehát döglötten kerül a levesbe, nem kell várni arra, hogy megfulladjon ott. A harmadikra ráragad minden, de elsősorban a haj, amiből aztán lehet kifelé fésülni a rengeteg oszlásnak indult szúnyog-, pók-, légy- és lepkehullát.

Vannak azonban korszerűbb légyirtó eszközök ma már. Itt van mindenekelőtt a spray, ami légyre-emberre egyaránt hatásos. Ha azt akarjuk, hogy egy olyan helyiségben ne legyen légy, ahol eszünk ágában sincsen tartózkodni, akkor ez a leghatásosabb eszköz. Van, aki az ecetre esküszik: bekeni bőrét ecettel, és nem száll rá sem a szúnyog, sem a légy. Vannak aztán titokzatos szerek, amelyekkel be kell kenni a falat, a plafont, a bútorokat. Ez bizton használható, ha tud mellé imádkozni az ember, hogy a gyereknek ne legyen két feje majd.

De a legelterjedtebb légyirtó szer mégiscsak a légyölő tata.

Ez a szerkezet, amely legtöbbször a ház urából lett célszerűen átalakítva, külsőre azonnal megismerszik téveszthetetlenül. Tolnában, Baranyában, Vasban, Hevesben vagy Szabolcsban egyként mutat: leffegő papucsban, meztélláb, de inkább barna zokniban, kockás gatyában és hasra kigombolt rózsaszín, apró virágmintás rövid ujjú ingben mozog a lakásban, verandán, bal kezét a csípején tartja, jobb kezében pedig sajátos eszközzel, úgynevezett légycsapóval suhogtat és csapkod, miközben efféle hangokat hallat: „Nesze, a jó édes anyádat, nesze!”

A légyölő tata fegyverét a legritkább esetben szerzi be boltból, azt saját kezűleg barkácsolja megfelelő anyagból, fűz- vagy somfavesszőből, leffentyűjét pedig bőrből leginkább, amit egy általa alkalmasnak vélt táska oldalából hasít ki.

A légyölő tata április végén kezdi a ténykedést, és október derekáig meg nem áll, reggeltől estig öli a legyet, legföljebb néha pihen meg egy-egy pillanatra, s ilyenkor leül a padra, a légyölő lócára, de aztán amint egy újabb élő légy kerül tekintetének körébe, nem bír maradni nyugton, kapja szerszámját és indul harcba újra, komoly pofával jár föl s alá, és csapdos a légyölő tata szakadatlanul, ténykedése kizárólagos, más bele nem férhet, még a légydögök eltakarítása sem, így őszre, mi élő légy egy szezonban megfordult, az a légyölő tata által lakott házban döglötten halmozódik fel: légyhullák borítják a falat, az ajtót, ablakot, légytetem szárad a széken, ágyon, asztalon, mindent összeaszott légymúmia, légyszárny, légytörzs, légyvég, féllégy lep el.

És akkor beköszönt az ősz, jön a hideg, és a légyölő tata nekilát fűteni.

Bächer Iván