Vér

Hankóczy Örs mérnök-közgazdász hat darab nagy, két köbméteres konténert töltött meg, miután eltemette apját.

Két nap és két éjjel töltötte lommal az egymást váltó konténereket.

Szép nagy, kertes háza volt a Hankóczyaknak Lőrincen, három nagy és ki tudja, hány kisebb helyiséggel, toldalékokkal, beugrókkal, kerített szegmentekkel, az egész épület alatt elterülő zegzugos pincerendszerre], templomhajónyi padlástérrel, két kocsinak elég garázzsal, házhoz tapasztott toldalékkal, jókora sufnival, mindenféle kamrával, bokros, gazos kert végiben bodegával, szaletlivel, fészerrel, félreeső lyukkal, kuckóval, rejtekkel, zeggel és zuggal.

Mérnök volt az öreg, gépész, barkácsoló, buheráló, reparáló, motorozó, autózó, vadászó, horgászó, sülő, főző, mindenhez értő — aki ismeri ezt a típust, az tudhatja, milyen volt az öreg, ha a típust a köbre emeli.

A hátra maradt fiúnak, Örsnek mindenekelőtt autóroncsból kellett elszállíttatni hármat a kertből. Aztán egy teljes konténer telt meg csak gumival és felnivel.

Vaskályha volt vagy öt, vaságy is annyi, vasúti sín tíz folyóméternyi legalább. A két irdatlan szovjet kazánt hat ember kevés volt kiemelni. A nehéz dolgok közé tartozott még egy vascsónak és pár mázsa ócskavas.

A műhelyekben — mert vagy öt helyiség szolgált e célból — dobozban, üvegcsében, neszkávés üvegben, fiókban, zacskóban csavar és szeg milliószámra volt. Csavarhúzót több mint négyszázat talált a fiú, kalapácsból került vagy háromtucatnyi. Százszám, zsákszám, kilószám ömlött a minden elképzelhető szerszám, alkatrész, anyag, adalék a konténerekbe.

Az öreg szobája volt vagy harminc négyzetméteres, tehát nem volt éppen kicsi szoba az, de nagyon annak tűnt.

A helyiség mind a négy fala, és jobbadán az egész tere plafonig volt polcozva, pontosabban beépítve ötvenhatvan év során mindenhonnan beszerzett, gyűjtött, mentett bútorral és bútordarabbal, üvegje vesztett Lingel-polcokkal, neobarokk ruhásszekrényekkel, komódokkal, parasztsublótokkal, koloniál polcokkal, s ezt a mindenféle stílű, méretű, alakú, formájú, korú, anyagú és állagú alkalmatosságot mindenféle léccel, deszkákkal, stafnival szegelte, srófolta, illesztette, csapolta, kulcsolta össze egyetlen egységes, megbonthatatlan egésszé, és ennek a grandióz rendszernek minden polcát, fiókját, minden vízszintes felületét zsúfolásig töltötték meg a dolgok, tervrajzok, fényképalbumok, régi újságok kazalszám.

Mindezek csak úgy kerültek, de például a lámpákat speciel kimondottan gyűjtötte az Öreg.

Legalább száz lámpája volt. Természetesen túl azon a néhányon, amely a lakás világítására szolgált, általában elég sötét volt az Öregéknél, legalábbis este.

A mindenféle álló, asztali, bank-, spotlámpa, reflektor, csillár, falikar mellett volt fotocellás érzékelővel ellátott lámpája az Öregnek, volt, amely mérte a fogyó áramot, volt mécsessel kombinált lámpája, volt riasztólámpája is, amely akkor gyulladt föl, ha az Öreg megriadt.

És akkor még a zseblámpákról nem is beszéltünk.

Hordta hát a fiú a sok mindent, talicskával, furikkal, ölbe, hordta baráttal, anyával és éjjel egymaga, hordta ki a rengeteg kacatot, fölösleges lomot, haszontalan holmit a temetés után, hordta ki a dolgokat, amelyek nem szolgáltak soha semmire, amelyek csak voltak, hogy legyenek, hogyha majd egyszer kellenek, akkor legyenek. És persze nem kellett soha, hordta Örs, amit apja egy életen át irdatlan munkával fölhalmozott, hordta a szemétbe a gazdag, gyönyörű hegyekbe halmozott semmit kifelé, két napon és két éjen át.

Aztán eladta a házat a gyerek, és vett magának újat, vadonatújat, amelyben nem volt semmi régi, és semmi haszontalan.

Dolgozott a fiú, dolgozott keményen, napi tíz, tizenkét, tizennégy órákat is, szépen haladt is fölfelé a rangok lajtorjáján, lett csoportnak vezetője, aztán részlegé, lett helyettes, majd neki lettek már helyettesei.

Feleséget is talált, szépet, kedveset és rendeset mindenekelőtt. Tágas lakásuk sok fala fehéren vakított, ülőgarnitúrájuk bőrét nem csúfította se kutya, se macska szőre, a konyhabútor sarkosan építtetett meg, minden a helyén volt, minden működött, nem volt semmi fölösleg sehol.

És főleg: nem volt semmi se régi, használt, ó.

Szépen éltek, egészségesen, reggelire müzli került a tejbe, s nem — mint az Öregnél — kolozsvári szalonna s tepertő, vasárnapi ebédre pulykamellfilé járta sajtmártással, és nem a gyermekkorban megszokott ünnepi pájsli, köröm, velő és pacal.

Szép életet éltek, munkásat, rendeset, fölösleg nélkülit.

Késő este volt, mikor hazafelé autózott Hankóczy Örs doktor a Margit körúton. A járdán mindenütt, rá-rá folyva az úttestre is, hatalmas kupacok halmozódtak. Lomtalanítás volt a kerületben éppen.

Hankóczy lassított, majd a Lövőház utcánál jobbra tért és megállt. Kiszállt a kocsiból. Zsebre dugott kézzel visszasétált a Margit körútra. Lassan lépdelt a lomhalmok között.

Mások is mozogtak persze körötte, specializálódott csapatok gyűjtögettek, egyik csak mosógépalkatrészt, másik mindenféle fémet, volt, aki a régi könyvek közt szemezgetett, más bútorra ment.

Mindenki talált valamit, hisz minden hevert a utcán: szétvert szenespince teljes faanyaga, Pártélet bekötött folyama, nagy halomban gyógyszerdoboz és fiola, amely, úgy látszik, nem segített, etetőszék, tolószék, szuszék, szék, babakocsi, bádogteknő, Kékes tévé, centrifuga, járóka, gördeszka, rongyszőnyeg, porszívó, kalitka, kőrömi, mosógép, bédekker, vincseszter, deszka, kacsa, rokka, vekker és a Tanulmányok Tolna megye történetéből hetedik kötete és a nyolcadiknak a fele.

Egy szőnyegfoszlány és egy porszívócső társaságában egy jókora csavarhúzóra lelt figyelmes Hankóczy Örs.

Az igazgató megállt. Az amszterdami Hiltonban vásárolt Hugó Boss inge fehéren ragyogott az éjben.

Kicsit rozsdás volt a csavarhúzó, de teljesen hibátlan amúgy. Látszott rajta, hogy egy roppant erős csavarhúzó az, szinte semmi baja sincsen. Nagy marha lehetett, aki kidobta. Egy ilyen jó csavarhúzót. Csoda, hogy még senki sem vette észre.

Hankóczy Örs körülnézett. Aztán kivette zsebéből jobb kezét, és lehajolt.