Stadion

Nem szokásom tévét nézni, de a hétvégi meccsszerűség miatt leültem a már alig-valamire-jó doboz elé és aztán a híradókban is megnéztem, figyeltem a fradista ifjakat, amint puszta kézzel, ököllel, puszta megállni tilos táblákkal rontanak neki pajzsnak, gumibotnak, lónak — mert nem engedték őket verni a lilákat.

Mert őnekik a lilákat verni kell. Miért is? — gondolkodtam el, és szolgáltam is válasszal magamnak azonnal: mert lilák.

És így vannak a lilák is ezzel. Csak nekik a zöldeket muszáj verniök. Mert zöldek.

Egyszerű ez.

Különösen a kis köpcös, kopasz, laza fehér kapucnis trikós, gumilabdaként pattogós fiatalembert szerettem nézni sokáig, aki csücsörítő szájjal, kerekre nyílt szemmel, leszorított, majd fölemelt kezével maga felé mutogatva jelezte a rend mind haragosabb őreinek: „Gyertek ide, na, gyertek ide!”

Az Üllői úti képek előtt vagy után legtöbbször koszovói képeket nézegettem. Ahogy a szerbek ölik az albánokat.

Miért? Mert albánok

És nyilván így volt, van és lesz vicaverza is.

Egyszerű ez.

Akinek nincsen albánja kéznél, az mást keres. Pirosat, sárgát, zöldet, lilát.

Úgy olvasom, hogy minden szerbeknek büszkesége-szégyene, a hóhérmészáros Seselj vajda a Crvna Zvezda vezérszurkolója volt egykoron.

Futballstadionban készült föl gyűlölni, üldözni, ölni.

A stadion, úgy látszik, a legjobb iskola.

De kiválóan alkalmas börtönnek is.

És pompásan lehet benne temetni.

Bächer Iván