Ha érted is jönnek

Táhir Hamut Izgil: Ha értem jönnek éjjel. Fordította Kiss Marcell.Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023, 255 oldal, 4990 Ft

1938–39 körül minden zsidó családban volt olyan rokon, aki azt mondta: ti mindnyájan meg vagytok hülyülve – és Amerikáig meg sem állt. Az ujgur Tahir, sikeres költő, producer (család, kocsi, lakás, egyetemi végzettség Pekingben) a szép indiános-mongolid arcával nemrég, még az utolsó pillanatban ezt ugyancsak megoldotta. Ő nagyon sokáig hezitált, szinte az utolsó utáni pillanatig – egy ujgurnak a magyarénál nagyobb ugrás Amerika. Könyve, akár a jövendő rémálom. Olyan egyszerű, köznapi, szürke, modern, számítógépes, mobilos. Ezt, az eredetileg főleg ujgurok lakta mai világot írta meg. A mindenre kiterjedő akusztikus és vizuális monitorozottságot, a megbízhatósági nyilvántartást, a születéstől halálig tartó elektronikus totális ellenőrzöttséget, meg az állandó gyanakvást, a váratlanul eltűnő embereket. Az előre eldöntött sorsot. Ehhez Orwell képzelőereje nem ért fel. Hogy mennyire magától értetődik, és hogy mennyire láthatatlan.

Kína, Hszincsiang, Ujgur Autonóm Terület, Ürümcsi. Van-e, ki e neveket ismeri? Ha nem, a könyvből megismeri. Úgy, ahogy 1944-ben egy zsidó szemével látott Magyarországot.

Az ujgur múlt tőlünk nézve totálisan idegen, érthetetlen, lenyűgöző. Baktay Ervin, Sven Hedin és a csodálatosan író Stein Aurél beszámolóiban érzékletesen megjelent a táj, a történelem – meg az őket körülvevő társadalom áthatolhatatlansága. Bizalmatlan parasztok durva öltözékben, szőrmés subákban. A III–VIII. században itt találkozott egymással a kelet felé, a szeleukid Baktrián át utolsókat rúgó hellenisztikus európai, az Indiából a Karakorum és a Kunlun ötezer méteres hágóin átkapaszkodó buddhista és a keletről úthengerként nyugat felé tartó han (kínai) kultúra. Magyarországon ma mindezt néhány szakember érti, akik a selyemút történelmével foglalkoznak.

Ha most valaki a felsorolt városok bármelyikére a webes térképen rákattint, szédületes amerikai szkájlájnokat lát. Gondoljuk végig: egy középkori közelmúlt és 2024 között még száz év se telt el. És mára – szkájlájn ide vagy oda – az ott élők szenvedése semmiben sem különbözik mindazokétól, akiknek Európában el kellett és kell szenvedniük a faji vagy nemzeti alapú (nemzetállami) homogenizációt, a kényszerasszimiláltatást, melyet újabban úgy tökéletesítettek, hogy demokratikus paravánok mögé rejtették a kulturális genocídiumot. Semmi bajod, ha a következő nemzedékedben már „mi” vagy. De hát mi a baj vele? Ez nem ölés!

Tahir ennek a mai hszincsiangi ujgur létnek a mindennapjait jeleníti meg. Akár Európában is lehetnénk. Annyira ismerős és érthető. Miközben a Takla-Makán szélén fekvő, Kasgár melletti picike oázisfaluban, egy isten háta mögötti világba született bele parasztfiúnak. A közelben 1895-ben még majdnem szomjan halt Sven Hedin sivatagi expedíciója. Tömörkény, Móricz parasztjainak ekkorát azért soha nem kellett ugraniuk. Hogy lehetett ezt nemcsak végrehajtani, de lelkileg kibírni?

Tahir pontosan részletezi a lassú személyes elszigetelődés folyamatát. Körülvéve han hivatalnokokkal, akik sokáig nem találtak fogást rajta a perfekt kínaija és vállalkozói beágyazottsága miatt. A szerző számára elképzelhetetlen volt az asszimilációs döntés – az „átnevelődés”. Egy magyarnak a szomszéd államokban köznapi. Vezető ujgur értelmiségiként csak véletlenek sorozatának köszönhette az életét. Ez nem kitalált szépirodalom, hanem nem-fikciós hiteles realizmus.

És mégis: könyvét olvasva megint megjelent a felfoghatatlan. Hogyan lehet, hogy a különböző híradó és egyéb filmeken, akár nyugati felvételeken is vidám, forgalmas, akár önfeledt, európainak látszó az ottani utcák képe. Mintha mi sem történnék. Akárcsak az az „utolsó nyár” 1944-ben, amely a többségnek úgy ragyogott (két légitámadás között). Ugyanilyen önfeledtnek látszott az akkori budapesti utca. Csak éppen nem a zsidóknak. Én még láttam: soha akkora karácsonyi forgalom a Lehel-piacon, mint azon a december 24-i napon, amelynek végén a várost körülzárta az orosz. Tahir se tudta megfogalmazni, hogy egyáltalán hogyan lehetséges az ilyesmi.
Szavatolom az élményt.