Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 2. szám, 2025. január 10.
GÁBOR GYÖRGY
2017. január 17-én, a Giornata dell’ebraismo napján (A zsidóság napja, amelyet a zsidóság iránti „mély tisztelet” jeleként, a kereszténység zsidó gyökereinek „hálás felidézéseként” és a párbeszéd fontosságának „érzékenyítéseként” 1990-ben vezetett be az Olasz Püspöki Konferencia) a Zsidósággal Fenntartott Vallási Kapcsolatok Bizottságának (CRRE) szentszéki titkára, Norbert Hofmann Három pápa párbeszédben a zsidósággal1 címmel a zsidó-keresztény kapcsolatokról jelentést tett közzé.
A dokumentum II. János Pált, XVI. Benedeket és Ferenc pápát a Nostra aetate „szellemi gyermekének” nevezi: mindhárman történelmi tetteket vittek végbe, felvéve és ápolva Izrael állammal a diplomáciai kapcsolatot, bocsánatot kérve a zsidó nép ellen elkövetett bűnökért, felkeresve több zsinagógát, köztük a római Nagy Zsinagógát, elzarándokolva Auschwitzba, ellátogatva Izraelbe, imát mondva a Jad Vasem emlékműnél, fölkeresve a jeruzsálemi Főrabbinátust, s közzétéve számtalan fontos dokumentumot, amelyek a múlt történelmi tragédiáiról és a jövő „testvéri” kapcsolatairól szólnak.
A CRRE jelentése szerint II. János Pál kifejező gesztusaival és sokat mondó szimbólumokkal, XVI. Benedek felkészült teológiai elmélkedéseivel, Ferenc pápa pedig emberségével és gyengédségével vette ki részét a katolikus-zsidó párbeszédben.
*
Bizonyos, hogy a későbbi Ferenc pápának még Buenos Aires érsekeként a zsidó közösséggel kialakított jó kapcsolatát befolyásolhatta a latin-amerikai gyökerű felszabadítási teológia társadalompolitikája, vagyis húsz évvel a vészkorszakot követően a kisebbségek, a szenvedők és a megnyomorítottak iránti szociális elkötelezettség. James H. Cone a Felszabadítás fekete teológiája című, 1970-ben megjelent könyvében egyenesen úgy látta, hogy „mivel Isten az elnyomottak istene, Isten fekete”, valamint hogy „Isten nem egyetemes emberré, hanem elnyomott zsidóvá lett”.2
Bergoglio még bíborosként Ég és föld címmel közös könyvet adott ki Abraham Skorka argentin főrabbival, a rabbinikus irodalom professzorával.3 Pápává választásának másnapján levelet írt Riccardo Di Segni római főrabbinak, amelyben reményét fejezte ki, hogy „hozzájárulhatok a zsidók és katolikusok közötti kapcsolatok fejlődéséhez, amely a II. Vatikáni Zsinat óta jelentős előrelépést mutatott. A megújult együttműködés szellemében szeretném előmozdítani egy olyan világ építését, amely mindinkább a Teremtő szent akaratának harmóniájában létezik.”
Ferenc pápa két elődjének útját járta: sok zsinagógában megfordult, pontifikátusának második évében Izraelbe látogatott, találkozott Izrael két főrabbijával, imádkozott a Jad Vasem-emlékműnél, 2016. január 17-én felkereste a római Nagy Zsinagógát, de még ugyanebben az évben elzarándokolt Auschwitzba, s továbbra is rendszeresen találkozott rabbikkal, zsidó közéleti szereplőkkel.
Éppen a fentiek hátterével vált értelmezhetetlenné, amikor a 2014-es szentföldi tartózkodása során Betlehemből Jeruzsálembe hajtatva megállította a gépkocsiját, hogy imádkozzon a biztonsági falnak azon a pontján, ahol egy falra firkált graffiti Betlehemet a varsói gettóhoz hasonlította.4 A pápa gesztusa komoly bírálatokat váltott ki, legfőképp a súlyos történelmi amnézia miatt, minthogy a varsói gettó falának egészen más volt a rendeltetése, mint az említett biztonsági falnak, amelyet a második intifáda idején, az izraeli civil lakosságot ért brutális terrortámadások és fenyegetések miatt, az emberi élet védelmének szándékával építettek fel a hatóságok, eltérően a nácik által a varsói gettó köré felhúzott fallal. A pápa a fenti tényt figyelmen kívül hagyta, s egy cinikus történelmi hazugságot tartalmazó palesztin narratíva előtt hajtott fejet.
Egy 2019. október 15-i reggeli meditációjában Ferenc pápa többször is képmutatóknak nevezte a farizeusokat,5 jóllehet ma már köztudott, hogy a kifejezés semmiféle valóságtartalommal nem rendelkezett, épp ellenkezőleg: ugyanis a korai századokban a zsidó vallási irányzatok közül a farizeusok voltak a leginkább nyitottak a keresztényekkel való párbeszédre, ám a vitakészség komoly veszélyforrást jelentett a héberül nem vagy alig tudó korai keresztények számára, amelynek biblikus ismerete a nyelvi hiányosságok miatt kevésbé lehetett megalapozott. Ráadásul a Második Templom pusztulását követően a farizeusokból kialakult rabbinikus irányzat volt az, amely fenntartotta a judaizmust, az első századok kereszténységének legjelentősebb vallási konkurenciáját. Vagyis amikor Ferenc pápa a „képmutató farizeusokat” emlegette, akár tudatosan, akár nem, maga is a legtradicionálisabb antijudaista állítást elevenítette fel. Zsidó és katolikus bibliakutatók fellépésére válaszként Ferenc pápa azzal védekezett, hogy csupán „az Újszövetséget idéztem”, de elismerte, hogy „a tanításban a farizeusokra megfelelőbb módon kell hivatkozni.”6
A mózesi törvényről szóló tanításában,7 2021. augusztus 11-én az alábbiakat mondta: „A Tóra nem része az Ábrahámnak tett ígéretnek (…) A törvény nem ad életet, nem nyújtja az ígéret beteljesülését, mert nem képes megvalósítani azt. Aki életet keres, annak az ígéretre és Krisztusban való beteljesülésére kell tekintenie.” A zsidóság és a kereszténység efféle szembeállítása, a fennálló teológiai különbségek ily hangoztatása, valamint a „beteljesülésnek” kizárólag az egyházon belüli lehetősége ismételten felidézi a középkori antijudaista teológiai tanítást. A zsidóság nem részesedhet az „igazi” életből, s minthogy vaksága és elvetemültsége miatt képtelenné vált felismerni Jézusban a próféciák messiását, foglya maradt a törvény „anyagi” jellegének, s ezért nem juthat el az üdvözülés kizárólag a kereszténységnek fenntartott spirituális állapotába. A pápa ezért is hangsúlyozza – akaratlanul is felidézve az önmagát Verus Israelként, azaz Igaz Izraelként identifikáló kereszténység antijudaizmusát –, hogy mi vagyunk „Isten népe, mi, keresztények.” Ferenc pápa kijelentését Ratzon Arusi, a Főrabbinátus a Szentszékkel folytatott párbeszédért felelős bizottságának elnöke egyenesen „a zsidók és a judaizmus iránti megvetésnek” nevezte.8
Milliók számára okozott csalódást a pápa 2023. október 7-ét követő hallgatása: az, hogy négy hónapon át nem reagált a tömeggyilkos pogromra, az aljas túszejtő akcióra, nők és gyerekek állatias meggyalázására. Felfoghatatlan volt, miért kellett várni sok száz zsidó tudós, művész és közéleti szereplő Ferenc pápát megszólító levelére, hogy végül 2024. február 5-én a pápa maga is levélben forduljon az „izraeli zsidó testvéreimhez”.9 Jóllehet a levélben a pápa hangsúlyozta, hogy „a szívem megszakad attól, amit a Szentföldön látok”, s noha elvontan szólt az „erőszakspirálról”, továbbá kiemelte ugyan, hogy az „antijudaizmus és antiszemitizmus minden formája Isten elleni bűn”, mégis, mintha csak valamiféle természeti katasztrófa sújtotta volna a Szentföldet, megmaradt azoknál az általánosságoknál, miszerint „a kapcsolat, amely összeköt bennünket, különleges és egyedi, anélkül, hogy elhomályosítaná az Egyház másokkal való kapcsolatát és irántuk érzett elkötelezettségét. (…) Szívem közel van hozzátok, a Szentföldhöz és minden ott élő néphez, izraeliekhez és palesztinokhoz.” Eközben azonban Ferenc pápa – feltehetően politikai megfontolásból – megfeledkezni látszott a tettek és következmények, az okok és okozatok Jézus tanításában is meglévő példázatairól, melyeknek hiánya etikai relativizáláshoz vezet.
*
Végezetül szólni kell a 2023. október 7-i tömeggyilkos terrorakció egyéves évfordulóján, 2024. október 7-én kelt, a Közel-Kelet katolikusaihoz írott levélről,10 amelyben Ferenc pápa az egy évvel azelőtti „gyűlölet szikráját” hozta szóba, amely „nem hunyt ki, hanem egyre nagyobb erővel vált a gyilkos erőszak spiráljává”. Miközben a pápa ezúttal is elmulasztotta megemlíteni, hogy a „gyűlölet szikráját” ténylegesen ki lobbantotta fel, ki támadott és ki reagált a támadásra, aközben az „egyre nagyobb erővel” tomboló erőszak a pápának arról a meggyőződéséről tanúskodik, hogy Izrael jogos önvédelmi harca embertelenségben felülmúlja az izraeli civil lakosság elleni barbár terrorakciót: a kettő között lényegi különbséget nem érzékel a pápa, az eltérés legfeljebb annyi, hogy az ezerkétszáz ember a Hamász általi lemészárlása a gyűlöletspirál alacsonyabb fokára kerül, mint a több száz túszul ejtett civil kiszabadításáért és a további terrorakciók megfékezéséért folytatott válaszcsapás.
A fenti levélben található egy újszövetségi utalás is. A pápa a böjtöt és az imádságot a „szeretet fegyverének” nevezi, amellyel legyőzhető az ellenség, a gonosz szellem, aki háborút szít, mert „gyilkos volt kezdettől fogva”, „hazug és a hazugság atyja”. Ferenc pápa János evangéliumának nevezetes sorait idézi, amelyek szerint minden vérontás mögött a sátán áll. Csakhogy az evangélium idézett részében Jézus saját korának őbenne nem hívő zsidóival vitatkozik, s nekik címezve mondja az alábbiakat: „A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos…” (Jn 8:44). Ezek azok a sorok, amelyek évszázadok keresztény antijudaizmusát megalapozták. Épp e sorokra hivatkozva diabolizálták a zsidóságot, ördögi bűntettek elkövetésével vádolva a népet (krisztusgyilkosság, szentséggyalázás, rituális gyilkosságok, kútmérgezések, járványok terjesztése stb.), s ezek alapján tekintette a korai kereszténység a zsidóságot az Antikrisztus népének, akik „démonoktól megszállottak”, „akik között gyilkosság és vérontás tenyészik”, „zsinagógájuk démonok lakhelye”, s a zsidóság „az egész világot megfertőző betegség” (Aranyszájú Szent János zsidóellenes homíliáiból).11
A „sátán az atyátok” fordulat amúgy olvasható volt például a náci Németországban kiadott gyermekkönyveken,12 miként ugyanerre a sorra („Jews are the children of Satan”) hivatkozott a közösségi médiában a pittsburghi Tree of Life zsinagóga elleni neonáci terrortámadás elkövetője.13
Ferenc pápa szavaira több zsidó és keresztény szervezet emelte fel hangját. Riccardo Di Segni, Róma főrabbija „nagy csalódásának” adott hangot, s a zsidó–keresztény párbeszédben bekövetkezett jelentős visszalépésről beszélt.14
Az Olasz Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnöke, Giulio Disegni pedig visszautasította az egyenlőségjelet, amelyet a pápa a barbár elkövetők és azok közé tett, akik a civil lakosság elleni újabb gyilkos terrorakciók megismétlődését kívánták megfékezni.15
*
A 2025-ös jubileumi év előkészületeként most novemberben jelent meg Ferenc pápa La speranza non delude mai (A remény soha nem hagy cserben) című könyve,16 amelynek egy helyén „egyes szakértőkre” hivatkozva a pápa felveti, hogy Gázában népirtás zajlik, s sürgeti annak kivizsgálását. Ferenc pápa állítására szokatlanul éles válaszok érkeztek, így például a Vallásközi Konzultációk Nemzetközi Bizottságának Zsidó Szervezete (IJCIC) „egyértelmű hazugságnak” nevezte a népirtás vádját, hozzátéve, hogy az ilyen állítások csak akadályozzák a konfliktus megoldását, továbbá táplálják a világszerte újra felerősödő antiszemitizmust.17
Ám a fent említettek ellenére is zavarba ejtő volt, hogy a Vatikán VI. Pál Termében Ferenc pápa 2024. december 7-én egy olyan betlehemet avatott fel, ahol az újszülött Jézus palesztin kendőn, ún. keffijén hevert.
A kompozíció, melyet a PFSZ Egyházügyi Bizottsága, a vatikáni palesztin nagykövetség és több palesztin intézmény adott át Ferenc pápának, semmiféle rokonságban nem áll az inkulturáció jelenségével, a feketének ábrázolt afrikai, vagy a jellegzetes latin-amerikai mesztic külsőt öltött Jézusokkal: azzal a folyamattal, ahogy az Európán kívüli népek saját világukba és kultúrájukba igyekeznek beépíteni a keresztény üzenetet.
A keffijén fekvő Jézus nem az inkulturáció jele, hanem egy félreérthetetlen politikai szimbólum provokatív megjelenése. A kisded alatti palesztin keffije, amely Jézus korára, vagyis az i. sz. I. századra tekintettel semmiféle történeti értelemmel és jelentéssel nem rendelkezik, következésképp az adott összefüggésben anakronisztikus, a XX. századi palesztin ellenállási mozgalom nacionalista jelképe, a palesztin araboknak a brit kormányzat elleni 1936–39-es lázadásától, a hetvenes éveken át, Arafat népszerűsítésének köszönhetően, egészen az első intifádáig (1987–1993), amikortól kezdve végleg elterjedtté vált.
*
A keffije mint nemzeti jelkép a palesztin identitás és az izraeli „megszállással” szembeni ellenállás szimbóluma. A keffijén fekvő Jézus képe a palesztin áldozati narratívát vizualizálja, ahol a palesztinok a zsidó agresszió mártírjai. Jézus megváltói mártíriuma a keffijés üzenet értelmében manapság a palesztin nép sorsában teljesedik be, hogy a metafora Jézus megváltói halálának okozójában, Izrael kollektivitásában váljék teljessé, amely nép – mint láthattuk – „gyilkos volt kezdettől fogva”, s akikről tudható, hogy „a sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos” (Jn 8:44).
A kereszténység központi üzenetének aktuális átpolitizálása magáért beszél. Az arab hírközlő szervek – a vatikáni magyarázkodással ellentétben – mindezt pontosan értették, s egy arab forrás így ír: a keffije „szerepeltetése a betlehemi jelenetben mély jelentéssel bír, tekintettel Betlehem jelentőségére mint Jézus szülőhelyére, valamint arra, hogy az izraeli megszállás alatt álló Ciszjordániában található”.18
Ferenc pápa a felszabadítási teológia társadalompolitikája mellé a ma hódító woke szellemiségét rendeli, hogy zárójelbe helyezve a történelmi ismeretanyagot, s megfelelve a progresszív elvárásoknak, a palesztinokban találjon rá az elnyomottak és gyarmatosítottak tömegeire, s Izraelben a felsőbbrendű fehér elnyomókra és gonosz gyarmatosítókra. A sikeres politikai konstrukció érdekében átfogalmazhatóvá válik a keresztény hagyomány és annak szent könyve. Sokat elárul, hogy a keffijés betlehemi ünnepségen két palesztin gyerek egy arab és latin felirattal ellátott „Betlehemi csillag” plakettet adott át a pápának, mintha az ószövetségi próféciák, amelyek egy palesztin arab megváltó eljövetelét hirdették, eredetileg nem is héberül, hanem arabul íródtak volna.
A blaszfémiának kitett Újszövetség – zárójelezve a történelmi valóságot és a „történelmen túli” metafizikai örökséget – a politikai aktualitás és egynémely divatos progresszív szellemi irányzat oltárán látványosan feláldozódik, s „politikailag korrekt” brosúrává hígul.
A woke-teológiának komoly múltja és jelene van. A korábban idézett James H. Cone már a 70-es években világossá tette, hogy „Isten fekete, annyira azonosul az elnyomottakkal”, „a fekete olyan kategória, amelyet a fehérek hoztak létre a feketék elnyomására”, „a fehér az elnyomás szinonimája, a felszabadulás pedig nem más, mint feketévé kell válni Isten előtt.”19
Az újabb szerzők közül Eric Mason dolgozta ki a woke teológiai nyelvezetét, az „ideális fekete keresztény tudatét”, s ő hangsúlyozta, hogy a woke „nem csak melléknév vagy főnév, hanem ige is”, ezzel a progresszív aktivitás teológiai praxisát fektetve le: „Woke-nak lenni annyit jelent, mint társadalmilag érzékenyen viszonyulni azokhoz a problémákhoz, amelyek rendszerszintű hatással bírnak (…) [ez] azt jelenti, hogy az összes kérdést átlátjuk, és képesek vagyunk összekapcsolni a kulturális, társadalmi-gazdasági, filozófiai, történelmi és etikai pontokat.”20 A woke-teológia szándéka világos: a Critical race theory (CRT – kritikus fajelmélet) elveit érvényesíteni a zsidó-keresztény hagyomány sajátos értelmezésében, vagyis azt, hogy „az egyetlen orvosság a rasszista diszkriminációra az antirasszista diszkrimináció. Az egyetlen orvosság a múltbeli diszkriminációra a jelenlegi diszkrimináció. Az egyetlen orvosság a jelenlegi diszkriminációra a jövőbeli diszkrimináció.”21
A woke-teológia vallási revizionizmusa napjainkban szimbiózisba lép a múltat eltörölni kívánó és azt a saját képére és szellemiségére átformálni szándékozó cancel culture (eltörléskultúra) diktatúrájával, amely osztályharcos elkötelezettségével a történelmet hatalmi-politikai érdekeknek rendeli alá, relativizálva az emberiség múltját. Az eltörléskultúra teológiai indíttatása, hogy igazságot szolgáltatva a jelennek, a múlt revízióját hajtsa végre, az „elnyomókká” (oppressors), „fehérekké” és „gyarmatosítókká” etc. minősített zsidóság múltját eltörölve az „elnyomottaknak” (oppressed), „feketéknek” és „gyarmatosítottaknak” nevezett palesztinok javára.
Ennek jegyében metamorfizálódik a zsidó Jézus (Jesua – ישוע) palesztin újszülötté, s ennek megfelelően „költözik át” Szűz Mária az egykori júdeai Betlehemből, Jézus akkori születési helyéről a mai Ciszjordánia (Palesztina) Betlehemjébe, mintha már Jézus idejében is Palesztina lett volna az a hely, amely az elnevezést csak i. sz. 135 után, a Bar-Kohba-felkelést követően kapta a rómaiaktól, bosszúból, hogy az új név, Syria Palaestina örökre emlékeztesse a lázadó zsidókat ősi ellenségeikre, a filiszteusokra.
Napjaink teológiai antijudaizmusa, Jézus zsidó voltának megváltoztatása korántsem újkeletű. A II. században élt, s a későbbiekben eretnekké nyilvánított Markión és a markioniták azt bizonygatták, hogy az Ószövetség Istene (demiurgosz) alacsonyabb rendű, mint a kereszténység Istene. Az Ószövetséget elutasították, s miután azt a keresztény tanításra veszélyesnek tartották, igyekeztek a hagyományt dejudaizálni, zsidó elemeitől megfosztani.22
Jézus zsidótlanításának antijudaista motivációja végighúzódik a középkori keresztény gyakorlatban: így lesz az ábrázolásokon Jézus, sémi vonásaitól megfosztva, egyre szőkébb, egyre kékszeműbb, egyre nordikusabb, s nem szemérembéli okokból, hanem a körülmetéltség jelét eltakarandó kerül a megfeszített Jézus nemi szerve elé a lepel. De a náci Németország propagandája és hivatalos teológiája is azon volt, hogy törölje az emlékezetből Jézus zsidóságát: neves német teológusok irányítása mellett a kifejezetten erre a célra létrehozott „Dejudization Institute” monográfiák egész sorával igyekezett bizonyítani Jézus árja voltát,23 megfelelve Hitler iránymutatásának: „Jézus biztosan nem volt zsidó.”24
A palesztinná lett kis Jézus nem Ferenc pápának jelent meg először. Már ezt megelőzően több templomban hasonló betlehem várta a híveket, s Munther Isaac palesztin keresztény lelkész elhíresült mondata óta – „Ha Jézus ma születne, akkor romok alatt születne”25 – szaporodnak az épületromok közt ábrázolt Jézus-alakok. A Christ in the Rubble című, megjelenés előtt álló könyvében a lelkész legfőbb tételei kapnak helyet: a cionizmus rasszista, népirtó politika, amely 1948 óta törekszik a palesztin nép elpusztítására, s a világ kereszténysége bűnrészes Izrael ördögi tervében.26
*
Jézus alakját, színes és gazdag életének, neki tulajdonított küldetésének, bölcsességének és két évezrede visszhangzó tanításának köszönhetően sokféleképpen és egymástól eltérő módon értelmezték. Volt Jézus az establishment ellen lázadó hippi, volt állam- és erőszakellenes anarchista, vagyonközösségért kiálló prekommunista, elnyomás ellen harcoló népi hős, a nők felszabadításáért küzdő feminista, az erőszakellenes kvékerek körében pacifista, liberális vagy konzervatív politikai modell stb. Ám történeti és metafizikai alakjával nem egyeztethető össze a keresztény teológia számára is meghatározó identitásának megtagadása, s személye alkalmatlan gyilkos politikai mozgalmak és embertelen terrorista cselekedetek igazolására.
A soá után minden ilyen kísérlet a zsidóság és a kereszténység, azaz a zsidó-keresztény civilizáció elleni merénylet.
1 http://www.christianunity.va/content/unitacristiani/en/commissione-per-i-rapporti-religiosi-con-l-ebraismo/other-documents-and-events/-journee-du-judaime–en-italie1/tradizioni–valori-e-impegni-comuni6.html
2 James H. Cone: A Black Theology of Liberation, Orbis Books, New York, 1970. 7; 85.
3 Jorge Bergoglio – Abraham Skorka: Sobre el Cielo y la Tierra, Editorial Sudamericana, Buenos Aires, 2012.
4 https://www.wsj.com/articles/BL-250B-1645
5 https://www.vatican.va/content/francesco/it/cotidie/2019/documents/papa-francesco-cotidie_20191015_santamarta.html
6 https://www.timesofisrael.com/pope-urged-by-jews-to-take-care-over-pharisees-talk/
7 https://www.vatican.va/content/francesco/it/audiences/2021/documents/papa-francesco_20210811_udienza-generale.html
8 https://www.timesofisrael.com/chief-rabbinate-protests-to-vatican-over-popes-remarks-on-torah/
9 https://www.vatican.va/content/francesco/it/letters/2024/documents/20240202-lettera-ebrei-in-israele.html
10 https://www.vatican.va/content/francesco/it/letters/2024/documents/20241007-lettera-cattolici-mediooriente.html
11 Aranyszájú Szent János: Beszédek a zsidók ellen, Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest, 2005. 51; 54; 59; 60 skk. Fordította Vattamány Gyula. Ehhez lásd Gábor György: A történelem tekintete. Emlékezet és tanúság, Typotex, Budapest, 2021. 376-380.
12 Kathleen Gallagher Elkins: „The Jews as »Children of the Devil« (John 8:44) in Nazi Children’s Literature”, in: Biblical Interpretation. A Journal of Contemporary Approaches 31 (3), 2023. 374-390.
13 https://www.timesofisrael.com/pittsburgh-synagogue-shooter-called-jews-children-of-satan-online-jurors-learn/
14 https://catholicherald.co.uk/romes-chief-rabbi-continues-criticism-of-popes-simplistic-calls-for-peace/
15 Im.
16 Papa Francesco: La speranza non delude mai. Pellegrini verso un mondo migliore, Piemme, Milano, 2024.
17 https://ccjr.us/images/2024/IJCIC_Repudiates_Genocide_Charge.pdf
18 https://www.newarab.com/news/vatican-removes-nativity-scene-showing-baby-jesus-keffiyeh
19 James H. Cone: A Black Theology of Liberation, im. 24; 7; 65.
20 Eric Mason: Woke Church. An Urgent Call for Christians in America to Confort Racism and Injustice, Moody Publishers, Chicago, 2018. 25. A woke-teológia alapos bírálatát lásd Owen Strachan: Christianity and Wokeness. How to Social Justice Movement Is Hijacking the Gospel – and the Way to Stop It, Salem Books, Washington, D.C., 2021.
21 Ibram X. Kendi: How to Be an Antiracist, One World, New York, 2019. 19. Lásd ehhez: Marc A. Thiessen: The danger of critical race theory, in: The Washington Post, 2021. november 11. https://www.washingtonpost.com/opinions/2021/11/11/danger-critical-race-theory/?fbclid=IwAR1iVLdZpxYRD10NFtNV9KV4tyQKEbICbPyTaxFFN2nCtsVBqCHrEF_N2X4
22 Lásd Adolf von Harnack: Marcion: Das Evangelium vom fremden Gott. Eine Monographie zur Geschichte der Grundlegung der katholischen Kirche, Leipzig, J. C. Hinrichs’sche Buchhandlung, 1924.
23 Az Intézet német neve: Institut zur Erforschung und Beseitigung des jüdischen Einflusses auf das deutsche kircliche Leben, Lásd ehhez: Susannah Heschel: The Aryan Jesus. Christian Theologians and the Bible in Nazi Germany, Princeton University Press, Princeton and Boston, 2010.
24 Hitler’s Table Talk, 1941-1944. His Private Conversations, Enigma Books, London, 2000. 721.
25 https://www.theguardian.com/world/2023/dec/24/bethlehem-forlorn-christmas-manger-square
26 Vesd össze Munther Isaac: Christ in the Rubble. Faith, the Bible, and the Genocide in Gaza, Michigan, várható megjelenés 2025-ben.