hvg.hu, 2024. december 8.
RÉVÉSZ SÁNDOR
170 évvel ezelőtt, 1854. december 8-án hirdette ki IX. Piusz pápa az Ineffabilis Deus című bulláját, amelyben a katolikus egyház hivatalos dogmájává emelte a szeplőtelen fogantatás tételét. Közkeletű tévedés, hogy ez a dogma Jézus fogantatására vonatkozik és a fogantatás szeplőtelenségének az az ismérve, hogy a teherbe esett anyuka szűz. Ez egyáltalán nem így van.
Csak rá kell nézni a katolikus naptárra. A szeplőtelen fogantatás ünnepnapja december 8., Kisboldogasszony napja, Mária születésének ünnepe szeptember 8. A kettő között éppen 9 hónap telik el. Tehát Mária az, aki szeplőtelenül fogant december 8-án. Jézus fogantatásának ünnepe, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja Jézus születésnapja, karácsony előtt 9 hónappal van, március 25-én.
Már a 2. századból való Apostoli Hitvallásban is szerepel, hogy Jézus szűztől született. Ez több mint másfélezer éve kanonizált dogma, azt nem kellett 170 évvel ezelőtt hivatalossá tenni.
December 8-án Jézus nagymamája, Anna esett teherbe, és róla soha, senki nem állította, hogy szűz lett volna, amikor a lánya megfogant. Máriát úgy nemzette egy Joáchim nevű halandó apuka, ahogy a gyerekeket nemzeni szokták.
A szeplőtelenségnek persze van köze a szüzességhez, de nem a teherbe esett anyuka, hanem a megfogant gyermek szüzességéhez.
Az ágostoni teológia alapelve az, hogy valamennyien bűnösök vagyunk fogantatásunk pillanatától kezdve. A bűn minden halandó ember számára alapadottság. Az eredendő bűn „áteredő” bűnként valamennyiünkben benne van fogantatásunk pillanatától. ,,Kivéve azonban Szűz Máriát, akiről az Úr Krisztus méltósága miatt egyáltalán hallani sem akarok, ha a bűnről van szó” – szögezte le Ágoston.
A Magyar Katolikus Lexikon szerint a szeplőtelen fogantatás „az emberi élet továbbadásának természetes folyamatában olyan fogantatás, amelyet Isten megőriz az áteredő bűntől. Az üdvösség történetében egy ilyen eset van: Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának szeplőtelen fogantatása”.
Ez tehát egyedi kiváltság, előrehozott kegyelem, amelyben az Isten részesítette Máriát, akinek azt a hivatást szánta, hogy a Megváltónak földi testet adjon.
Máriát gyakorta úgy emlegetik, úgy tekintik, mint a második Évát. Az első ellenpontját. A bűnbe esett, engedetlen Évával szemben ő a minden bűntől mentes, engedelmes „Éva”, aki az Éva engedetlenségéből származó eredendő bűntől való megváltásban kulcsszerepet játszik. II. János Pál egyik elmélkedésében azt mondja: „Amiképpen Krisztus az új Ádám, úgy Mária, az új Éva sem ismerte a bűnt, így ő is alkalmas volt arra, hogy szerepet vállaljon a megváltásban.”
Mária eredendő bűntelensége – az összes többi halandó ember eredendő bűnösségével szemben – Ágoston óta létező tézis, amelyet másfél ezer éven át vallottak, tagadtak, vitattak, mielőtt IX. Piusz hivatalos tanítássá emelte volna.
A keleti kereszténységben már a 7. századtól ünnepelték Mária fogantatását. Az ünnep a 11. században elérte Angliát, majd elterjedt egész Európában. Hivatalos megerősítést nyert az ünnep a 15. században, és az egész katolikus egyházra kiterjedt az ellenreformáció korában, a 17. században, megerősítvén a Mária-kultuszt az attól idegenkedő protestáns egyházakkal szemben.
Eközben végig hallatták a hangjukat azok, akik ellenezték ezt az ünnepet azzal érvelve, hogy egy szexuális aktust nem lehet ünnepelni, mert az eleve bűnnel teljes cselekedet.
Évszázadokon át folytak a komoly teológiai viták Mária szeplőtelen fogantatásáról. A ferencesek támogatták, a domonkosok ellenezték. A domonkos Aquinói Tamás és cisztercita Clairvaux-i Bernát ellene érvelt, a ferences Duns Scottus mellette. Az utóbbi dolgozta ki a Mária számára előrehozott kegyelem tézisét. Az ellenzők úgy vélték, hogy Krisztus egyetemes megváltói érdeme szenvedne csorbát, ha Máriát ily módon kiemelnék a halandók sorából, ha ő már a fogantatásakor megkapná azt a kegyelmet, amelyet Krisztus hoz el a világnak.
Nem is volt alaptalan az a félelem, hogy Mária ily módon való kiemelése megingatja Krisztus egyediségét a megváltásban és az Atya és az emberek közötti közvetítésben.
Hiába hirdeti az egyház hivatalosan, hogy az imádás csak Krisztusnak jár, Máriának csak kiemelt tisztelet (hyperdúlia), „máriás” hívők tömegei „társmegváltóként” imádják Máriát.
A 20. század első felében a pápák is emlegették társmegváltóként Máriát. A későbbiek már nem.
1950-ben nyolcmillió katolikus kérte XII. Piusztól egyrészt a Szent Szűz „társmegváltói” titulusának, másrészt a mennyországba való felvételének dogmába foglalását. Ez utóbbinak a pápa eleget is tett. A dekrétumában úgy fogalmazott, hogy Mária felvétetett a mennyországba, s nem tette hozzá, hogy halála után, mert a máriás hívek között elterjedt az a nézet, hogy Mária nem is halt meg, hanem testének romlása nélkül emelkedett fel a mennybe. Így neki ott különleges státusza van, ezért társközvetítő lehet Krisztus mellett.
II. János Pálhoz négymillió aláírással érkezett folyamodvány, amelyben azt kérték, hogy nyilvánítsák a Szűzanyát „társmegváltónak”. Az aláírók között ott volt Teréz anya és 42 bíboros, köztük Józef Glemp, a pápát kibocsájtó lengyel egyház feje. A pápa 23 mariológus teológust kért fel a folyamodvány elbírálására, és azok valamennyien, ellenszavazat nélkül elutasították az „új máriás mozgalom” kezdeményezését.
Mária kiemelt mennyországbeli státuszának az a jelentősége, hogy a Szűzanyát legitim közvetítővé teszi az Atya és az emberek között, holott Pál apostol azt írja Timótheushoz intézett első levelében, hogy „egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és az ember között, az ember Krisztus Jézus.” (2/5).
A katolikus egyház Mária-képe a protestánsok számára elfogadhatatlan. „Legszélsőbb felfogás található a római kath. egyházban, a mely Jézus istenítésében odáig ment, hogy még anyját, Máriát is isteníti s azért égbe emelte s az ég királynőjévé tette s hogy isteni természetét annál feltűnőbb módon magyarázhassa, feltalálta a szűzanya szeplőtelen fogantatásának meséjét s kiváló jelentőséget tulajdonít a hozzá intézett imádságoknak, zarándoklásoknak s fogadalmaknak. Hiába tanítja Jézus, hogy senki sem mehet az Atyához, ha csak nem az, aki általa akar hozzá menni, mert senki sem látta az Atyát, hacsak nem a fiút, mégis az egész kath. világ Jézust félre tolva, anyjához, Máriához menekül, mert őt tette közvetítővé Isten és emberek között. Míg az írás azt tanítja: egy az Isten és egy a közbenjáró.” (Mayer Endre, Protestáns Szemle, 1906/1.)
IX. Piusz pápa (1792-1878) pontifikátusa volt a leghosszabb a pápaság eddigi történetében. Harminckét éves uralkodását két részre osztotta az 1848-as forradalom. Liberális hírében állt, amikor 1846-ban pápává választották, de annál konzervatívabb lett, amikor a vatikáni miniszterelnök megölése és a pápa elmenekülése után kikiáltott Római Köztársaság leverését követően 1850-ben visszatért Rómába.
A forradalom előtt megnyitotta a római zsidó gettót, engedélyezte a zsidók letelepedését bárhol a pápai állam területén. A Római Köztársaság leverése után viszont visszavonta a köztársaság vallásszabadságra vonatkozó törvényeit, és újra intézményesítette a zsidó gettót. Egész Európában megbotránkozást keltett, amikor 1858-ban elhurcoltatott egy hatéves zsidó fiút a szülei mellől, miután a család keresztény szolgálója közölte, hogy titokban megkereszteltette a fiút még kicsi korában, tehát kereszténynek számított, aki nem nevelkedhet zsidó családban. A kezdetben igen népszerű pápa ekkor már éles bírálatok kereszttüzében állott még katolikus körökben is. Ő hirdette ki a pápai tévedhetetlenség dogmáját az 1869-70-es I. Vatikáni Zsinaton. A pápai állam megszűnése, Itália egyesítése után önkéntes „vatikáni fogolyként” élte le utolsó éveit.
A pápa 1849-ben kikérte a püspökök véleményét a szeplőtelen fogantatásról, és a püspökök 90 százaléka támogatta ennek dogmaként való kihirdetését.
Ezt nagy tömegek ünnepelték Rómában, de Budapesten és a világ számos városában is: „A magyarok nagy asszonya a Bold.szűz Mária szeplőtelen fogantatásának már ezer éves ünnepe kitűnő fénynyel ünnepeltetett meg itt Pesten a belv. főtemplomban. E rendkivüli fényes ünneplésnek indoka volt az ugyan e nap után ép ez órában Rómában a széles e világ minden részeiből oda sereglett bibornokok, érsekek és püspökök számos gyülekezetében mindannyiuk egyhangú hitvallása következtében egyházfőileg formulázott hitczikknek az egész k. kath. anyaszentegyház nevében s számárai ünnepélyes kimondása s kihirdetése. És mi ezen, korán sem új, hanem ezernyi évek óta a kath. világ minden tartományaiban buzgón hitt s vallott, de mindeddig dogmaként nem formulázott kath. hitágazat fejtegetése volt tárgya e mai ünnepnap mondott két rendbeli kitűnő egyházi beszédnek, melyek egyikét nságos Haas Mihály prépost s iskolai főfelügyelő úr a pesti főpléb. templomban reggeli 8 órakor német nyelven; másikát nsgos Danielik János egri kanonok s a Religio tudós szerkesztője ugyanott reg. 10 óra után mézzel folyó szép magyar nyelvünkön tartá./…/ És itt mindenek előtt meglepett bennünket a Budapest lakosságának minden színezetű ugyan, de különösen legmíveltebb osztályából nagyszámú hallgatóságot az egyházi szószék körül egybeseregelve láthatni, kik is mindnyájan arczaikon sugárzó lelki élvezettel hagyták oda a templomot, megtelvén abban az Isten igéjének életadó mannájával, melyet az Isten lelkétől ihletett tudós szónok, a mennyei titkok bölcs sáfáraként bőkezüleg osztogatott a szent eledelt sóvárgó lelkeknek.” (Pesti Napló, 1854. december 10.)
A világ legelső szeplőtelen fogantatás szentélyét Budaörsön szentelték fel. Wendler Ferenc budaörsi földműves azt állította, hogy 1847. június 29-én, a születésnapján megjelent álmában a Szűzanya és közölte, hogy „Én vagyok a szeplőtelen fogantatás”. A budaörsi plébános ezt megírta a pápának, és a dogma kihirdetése után pár nappal megérkezett az engedély Rómából, hogy Wendler a jelenés emlékére kápolnát építtessen. Az első templom is Magyarországon épült fel, amelyet a dogma kihirdetése után a szeplőtelen fogantatásról neveztek el. Ezt Fóton építtette fel Károlyi István gróf.
A Mária fogantatására vonatkozó 1854-ben kihirdetett és a Mária mennybemenetelére vonatkozó 1950-ben kihirdetett dogma fogja keretbe a „máriás évszázadot”. Ebben a száz évben zajlottak le a modern kor leghíresebb Mária-jelenései. 1858-ban Lourdes-ban, 1917-ben Fatimában. (A Vatikán által eddig nem igazolt medjugorjei jelenés – 1981 – már kiesik ebből az időszakból.)