hvg.hu, 2024. december 25.
RÉVÉSZ SÁNDOR
Őt választotta a klasszikus amerikai film legnagyobb férfi csillagának az American Film Institute. Ha van nem fényes, de borús csillag, ő volt az. A film noir legjellegzetesebb alakja: „a vesztes férfi, a kudarc glóriájával övezett keserű arc, az élet peremére szorult, hitetlen, sikertelen, sebzetten cinikus figura” (Takács Ferenc, Filmvilág, 1987/12.). Sokat ivott, sokat dohányzott, viharos magánéletet élt, és a rák nem hagyta megöregedni. A 125 évvel ezelőtti karácsony első napján született.
Vannak, akik kételkednek abban, hogy Bogart Jézus születésnapján jött világra. Több helyen 1900. január 23-át jelölik meg születésének napjaként. Egyik életrajzírója szerint a Warner Brothers azért tolta el az időpontot, hogy kiszolgálja azt a vélekedést, miszerint egy olyan gazfickó, amilyen Bogart – a szerepei szerint – nem születhetett karácsonykor. Ő azonban mindig karácsonykor ünnepelte a születésnapját, és a születési anyakönyvében is ez áll.
Anyagi szempontból jó, érzelmi szempontból rossz helyre született angol és holland felmenők sarjaként. A Bogart a flamand nyelvterületen nem ritka Bogaert családnévből származik, amely virágoskertet jelent.
Apja szívsebész volt, anyja militáns szüfrazsett, aki jó sok pénzt örökölt és jól is keresett a reklám- és divatszakmában. New York egyik jómódú részén, az Upper West Side-on laktak. A szülők folyvást veszekedtek. Legidősebb gyerekük (két lány mellett az egyetlen fiuk) céltudatos, de érzelemszegény nevelést kapott. Az anyját a keresztnevén, Maudnak kellett szólítania. Apjától a pecázás és a hajózás szenvedélyét, valamint az erős akaratú nők iránti vonzalmát örökölte.
A szülők akarata szerint a fiúnak a Yale-en kellett volna diplomáznia, de Humphrey utált tanulni. Sokat olvasott, rengeteg verset tudott kívülről, képes volt órákon át Shakespeare-t idézni és remekül sakkozott. De ami nem érdekelte, azzal nem foglalkozott. Ami kötelező volt, azt rühellte. A bentlakásos Phillips Akadémiáról, ahová családi kapcsolatokon keresztül nyomták be, kicsapták, mert ivott, dohányzott, szidta a tanárokat, inzultálta az igazgatót, több tárgyból megbukott.
Úgy nézett ki, hogy nem lesz belőle senki. 18 éves korában, mivel a tanulásból elege volt, hajózni viszont szeretett, önkéntesként belépett az első világháborúban harcoló haditengerészethez. Neki már nem jutott a hadakozásból. Csak a tűzszünet után került hajóra. A flotta hazahozatalában működött közre. Több variáció van forgalomban arról, miként szerezte a nevezetes sebhelyet az ajkára a katonai szolgálat alatt, de az is lehet, hogy ez még gyerekkori baleset nyoma.
A második világháborúban is jelentkezett a haditengerészetnél önkéntesnek, de túlkorosként elutasították, csupán a kaliforniai partoknál járőrözhetett a saját hajójával, a Santanával, amelyen hétvégéi jelentős részét töltötte.
Mire leszerelt, a családja anyagi helyzete is, apja egészségi állapota is erősen leromlott. Egyébként is csalódtak benne, ő meg lázadt, így aztán nem nagyon volt pénze, legalábbis nem annyi, hogy annyit éjszakázzon, szórakozzon és igyon, amennyit kívánt. Pénzben sakkozott, kártyázott, ez volt az egyik jövedelemforrása.
Egyik barátja apja benyomta őt egy filmvállalathoz ügyelőnek, és apróbb szerepeket is kapott. Az volt a meggyőződése, hogy nem iskolában, hanem a gyakorlatban kell tanulni, ezért soha nem járt semmilyen színészképzőbe.
Vidéki színházaknál, majd a Broadway-n kapott apró-cseprő feladatokat. Legalább 18 Broadway-produkcióban játszott 1922 és 1935 között. Elpuhult fiatalembereket, naiv romantikus lelkeket alakított jelentéktelen darabokban. Nem szerette ezeket a banális szerepeket, a vele eljátszatott „fehérgatyás Viliket” (White Pants Willie).
A Broadway-n jött össze az első két feleségével. Helen Menken színésznőtől másfél év után elvált. Ekkor szerepelt először a magyarországi sajtóban.
Akkor még nem ő volt az érdekes, hanem a felesége, aki vele ellentétben már ekkor is eléggé híres színész: „Miss Helen Menken, a híres angol-amerikai színésznő végképp elhatározta, hogy elválik az urától. Miss Helen nemcsak híres színésznő, hanem a legszebb nők közé tartozik. Két évvel ezelőtt egy Rockefeller akarta feleségül venni, de ő ezt a választ adta: — Boldog lennék, ha megoszthatnám önnel a dollárait, de hát én még mindig olyan bolond vagyok, hogy csak szerelemből megyek férjhez… Szerelemből ment férjhez. Humphrey Bogart színészhez tizennyolc hónappal ezelőtt. A házasság igazán, boldog volt. — De nem sokáig — vallotta Miss Menken —, mert csakhamar kitűnt, hogy nem valók vagyunk egymáshoz. Én lemondtam a színészetről, lemondtam a művészetről, hogy teljesen a családi tűzhelynek éljek. Még csak színházról sem akartam otthon beszélni. A férjemnek ez nem tetszett. Ő állandóan a színpaddal foglalkozott és a színpad kedvéért elhagyta a családi tűzhelyet, mindig színészek közé járt s hallani sem akart a polgári társaságokról. Ebből keletkezett a konfliktus, amely végül odavezetett, hogy Menken Helén elhatározta a válást. A férje azonnal beleegyezett: — Nem is művészembernek való a házasság — mondotta a férj, — minél előbb elválunk, annál jobb. A magunkfajta embernek a házasság súlyos bilincs.” Ehhez képest Bogart a válás után alig pár hónappal feleségül vett egy másik színésznőt, Mary Philipset, akitől csak kilenc év múlva vált el, bár az sem volt egy stabil párkapcsolat.
A nagy gazdasági világválság betett a Broadway színházainak. Aki tudott, Hollywoodba ment filmezni. Bogart már 1928-ban megkapta az első kisebb filmszerepét, és az 1930-as évek közepéig egyszerre dolgozott a Broadway-n és Hollywoodban. Kevesebb, kisebb és rosszabb szerepeket kapott, mint szeretett volna. Amikor pedig az Up the Riverben majdnem akkora szerepe volt, mint Spencer Tracynek, akkor is sokkal kevesebbet keresett nemcsak Tracynél, de több színésztársánál is. Kerülgette a depresszió, sokat ivott. Tracy volt ekkoriban a legkedvesebb ivócimborája. Tracy adta neki a Bogie becenevet, amely rá is ragadt.
A Broadway-n Leslie Howarddal játszott a The Petrified Forest című darabban. Amikor a Warner megvette a megfilmesítés jogát, mással akarták eljátszatni Duke Mantee, a hidegvérű gyilkos szerepét, Howard azonban, aki producerként is benne volt a filmben, kijelentette, hogy Bogart nélkül nincs üzlet.
Ezzel a filmmel futott be Bogart – 37 éves korában. Élete végéig hálás volt Howardnak, és a lányának is a Leslie Howard nevet adta (mert Amerikában névadás tekintetében mindent lehet).
Bogart lett az ügyeletes gengszter, a rosszfiú a Warnernél. Egy interjújában elmondta, hogy a náluk forgatott 34 filmjéből 12-ben lelőtték, nyolcban felakasztották vagy villamosszékbe ültették, 9-ben börtöntöltelék volt. Fizikailag fárasztó, egy kaptafára készült szerepek voltak ezek. 1936 és 1940 között átlagosan kéthavonta készített egy-egy filmet. Olykor kettőt forgatott párhuzamosan. A Tolnai Világlapja (1936. június 10.) megírta, hogy Bogartot az „öltözködés mártírjának” nevezik. Ő tartja a ruhacserélés világrekordját. Volt olyan szerepe, amelyben huszonhatszor kellett átöltöznie. Azt nyilatkozta: „A felvevőgép előtt annyiszor kell alakítanom az elegáns férfit, hogy otthon a legszívesebben gyűrött, ócska ruhákban járnék.”
1937-ben Bogart már saját jogon került be a válásával a magyar sajtóba, de most is ő volt a hunyó: „Minél többet keresett, annál jobban nőtt meg a temperamentuma. Humphrey elhitte önmagáról azt a sok glorifikáló füllentést, amit a stúdiók reklámírói követtek el az érdekében. A dicsőség a fejébe szállt. Az üres gőg megdagasztotta a fejét. A férj kifogásolt mindent. Leckéztette, megalázta az asszonyt. Családi viharokat kezdett haragorkán kísérettel. Mary megunta a sztári temperamentumot. Közölte a dagadt fejjel, hogy nem szereti a viharokat. És olyan helyre költözik, ahol enyhébb szellő fújdogál és szebben virít a pipacs…” (Pesti Napló, 1937. július 20.)
Ezekben az években alakult ki Bogart filmes személyisége: a sértett és sérülékeny, sztoikus, cinikus, önironikus, mégis sármos figura. Aki pályája csúcsára érve kilép a gazfickó skatulyájából.
Előbb azonban még eljátssza a legösszetettebb, legmélyebb gengszter szerepet a film noir egyik klasszikusában, a High Sierrában, amely fordulópontot jelent a gengszterfilm műfajában. A High Sierra a csökött, álszent nyárspolgári társadalom tükörképe, amelyben a magányos gengszter, a társadalom számkivetettje, a múlt embere, aki magasan a törvény hitvány szolgái és a bűn hitvány szolgái fölött áll.
Bogart ezt a méltóbb, mélyebb szerepet John Hustonnak, a forgatókönyvírónak köszönte, aki közeli barátja és persze úgyszintén az ivócimborája lett.
Közvetlenül a High Sierra után, még ugyanabban az évben forgatták A máltai sólymot, amelyben Huston rendezőként is bemutatkozott, és Bogart legkedvesebb rendezője lett.
Ekkor került át Bogart a „jófiúk” csapatába. Ő a magánnyomozó, Sam Spade, a biztos és szilárd pont – ellenpont – a rendkívül értékes (aztán hamisítványnak bizonyuló) máltai sólyomért veszkődők hisztérikus világában. Ő adja rendőrkézre a végzet bűnös asszonyát, akinek a leleplezésével a boldogság lehetőségétől is elbúcsúzik.
Ez volt Bogartnak az első filmje, amit igazán szeretett, amelyre igazán büszke volt. Pedig, akárcsak a The Petrified Forest esetében, most sem ő volt az első számú jelölt a szerepre. Az akkor még Bogartnál nagyobb sztár, George Raft játszotta volna Spade-et, de nem vállalta, mert a máltai sólyom történetét korábban már megfilmesítették, és Raft remake-ben nem kívánt szerepelni.
Ez a két 1941-es film még a világháborún kívül álló Amerikában készült. Az év végén, Pearl Harbour után az Egyesült Államok belép a világháborúba. A fáma szerint a japán támadás másnapján túrták elő a Warnernél azt a kéziratban porosodó színművet, amely a háborúba lépő Egyesült Államoknak megfelelő antifasiszta film alapja lehetett. Ebből lett minden idők egyik legnépszerűbb, a filmtörténet egyik leggyakrabban emlegetett, idézett filmje, a Kertész Mihály által rendezett, Bogart mellett Ingrid Bergman nevével fémjelzett Casablanca, amelyben Kertészen kívül egy másik emigráns magyar, Gärtner Sándor, (egyik) művésznevén Szőke Szakáll (Amerikában S.Z. Sakall) is szerepelt.
A filmet azokban a hónapokban forgatták, amikor az amerikai csapatokat sorozatban érték a vereségek a különböző frontokon.
Ahogy a háború kimenetele, úgy a film szereplőinek a sorsa is függőben marad. A „befejezetlen befejezés” ekkor még szokatlan volt a filmművészetben. Amikor a film készült, még senki sem tudhatta, hogy az amerikai csapatok nemsokára elfoglalják Casablancát. A Vichy-Franciaország minden háborúzó féltől védendő és veszélyeztetett senkiföldjén és mindenki földjén, a marokkói Casablancában valamennyi törekvés és átalakulási folyamat jelen van. Itt mindenki megfordulhat, megnyilvánulhat, megváltozhat. „Én már nem harcolok semmiért, csak magamért!” – mondja Rick, a rejtélyes, de súlyos múltú bártulajdonos, mindenki találkozóhelyének tulajdonosa a minden irányú kapcsolattartás, körkörös önvédelem szakembere. Ebből a pozícióból lendül ki, és ez a nehéz kilendülés adja a történet súlyát.
Eredetileg ezt a szerepet sem Bogartnak szánták. Úgy volt, hogy Ronald Reagan, az Egyesült Államok későbbi elnöke játssza Ricket, és nem Bergmann, hanem Ann Sheridan lesz Ilse. Szerencsére nem így lett.
Bogart itt is az a kívülálló, aki a jó oldal választásával lemond a magánéleti megváltásról.
A Casablancát a világháború alatt természetesen nem mutatták be a Hitler oldalán háborúzó Magyarországon. A High Sierrát 1941-ben még vetítik Budapesten, de miután Magyarország belépett a háborúba, a művésztársaival együtt a frontokat járó, az amerikai katonáknak játszó Bogart eltűnt a magyarországi nyilvánosságból.
A világháború után azonban viszonylag sok szó esik róla, és 1947 februárjában a Casablancát is bemutatták. A kommunista diktatúra kiépülése után Bogartból ismét ellenség lesz. A Szabad Nép (1951. február 21.) „Humphrey Bogart iskolája” című cikke szerint: „Az emberi világban élő ember megborzad ennyi szenny, ilyen mélységes elaljasodás láttára. De nem csukhatjuk be a szemünket! Humphrey Bogart neveltjei már nemcsak álmodoznak arról az időről, amikor nekik is ‘sikerül’ valakit meggyilkolni s ezzel méltóvá válni mesterükhöz. A véres ‘művészet’ főrendezői géppisztolyt, gránátot nyomnak a kezükbe, B 36-osokba ültetik őket és mutatják a célpontot…” A Szabad Ifjúság (1952. május 6.) is Bogart filmjével jellemzi azt az imperialista filmipart, amely „szántszándékkal neveli a jövő gyilkosait és ágyútöltelékeit”. Nagyjából ennyi szó esik Bogartról 1957 előtt. Akkor kurta mínuszos hír a halála. A Népakaratban (1957. február 10.) például ennyi: „A napokban elhalálozott Humphrey Bogart filmszínész hagyatéka több mint egy millió dollárra rúg.” Sokáig csak filmklubokban vetítették egyszer-egyszer a Casablancát, de 1966-ban már a televízió is bemutatta.
„A film magyar szinkronjának készítői… az 1960-as évek elején mindent megtettek annak érdekében, hogy a film politikai üzenetét eltorzítsák” – bizonyítja példák sorával Hahner Péter. Például: „A film ezzel a mondattal kezdődik: ‘A második világháború kezdetén a bebörtönzött Európában sokan fordultak reménykedve vagy elkeseredve az amerikai államok (the Americas) szabadsága felé…’ Szakács Miklós hangján azonban a következőket halljuk a magyar szinkron szerint: ‘Még alig csöndesült el az első világháború harci zaja, Európában ismét dörögnek a fegyverek. A fasizmus borzalmai elől százezrek menekülnek a tengeren túlra.’ …a fordító ügyesen elkerülte az ‘Amerika’ név megemlítését, és mivel a filmen a Casablanca felé vezető útvonalat látjuk, a nézőnek úgy tűnhet, hogy ez a ‘tengeren túlra’ Afrikára utal.” A film híres zárómondata – “Louis, I think this is the beginning of a beautiful friendship” – helyett is egészen más szerepel a magyar szinkronban. „’Louis, azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete’. A filmtörténészek szerint ez a mondat a leghíresebb kijelentések egyike, amelyek valaha is elhangzottak a mozivásznon. Kálmán György bársonyos hangján azonban a következőről értesülhetünk: ‘Louis, maga ugyanolyan szentimentális, mint én’”. (Filmvilág, 2012/9.)
Bogart életében a második válás után gyorsan jött egy harmadik házasság egy harmadik színésznővel. Ez házasság volt a legborzalmasabb. Mayo Methot alkoholista volt, ittas állapotban meglehetősen agresszív, paranoiás és veszettül féltékeny. Gyakorta tört, zúzott, hozzávágta a férjéhez, ami a keze ügyébe akadt, meg is szúrta a férjét, tüzet okozott a házban, s felvágta néhányszor az ereit. Bogart pedig gyakorta provokálta, mintha élvezné a balhét.
Aztán Bogart 1944-ben a To Have and Have Not forgatásán összejött a női főszerepet játszó és nála 25 évvel fiatalabb Lauren Bacallal, akit a válása után nyomban elvett feleségül 1945-ben. Ez a negyedik házasság már kitartott a haláláig, és két gyermek született belőle. Bacall memoárja szerint mindketten félreléptek ugyan olykor-olykor, de ez nem zavarta meg a kapcsolatukat, és nem változtatott az egymás iránti szeretetükön.
Bogart liberális demokrata volt, nem értett egyet a Joseph McCarthy-féle „Amerika-ellenes tevékenységet” vizsgáló bizottság ténykedésével, amely sok hollywoodi filmes karrierjét törte meg. Bogart eredetileg benne is volt az ún. Első Módosítás Bizottságban, amely petíciót küldött a kongresszushoz a Hollywoodi Tízek érdekében, de már másnap visszavonta az aláírását azzal, hogy balek volt, hagyta magát rászedni. Egy cikket is írt, amelyben elhatárolódott a Tízektől. Nem volt nagy sikere ezzel a lépésével.
1955-ben az egészségi állapota megromlott. Hullott a haja, kipotyogtak a fogai, állandóan köhögött, nehezen nyelt. Nyelőcsőrákot diagnosztizáltak nála, ami nem meglepő egy nagyivó és nagydohányos esetében. Egy sikertelen műtét és kemoterápia után megállapították, hogy a számos áttét miatt a színész gyógyíthatatlan. Titkolta a betegségét a nyilvánosság előtt, amíg lehetett. „Rákosan, halálos betegen nyílt levelet jelentetett meg az újságban: ‘Azt olvasom a lapokban, hogy kivették mind a két tüdőmet, hogy napjaim meg vannak számlálva, hogy az életemért küzdök egy kórházban…, hogy a szívemet is kioperálták, és egy régi benzintöltő állomást szereltek be a helyére. A lapok felsoroltak már egy csomó temetőt, amelyek felé sietve közeledem, de attól tartok, a felsoroltak között vannak olyanok is, amelyek csak kutyák tetemeit fogadják be. Mindez mélyen nyugtalanítja barátaimat, a biztosítótársaságokról nem is beszélve” (idézi Molnár Gál Péter, Filmvilág, 1980/7.).
1957. január 13-án meglátogatták a közeli barátai, Frank Sinatra, akivel a Rat Pack (Patkányfalka) nevű baráti társaságot alapították, Katharine Hepburn, akivel nehéz hónapokat éltek át Belga Kongóban, amikor Az afrikai királynőt forgatták 1951-ben, és Spencer Tracy, a régi ivócimbora. Hepburn mesélt erről a búcsúlátogatásról egy interjújában: „Spence megveregette a vállát és azt mondta: ‘Jó éjt, Bogie.’ Bogie nagy nyugalommal Spence-re nézett, kedves mosollyal rátette a kezét Spence-ére, és azt mondta: ‘Viszlát, Spence.’” Nem sokkal ezután kómába esett és másnap meghalt.