hvg.hu, 2025. január 3.
RÉVÉSZ SÁNDOR
„Szociális” tűzifára egy évben 5 milliárd költségvetési forint jut. Nem sorolom, mennyi felesleges vagy ártalmas szarságra, bűnözők és cinkosok hizlalására jut tízszer, százszor, több százszor ennyi. Az újságolvasó sorolhatja magának a példákat, ha hiányzik neki. Ebből a pénzből egy ezres sem jut egy adófizetőre – mindenki az, aki bármit vásárol.
A „szociális” tűzifára jutó összeg hosszú évek óta nem emelkedik, a tűzifa ára ellenben meredeken. Ha bátran és optimistán feltételezzük, hogy az 5 milliárdnak csak 10%-a jut ügyintézésre, szállításra, egyéb kiadásokra, akkor 4,5 milliárdból lehet tűzifa. A legolcsóbb, ömlesztett, vegyes tűzifa legkedvezményesebb ára nagyjából 35 ezer forint, de az állam nagy tételben talán megkapja 30 ezerért, ha feltételezzük, hogy nem áraz túl a klientúrának. (A nemzetituzifa.hu-n ennél sokkal magasabb „akciós” árakat látok, de „szociális” fának talán a kevésbé nemzeti is megteszi.)
Azt mondja a jánoshidai polgármester a Népszavában – és neki tudnia kell –, hogy az a 0,75 köbméter fa, amit egy-egy rászorulónak egy évben adni tudnak, egy hónapra elég szűkösen egyetlen helyiség fűtésére. A szűkösen, gondolom, azt jelenti, hogy 17-18 fokra lehet azt az egy helyiséget felfűteni, ami aztán reggelre lemegy, ameddig lemegy. Ha a polgármester annyit adna egy-egy rászorulónak, amennyi a télre elég, akkor a rászorulók kétharmadának nem jutna semmi. Nyilván így sem jut minden rászorulónak, akinek meg jut, annak is lesz még elég ideje a gyerekeivel dideregni a tél kétharmadában.
Ahhoz, hogy egy családnak a tél három hónapjában legyen egyetlen helyisége, amelyben jól felöltözve – ha van mibe – el lehet lenni, 67 500 forint kell. 67 ezer rászoruló családnak, 2-3 százezer embernek jutna ennyi a „szociális” tűzifa – stílszerűen – befagyasztott keretéből.
Mélyszegénységben él ma Magyarországon 4-500 ezer ember, jövedelmi szegénységben 1,2 millió. Nem csak a mélyszegénységben, a jövedelmi szegénységben sincsenek tartalékok. Napról napra élnek az emberek, nincs mit félretenni a télre, amikor fűteni kell, és amikor nincsenek alkalmi munkák a földeken és az építkezéseken.
Aki didereg és – pláne – akinek a gyereke didereg, mindent eléget, ami büdös és ártalmas, leginkább magára és a gyerekére. De ami büdös és ártalmas, sokkal rosszabb hatásfokkal termeli a hőt, mint a bűzt és az ártalmat. És persze abból sincs elég égetnivaló.
A felelős felnőtt, a felelős szülő elmegy a sötétben fát szedni az erdőbe. Összeszedi és hazacipeli, amit tud. Többnyire a gallyfákat tudja, amit az erdészet nem hasznosít. A hasznosítható rönkök nehezek, azokat jármű nélkül elszállítani nem lehet.
Egy felelős, gyermekét egyedül nevelő anya elmegy meleget lopni a falu lakosságának nagyobb részét kitevő sorstársaival együtt alkonyat után, hogy a gyerekével 16-17 fokos helyiségben feküdhessen le este, és alhassanak, mielőtt hajnalban a hideg fel nem ébreszti őket. Ő meséli a fent idézett cikkben, hogy lovas rendőrökkel és drónokkal figyelik az erdőt, hogy a lebukottakat három napra bebörtönözzék, és mellékbüntetésként egy vagy két köbméter tűzifa árának megfelelő pénzbüntetésre ítéljék.
Az önvédelem bizonyos feltételek mellett emberölésre is feljogosít. Már azokat is széles körben szimpátia övezi, akik nem életük, hanem terményeik védelmében okoztak emberhalált. Gyerekhalált.
Évente százas nagyságrendben éri fagyhalál az otthonukban azokat, akik a fagy elleni önvédelmet elmulasztották.
Amit az alkonyatban tüzelőért indulók tesznek, önvédelmi lopás. Ezt a fogalmat be kell vezetni, és a büntethetőséget kizáró körülményként el kell ismerni.
Erre az önvédelemre a megfagyásra ítélteknek joguk van azzal az állammal szemben, amely megfagyásra ítélte őket. Az önvédelem az elemi életszükségletek biztosítását megtagadó állammal szemben jogosult lesz egészen addig, amíg az állam nem biztosítja ezeket pénzben vagy természetben mindenki számára.
Ez a jogosultság morálisan mindig is fennállt. Jogilag is fel kell állítani.