parameter.sk, 2024. december 12.
SZÉKY JÁNOS
Az uniós elnökség, valamint az úgynevezett békemisszió diplomáciai sikersorozatát Orbán azzal kívánta megkoronázni, hogy nagyszabású fogolycserét és karácsonyi tűzszünetet javasolt Zelenszkij ukrán elnöknek.
Zelenszkij, noha fölöttébb nehéz a helyzete mostanában, gúnykacajjal söpörte le az ajánlatot: „mindannyian reméljük, hogy Orbán Viktor legalább nem hívja fel Aszadot Moszkvában, hogy az ő egyórás előadását is meghallgassa”. Ezzel talán a júniusi sértésre vagy baklövésre célzott (a kettő itt elválaszthatatlan, lásd alább), amikor Orbán az „új korszakot nyitó” kijivi látogatása után azonnal Moszkvába repült, hogy Putyinnak jelentsen az eredményről.
Megjegyzem, ekkor a magyar miniszterelnöknek már tudnia kellett (volna), hogy Putyin júniusban elfogadhatatlan, a szuverén Ukrajna végét jelentő békefeltételeket szabott. Itt is lehetetlen eldöntenti, hogy tudatlanságról vagy aljasságról van-e szó.
A „kisfiú vagy te ehhez” stílusú lepöckölést Orbán belső médiája (vö. „belső párt”, Orwell) igen rossz néven vette, leszűrvén a következtetést, hogy Zelenszkij nem akar békét, bezzeg Orbán békét akar. Csak volt az ötlettel egy kis hiba. Az autokefál Ukrajnai Ortodox Egyház ugyanis – nyugati módra – december 25-én ünnepli a karácsonyt, az Orosz Ortodox Egyház viszont az úgynevezett ónaptárnak megfelelően január 7-én.
Kérdés tehát, hogyan képzelte Orbán a fegyverszünetet: a nyugati karácsony idején az ukránok teszik le a fegyvert, és hagyják, hogy az oroszok lőjék őket, a keleti karácsony idején meg fordítva?
Az ostobaság és az aljasság tehát ez esetben megkülönböztethetetlen. Kérdés, hogy mi motiválta.
1. Orbán meg akarta sérteni az ukránokat? Vagy:
2. A pravoszláv vallásszabadság apostola, aki megvétózta a Kirill állambiztonsági és cigarettacsempész pátriárka elleni szankciókat, így kívánt állást foglalni az ukrán egyházpolitikai vitában, kinyilvánítva, hogy nem ismeri el az Ukrán Ortodox Egyház 2019-ben kinyilvánított autokefáliáját? (A békéről annyit, hogy Kirill idén márciusban szent háborúnak minősítette az Ukrajna elleni agressziót.) Vagy:
2/b. A magyar világi kormány elnöke nem ismeri el a konstantinápolyi pátriárka, illetve az Egyetemes Patriarkátus Szent Szinódusa határozatát, amellyel az Ukrajnai Ortodox Egyházat kivonta a Moszkvai Patriarkátus Joghatósága alól, egyszersmind a Moszkva alá tartozó Ukrán Ortodox Egyházat (UPC-MP) ismeri el legitimnek. Mindenhez is ért, beleértve a keleti ortodox egyházjogot. Mellesleg az UPC-MP mindenáron igyekszik szabadulni a bélyegtől, hogy az Ukrajna ellen népirtó háborút viselő orosz államegyház lerakata volna.
De a legegyszerűbb feltevés (Occam borotvája!) a 3. változat, miszerint Orbán ötletadói debilek – erre sok más jel is mutat –, és fogalmuk sem volt a tizenhárom napos különbségről. (Azt feltételezni se merem, hogy orosz ötletadóktól jött a javaslat, mely esetben nem a debilség a pontos kifejezés.)
Ilyenkor szokott elhangzani az a mindenre alkalmazható érv, hogy nem kell törődni vele, ez egy belpolitikai játszma. De éppen az a tanulság ebből is, hogy a külpolitikát nem lehet alárendelni a belpolitikának. A miniszterelnök az országot teszi szégyellnivalóvá és nevetségessé a világ előtt (kivéve a körbeudvarolt keleti hatalmakat, amiknek a szemében már úgyis felmosórongy vagyunk). Most lehet reménykedni Trumpban, amíg a beígért vámháborúja meg nem adja a kegyelemdöfést a vas és acél, akarom mondani az elektromos autó és lítiumion-akkumulátor országának. Persze nincs minden veszve, van még magyar diplomácia, Kazahsztánnal most írtuk alá a víziszárnyas-tartási együttműködésről szóló megállapodást. Lesz még szobra Orbánnak és Szijjártónak.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.