Népszava, 2024. október 30.
UNGVÁRY RUDOLF
A miniszterelnök hatalmának további szentesítése érdekében minden eddiginél parádésabb hazudozásba kezdett. Október 23-i beszéde volt a nyitány. Mindenkit, aki szemben áll vele, kollaboránsnak és árulónak nyilvánított. Egy jövendő bábállam, az Európai Unió (a „birodalom”, „Brüsszel”) által támogatott bábállam vazallusainak.
Aki ezeket a mérgező szavakat beleereszti a politikai térbe, egy olyan állam vezére, amely ugyanennek az Uniónak a tagja. Egyszer majd mindenki a fejét fogja fogni, hogy ilyesmi hogyan volt lehetséges. Senki sem fogja érteni, hogyan lehetett ennyire nyilvánvalóan, arcátlanul hazudni. Még azok se, akik ma hallják és olvassák, és esetleg majd mindezt túlélik. Mert mindig lesznek túlélők.
És még véletlenül se higgye senki, hogy ennél aztán nincs már lejjebb. Lesz. A vezér orbitális egója még az őrület határáig el fog menni. Ahogy kor- és fegyvertársáé, Trumpé. Sem Orbán, sem Trump nem a semmiből jött. Uralmuk mélységes mély politikai-kulturális hagyományokon alapszik. Támogatottságuk ebből ered. És ezért rettenetes szavaik halálosan komolyak. Ahogy Trump magáról a Wall Street Journalnak a minap megfogalmazta: azért kell őt (a kínai elnöknek is) tisztelnie, mert mindenkinek tudnia kell, hogy ő mindenre képes. A rá jellemző decens konkrétsággal ez így hangzott: „I’m fucking crazy”. Piszkosul őrült vagyok. Ami egyáltalán nem őrültség, ahogy Orbánt iszonyatos szavai sem. Támogatottságának köszönhetően valósággá válhatnak.
Minél nagyobb a tét, annál nagyobbat kell majd hazudni. A legnagyobb a tét, ha a hatalom már tényleg veszélyben forog. Ekkor kell a legnagyobbakat, a legszemenszedettebbet hazudni. Mennél közelebbi a hatalomvesztés lehetősége, annál hajmeresztőbbet. Valószínűleg éppen ez jelzi a reményt, hogy lassan majd a leszálló ágba kerül ez a demokrácia álarcában feszítő fasisztoid rendszer. Persze ne áltassa magát senki: a vég még elég távoli. És aligha lesz fáklyásmenet bárkinek is.
A nemzetvezér technikája az, hogy akkorát hazudjék, amekkorát előtte el sem lehetett képzelni. Ezért aztán lesznek, akik éppen ezért fogják a szövegét igaznak tartani. „A Nyugat halottak százezrével, tüdőn lőtt európai gazdasággal, égbe szökkenő árakkal, elvándorló befektetőkkel és küszöbön toporgó világháborúval fenyeget. Ezt a háborút is a Nyugat robbantotta ki, nem Oroszország.”
Mindez a hazugságáradat azért kell, hogy elleplezze, hosszú távon majd csak egy nagyhatalom tudja a hatalmát biztosítani, az Orosz Birodalom. Mely, ha készségesen kiszolgálja, megtartja őt a magyar tartomány urának. Ahogy annak idején Kádár Jánost. Mintha mindkettejükben Thököly Imre szelleme inkarnálódott volna. Hatalmukat egy külső nagyhatalom szavatolta. Amikor most Kádárt szidalmazza, valójában saját magáról szól.
Politikai csicskása, bizonyos Orbán Balázs ennek kifejezhetőségét szondázta minapi kijelentésével, miszerint „mi megtanultuk, hogy nem kell ellenállni” – hogy felmérjék, mekkora még ezzel az orosz birodalmi vazallus betagozódással szemben az ellenérzés.
A nemzeti szuverenitást csak azért kell a Nyugattal szemben védeni, hogy maradéktalanul feladhassák az Orosz Birodalommal szemben. Csakis saját uralmuk biztosítása érdekében. Ez már nem is hazaárulás, mert már az alatt van. Perverzió, csak éppen politikai – és a nemzet bőrére megy. Szavakban persze fenn van tartva a szuverenitás és a függetlenség. Ezt a rizsát Kádár idejében is ugyanígy lökték, és ezt ismételgetik majd a mai fideszes oroszbirodalmi kollaboránsok: hogy a nemzeti függetlenségünket éppen a putyini Orosz Birodalom szavatolja (ahogy korábban a sztálini Szovjetunió).
Olyan egyszerű ez, mint amikor az úrinő fröcsög a többi nőre, hogy micsoda méretes kurvák – miközben csak ő akar mindenáron elkurvulni.