hvg.hu, 2024. november 20.
RÉVÉSZ SÁNDOR
Egy hat elemit végzett 19 éves félanalfabétának van szavazati joga, egy elit gimnázium újságolvasó, politikai vitákban részt vevő, politikai gyűlésekre járó tizenegyedikes diákjának nincs. A családunkban van egy politikai ügyekben fölöttébb tájékozott ifjú, utolsó éves gimnazista. A napokban ünnepelte a 18. születésnapját. Már két évvel ezelőtt korrekt angol nyelvű összefoglalókat írt angol nyelvű politikai cikkekről és történelmi témákról. Júniusban még nem választhatott. Akik választhattak, azok többsége aligha volt nála olvasottabb, tájékozottabb, közügyekben kompetensebb.
Le lehet szállítani a választójog korhatárát, de ettől nem változna semmi, mert az így beemelt korosztályokban hasonló arányban lennének a közéleti kompetencia legkülönbözőbb szintjén álló választók.
A Policy Solutions és a Friedrich Ebert Stiftung bécsi irodája felmérte hét ország társadalmának demokratikus kompetenciaszintjét és a demokráciához való viszonyát.
A háborúba merült, hadi kormányzásba kényszerült Ukrajnában kis többség, a másik hat országban nagy többség vélekedett úgy, hogy a demokrácia minden egyéb kormányzati formánál jobb. Ám a közép-európai országokban ennek a nagy többségnek csak a kisebb része értett ezzel teljes mértékben egyet , a nagyobb része csak mérsékelten, fenntartásokkal. Vannak bizonyos kétségeik. Nem csoda. Nekem is vannak.
A demokrácia alapfeltétele az állampolgári egyenlőség, ennek pedig alapeleme az egyenlő választójog. Erről álmodtak a demokraták Magyarországon majdnem egy évszázadon át – beleértve a pártállami évtizedeket, amikor a választójog úgy volt egyenlő, hogy senkié sem ért semmit.
A demokratákat mérhetetlenül felháborította 1908-ban ifj. Andrássy Gyula belügyminiszter javaslata a plurális választójogról, amelynek az lett volna a lényege, hogy vagyoni és műveltségi állapot szerint mérjék ki a választójogot.
Egyes polgárok szavazata kettőt vagy hármat ért volna, míg tíz analfabétáé egyet.
Akkor az volt a tét, hogy a társadalom legszélesebb rétegei helyet kapnak-e az állampolgári közösségben, vagy továbbra is kirekesztik őket. A műveltségi cenzus által kedvezményezett értelmiség számaránya csekély volt, a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek fenntartásában anyagilag érdekelt, a vagyoni cenzus által kiemelt felső rétegek súlya annál nagyobb.
Ma másról van szó.
Gondoljunk bele, mennyivel más lenne a világ nálunk is, világszerte is, ha a választójogot kompetencia szerint súlyoznák. Ha az iskolázottabbak, az információhoz jobban hozzáférő, a modern világban jobban eligazodó városlakók, a távlatosabban gondolkodók, az egzisztenciálisan függetlenek, a nem kiszolgáltatottak, a napról napra élésbe bele nem rokkant polgárok szavazata többet érne. Akkor ez a demokráciapusztító rezsim már egy évtizeddel ezelőtt megbukott volna. Nem épült volna le a demokratikus intézményrendszer. Az uniós támogatásokat és a 2010-es évek konjunktúráját sokkal jobban kihasználhatta volna az ország. Nem lennénk az EU páriái. Nem veszítettünk volna el ezer milliárdokat az EU-s támogatásokból. Nem veszítettük volna el az Erasmust, a CEU-t, az egyetemek, az akadémiai kutatóintézetek, a művészeti intézmények jó részének autonómiáját. Sokkal jobb állapotban lenne a magyar közegészségügy, az iskolahálózat, az infrastruktúra. Nem a rendszerszintű korrupció határozná meg a közpénzek, a beruházások sorsát. Jóval kevesebb halálos áldozatot követelt volna a Covid. Nem lenne romokban a gyámügy, a gyermekvédelem, az egész szociális ágazat.
Az Egyesült Államokban nem lett volna esélye Donald Trumpnak már nyolc évvel ezelőtt sem, nem váltak volna meghatározó, néhol kormányzati tényezővé a szélsőjobboldali pártok. Az Ukrajnára rátörő agresszornak sokkal kevesebb, Ukrajnának több támogatója lenne Európában.
Ha viszont valaki erre hivatkozva, a demokrácia védelmében a műveltségi cenzus vagy valamilyen „plurális választójog” bevezetését kezdeményezné, a demokraták tiltakoznának először. Én is, természetesen.
A kutatási eredmények szerint „Magyarországon a demokratikusan kompetens választópolgárok aránya jóval az átlag alatt volt az erősen vallásos válaszadók, a politikával nem foglalkozók vagy az alacsonyabb végzettségűek körében, ellenben átlag feletti a nem vallásosak, az ellenzékiek és például a felsőfokú végzettségűek csoportjában.” (Az erősen vallásosak egy részének a véleményét bizonyára egy hierarchikus egyházhoz való kötődés elsődlegessége határozza meg.)
A demokratikus kompetenciaszintet tekintve hét ország (Svédország, Németország, Spanyolország, Lengyelország, Szerbia, Észtország, Ukrajna, Magyarország) közül Magyarország áll az utolsó helyen. Ukrajna is megelőzi.
Azoknak az aránya, akik nem értenek egyet azzal, hogy a demokrácia a legjobb kormányzati forma, az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők között 23 százalék, a felsőfokú végzettségűek körében 9 százalék. Magyarországon egy jelölt szavazatarányát 4,8 százalékkal csökkentené, ha antidemokrata lenne, Lengyelországban 9,2 százalékkal. A demokráciaellenességet a magyarországi választók büntetik legkevésbé.
Szó sincs róla, hogy a társadalom jól szavazó kompetensekre és rosszul szavazó inkompetensekre oszlana. Nagyon fontos észben tartani, hogy nem társadalmi rétegek különülnek el egymástól, hanem az arányok különbözőek az egyes társadalmi rétegekben.
Az antidemokratáknak, az autokrácia híveinek, a demokráciát elvető vallási fundamentalistáknak, a rasszistáknak, kommunistáknak stb. igen jelentős értelmiségi bázisuk és hátterük van. A kevésbé iskolázottak jelentős része sem szavaz a szélsőséges, a demokráciát leépítő pártokra.
Csak az arányok mások. Minden közvélemény-kutatás ezt mutatja. Láttuk, hogy az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők több mint háromnegyede is a demokráciát tartja a legjobb kormányzási formának. Ám a nem így vélekedő kisebbség mégis két és félszer akkora, mint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők csoportja.
Az ilyen vagy olyan szavazói magatartás nem az egyes társadalmi csoportok egészét jellemzik, hanem a csoport egy részét, amely az egyik rétegben kisebb rész, a másikban nagyobb. Aki az arányok különbségét egy társadalmi réteg megbélyegzésére vagy méltatására használja, súlyos bűnt követ el.
Ha megtörnénk a demokrácia alapját, az egyenlő választójogot, sokkal biztosabb alapokon állna a demokrácia. Ehhez a paradoxonhoz jutunk el.
Lehet-e valamit kezdeni ezzel a paradoxonnal? Tartok tőle, hogy semmit. De legalább ismerjük fel.
Legfeljebb annyit mondhatunk, hogy a demokrácia akkor állt, illetve ott áll szilárdabb alapokon, amikor/ahol a kompetenciának, a tudásnak, a szaktudásnak, az objektív tények ismeretének erős közvélemény-formáló, véleményvezérlő tekintélye van/volt a társadalomban. Amikor ez összeomlik, a demokrácia omlik össze.