Élet az eresz után

Vissza tudja venni a tematizálást a Fidesz, ha akarja. Hangfelvételekkel már aligha, fantasztikusnak ígért távoli jövővel még kevésbé. De elég, ha Szájer József visszamászik az ereszen, és máris mindenki rájuk figyel. És azt találgatja, mit jelent ez.

Szájer ügye nem lett volna komoly botrány, ha nem a masszívan homofób Fideszt képviselve mászik ki az ablakon. Reaktiválására lehetne az is a magyarázat, hogy a kormánypárt enged a vérgőzből, és e témában visszatér az európai normákhoz. Ebben volna logika, az LMBTQ-ellenes kampány nemcsak jogi és pénzügyi következményekkel járt, hanem rengeteg személyes ellenséget is szerzett a Fidesznek. Ám ennek semmi jele nincs: a gyermekvédelem továbbra is könyvek fóliázását jelenti, mivel az olcsóbb, mint mondjuk az intézmények normális működtetése.

A másik megoldás, hogy a Fidesznek akkora szüksége van Szájer agyára, hogy vállalja ezért az öblös közröhejt. Már nyáron elhangzott, hogy szakpolitikai vitákat kell megnyerni, valamint több értelmiségi tartalmat vár az udvartól a vezénylőtábornok. Az eddigi harcba vetett kisegítős hadosztályok ezt nyilván nem képesek biztosítani. Azok a napi turhát szállítják, meg oda tudják írni címekbe, hogy Hoppá! Döbbenet! Páros lábbal szállt bele, helyretette, méretes pofon! Jó tollú szerzők, mint tudjuk, ott nem teremnek.

Ámde Szájer József semmi jelét nem adta eddig annak, hogy visszahozza a szellemi fölényt.

A néhány publicisztika, amit kiadott a kezéből, semmivel sem okosabb szöveg az udvari sajtó átlagánál, márpedig az stabilan azoknak szól, akik már az elipszilont is értelmiségi tartalomnak könyvelik el. Lustán, fáradtan odakent megfejtések a gonosz globalistákról, akik el akarják pusztítani a világot – a Hihetetlen magazin világképe, csak döcögősebb stílusban. Ehhez nem kell Szájer, hozza bármelyik betanított munkás.

Ugyanez igaz a tyúkanyóra, aki szárnya alá vette.

Schmidt Mária gondolatait nem a tartalom különbözteti meg a naponta kilapátolt sertéstakarmánytól, hanem az, hogy könyvbe kötve árulják. És mi van benne? Hát hogy Európának vissza kell térnie a hithez. Aham, oké. És hogyan? Ezt maga az európai nép intézte így, ők csapták rá a templomajtót a papokra, és hiába minden evangelizáció, iskolák lenyúlása, propaganda – maguktól nem mennek vissza. Kényszerrel?

A saját kormánya, nagyságos asszony, ahhoz is gyáva, hogy az abortuszt betiltsa. Lengyelországban meglett az eredménye.

Ennyit tudnak. Ha ez sakk lenne, minden egyes partijuk susztermattal végződne. Sem Schmidt, sem Szájer nem mutatta meg, hogy ennél többre lenne képes.

Halva született nagymama a Fidesz visszaokosítása.

Hiszen látják a HVG olvasói hétről hétre, mivel járna: azzal, hogy ugyanannak a személynek vagy pártnak lehet igaza ebben-abban, miközben más dolgokban pedig téved vagy hazudik. És ez együtt kerül az újságba, a közönség pedig egyben értelmezi. Ezért odaát kiátkozás jár – súlyosabb és tartósabb, mint holmi melegbulikért.

De akkor miért eresztik vissza mégis? Ehhez jóváhagyás kellett, az nem kérdés. Kell legyen mögötte racionális terv.

Az egyik eshetőség, hogy Szájerre mint kipróbált és végleg alárendelt, irányítható káderre szükség van valahol a közigazgatásban. Ügyészség? Vagyonkimentő ügynökség? A homofób internacionálé szervezése? Egyetemromboló hivatal? Szuverenitásvédelem? Akadhat feladat, ahol kell a mindenre képes, a feloldozásért hálás végrehajtó, aki megtanult a szőnyeg alatt közlekedni.

A másik, hogy veszélyes lenne, ha végiggondolná a zsákutcát, amit a saját kezével épített, nemcsak magának. Ha felfogná, hogy nyomorúságáért nem a liberális nyugat felelős, hanem az a rendszer, amelyben ő elfajzott bűnösnek számít. Ha venne egy nagy levegőt, és átállna a rezsim lebontásán dolgozókhoz. Jobb, ha kap egy kényelmes irodát a Terror Házában.

És van egy sokkal kézenfekvőbb megfejtés. Az ő körbehordozása semmit nem üzen a homoszexualitásról, semmit kereszténységről és vezeklésről, és nem oszt vagy szoroz, amit firkál. Más, sokkal fontosabb mondandója van a pártnak.

Szaúd-Arábiában néhány évvel ezelőttig a nőket szigorú ruházkodási szabályok kötötték. Kötelező volt a hajat takaró kendő és a mindent elfedő abaja; botrányt és utcai botozást kockáztatott, aki közszemlére tette a vállát. Ám rendre feltűntek szaúdi nők fedetlen vállal, dúsan hullámzó frizurával, szabadon, mint bármelyik szerencsés nyugati asszony. A királyi család hercegnői.

Rájuk nem vonatkozott mindaz, ami a népre. És ez nem holmi véletlen volt, nem is nagyvonalúság, hanem megfontolt deklaráció. Arról, hogy nem mindenki egyenlő. Hogy van, akinek többet szabad, és ez a világ rendje.

Egyelőre pont ezt üzeni Szájer József jelenléte. Az ellenzékiként ismert melegeknek épp máglyát rakat a hatalom a leggátlástalanabb verőembereivel.

A hűséges alattvaló viszont puhára esik a huszonöt fős buliból is.

Ebből pedig ki-ki levonhatja a következtetést, és az egyik tényleg az, hogy a hűségeskü megéri. A másik, hogy megéri lerombolni ezt az egész álszent, romlott rendszert. Azért, hogy utána Szájer Józsefnek is jobb legyen.