444.hu, 2024. november 15.
UJ PÉTER
220.1. Kalmopyrin angyalszárnyakon
220.1.1. Doktornénink, ha belegondolok, már legalább negyven éve az, én nem tudom, hogy bírja, generációk hullottak ki mellőle, mindegy, a kovid óta (kv. u.) átállt a távfelírásra, kellett persze ehhez is egy több millió halottas világjárvány, hogy ilyesmi a magyar egészségügyben lehetségesssé váljon, hogy ne kelljen bemenni az egyébként is túlzsúfolt rendelőbe ti., bacilusokat, vírusokat gyűjteni influenzaszezonban, például, csak azért, hogy az ember minden hónapban felírassa a gyógyszereit, mert az embernek, ha ötvenen (negyvenen, harmincon) túli magyar, gyógyszerei vannak, szed vérnyomáscsökkentőt, bétablokkolót, koleszterinmicsodázót, szívizét, ideghogyhívjákolót, gyomorgyogyót meg miegyebet, és még az a jobbik eset, ha szedi a szedendőt, van pénze is rá, meg néha legalább orvos látja, halasztja egy-két évvel az agyvérzést/infarktust/hererákot, no de szóval doktornéninknél tehát évek óta lehet távfölíratni, elküldöm havonta a mailt, kedves doktornő, ezt meg ezt, ahogy benne van ugyebár a rendszerben, szeretném fölíratni, köszönettel, alulírott, mint fent, aztán másnap jön a válaszmail, hogy:
„Kedves Péter! Gyógyszerek a felhőben. Üdvözlettel”
Tegnap is jött mail: gyógyszerek a felhőben.
220.1.2. És amikor ilyen sötét meg hideg minden, odakünn nyirok, csomó, idebenn a gondok súlyos, koromfekete masszája présel bele önnönmagamba, és csüggedten túrom az egérkurzorral az emberiség intellektuális veszélyes hulladékját, akkor egyszercsak meglátom a mailek közt: gyógyszerek a felhőben.
És akkor egy picit fölragyog valami.
Verssort talál az ember, véletlen. Accidentális líra. De nagyon magas líra, igazán emelkedett. A felhőben.
Milyen nagyszerű kép, mennyi remény, hit csillan benne.
Gyógyszerek a felhőben.
Ez lesz az verseskötetem címe. Istenes versek.
Vagy inkább Hrabal-novellák. Úgy értem, Hrabal-epigon. Szinte gyógyszernév. Kalmopyrin angyalszárnyakon.
220.2. A hétköznapi emberek gondolkodásmódja 2.
220.2.1. Volt még sok-sok évvel ezelőtt egy okos meglátása, illetve dehogy egy volt, volt neki rengeteg, sőt, csak okos meglátása volt, van és lesz, de most konkrétan egyről lenne szó, tehát Orbán Balázsnak, a Corvin közi Gandhinak, az ellenállásmentes ellenállás rettenthetetlen fehérzászlóvivőjének, miszerint a kormány sikerének titka (a metafizikus csodabogár kozmetikus), hogy a hétköznapi emberek gondolkodásmódját követi vagy mit csinál vele, szóval értik, hogy hétköznapi emberek módjára gondolkozik, egy nagy hétköznapi ember a kormány is, élén Orbán „munkás csávó” Viktorral, aki aztán tényleg emlékezetes hétköznapiember-alakításokkal szokott előrukkolni időről időre (Fognak kapni, Feri bátyám, egy nyolcvanast), pedig hát ez, mármint hogy a kormány a hétköznapi emberek gondolkodásmódját követné, mint kábé minden politikai üzenet újabban, ordas hazugság, semmi más. Dehogy gondolkozik a kormány a hétköznapi emberek fejével! Persze, ismeri a hétköznapi emberek észjárását, és éppenhogy azon gondolkozik, hogy lehetne a lehető legjobban megvezetni őket.
220.2.2. Mert egyébként, a hétköznapi emberek gondolkodásmódja egyáltalán nem alkalmas bonyolultabb problémák megértésére, pláne megoldására, hiába próbálnánk a hétköznapi emberek észjárásával nekirugaszkodni például a kvantummechanika akár legegyszerűbb jelenségeinek is, nem sokra jutnánk. De még ennél sokkal-sokkal szimplább ügyekben is nagyon félrevisz a hétköznapi észjárás, a józan paraszti ész. Mást ne mondjak, hétköznapi logika szerint a Föld lapos. (Ne ragozzuk.)
220.2.3. Na most, hétköznapi emberek gondolkodásmódját bemutatandó idéztem meg jónéhány hírlevéllel ezelőtt (49.1. A Színesfém Brothersok balladája) uszodánk hamisítatlanul hétköznapi gondolkodású, színes és igen dinamikus duóját, a Színesfém Brothers tesókat, akik persze nem tesók, de lehetnének azok is, a lényeg csak annyi, hogy két hétköznapi hősünk meglehetős hangerővel, skrupulusmentesen (ohne zsanér) szokta megbeszélni alkalmanként a világpolitika érdeklődésüket éppen fölkeltő kérdéseit a Fauci-levelektől a német gazdatüntetésekig, ezekben a tömör, de hangos politikai kommentárokban és hírmagyarázatokban viszonylag állandó elem a trágár zsidózás és a buzizás, az egész öltöző közönségének épülésére.
220.2.4. A hétköznapi emberek, azaz konkrét embereink, a Színesfém Tesók gondolkodásának horizontján a minap föltűnt a közelkeleti helyzet, Izrael gázai műveletei. Az egyik brothers kifejtette, hogy török katonatiszt ismerőse szerint az izraeliek nem szaroznak, fejbe lőnek mindenkit. Eldöntötték, kész, mindenkit. Erre a másik brothers, aki néhány éve hosszan káromkodva zsidózta Zuckerberget, most annyit mondott: Igazuk van!
Kész.
A hétköznapi emberek gondolkodása tehát mégsem olyan egyszerű. De ezt speciel a magyar kormány képes jól lekövetni.
220.3. Tünci-vadászat
220.3.1. A Borízű Hangban is fogom emlegetni ezt a talált dokumentumdarabkát, amely vidám, szertelen idők emlékét hordozza. A blog.hu rég megboldogult trashblogja, a legendás Puruttya miatt küldött felszólítást Kiszel Tünde jogi képviselője, és a dokumentum nyelvi ereje még így, évtizedek múltán sem látszik gyengülni:
Itt említeném meg, hogy éppen ma dedikálja legújabb naptárját a művésznő a Dimora Ristorantéban, ha sietnek, még elkapják!