Élet és Irodalom,
LXVIII. évfolyam, 45. szám, 2024. november 8.
KOVÁCS ZOLTÁN
Orbán Viktor a múlt hét közepén Gerhard Schröder korábbi német kancellárral beszélgetett egy eseményen, amelyet a jobboldali svájci Die Weltwoche hetilap szervezett Béke Európában címmel – írja a Kurier. A panelbeszélgetésen, melyet a Telex ismertetett, Orbán beszélt az őt érő ellenszélről, és arról, hogy ugyanúgy ellenáll a brüsszeli hatalomnak, mint azelőtt a Moszkvából érkező elnyomásnak.
Ez semmiképp nem számít újdonságnak. A magyar kormányfő jó ideje egyenlőségjelet tesz Brüsszel és Moszkva közé, most a tudósítás szerint annyival erősített rá az ismert gondolatra, hogy az unió fejére olvasta az orosz–ukrán háború elhúzódását, sőt, azt fejtette ki, hogy „Európa nem képes békét teremteni, csak háborút”. Szerinte Európából hiányzik a nyitottság Oroszország felé, pedig ők is egy keresztény európai ország, csak egyszerűen „a hatalom nyelvét” beszélik.
Ez a fordulat föltétlen új: Oroszország a hatalom nyelvét beszéli. Igaz, ami igaz, ilyen disztingváltan még sohasem hallottam beszélni arról, hogy egy ország százhetvenezer reguláris katonával és több ezer tankkal lerohan egy szuverén országot, majd miután eredeti terve, az orosz irányultságú kijivi bábkormány létrehozása nem sikerül, újabb vagy százezer katonát vezényel a frontra, mindeközben a földdel egyenlővé tesz három-négy megyét, elűzi a lakosság életben hagyott részét. Orbán szerint ez egyszerű keresztény európai ország, csak hát az a helyzet, hogy a hatalom nyelvét beszéli. Egyik folyton igyekszik meggyőzni a másikat, mást se csinál, mint érvel meg szakadatlan érvel, a másik a hatalom nyelvét beszéli. Orbán szerint, mivel Európa nem tud békét teremteni Ukrajnában, ezért csak Donald Trump elnökké választása jelenthet reményt. (Eredményhírdetés lapzárta után.)
Ezzel csak az a baj, hogy a háború két és fél éve tart, Orbán azóta hirdeti a békepártiságot meg járja a békemisszióit, de még egyetlenegyszer nem fejtette ki, hogy mit is jelent fogalomtárában az áhított béke, sőt, erre kísérletet sem tett. Az az ukrán–orosz relációban semmit sem jelent, hogy tegye le mindenki a fegyvert. Hogy pedig csakis Donald Trump elnökké választása jelenthet reményt, körülbelül annyit ér, mint amikor sportszakírók tévévitájában egyikük fölugrik, és előáll az aduásszal, miszerint Argentína akkor nyerhet futball-világbajnokságot, ha Messi játszik. Vagyis semmit se jelent. Aminthogy az sem, hogy az európai országok nem tesznek semmit a békéért. Ilyet Orbán nem mondhat, ha mégis mond, azt csak azért teszi, mert mint politikai hazárdjátékos mindent Trumpra tett fel, és ha jó a lapjárás, vagyis Trump nyer, ő is sokat nyer vele.
Ha nem, hát nem, végül is csak a hazáját tette fel. Mindezt kulturáltan csinálja, logikai rendbe szedve, olyanokat mondva, hogy „ha a nagy európai országok nem tesznek a békéért, Európa nem lesz jelen a béketárgyalásoknál, és Trump fog helyettük is tárgyalni az oroszokkal”.
Schröder szerint, akit „a legnagyobb Putyin-szakértőként” konferált fel a moderátor a tudósításban, hasznos volt Orbán békemissziója. És bár elismerte, hogy valóban nagy barátja Putyinnak, nem tudja megfejteni, mit miért tesz a háborúban. Schröder az ukrajnai háború kitörése után szintén járt Moszkvában, ahol Putyinnal találkozott, és a béketárgyalások fontosságáról beszélt. Némiképp árnyalja a képet, hogy ő, aki 1998 és 2005 között volt Németország kancellárja a szociáldemokraták és a Zöldek koalíciójának élén, a poszt után az Északi Áramlatot építő orosz–német cég felügyelőbizottságában kapott elnöki státuszt, majd 2017-től a Rosznyefty kőolaj- és földgázipari társaság részvényesei választották meg felügyelőbizottsági elnöknek. „Egyszerűen undorító, amikor az európai értékekkel rendelkező nagy államok egykori vezetői Oroszországnak dolgoznak, ami háborúban áll ezekkel az értékekkel” – mondta Zelenszkij még 2022-ben a Guardianban.
Az mindenesetre helyes, ha egy kis ország miniszterelnöke nagyravágyó ember, és mindenképpen világpolitikai tényező szeretne lenni. Ne is adja alább, bár az orosz–ukrán békét aligha ő teremti meg. De az ambiciózus világpolitikai tervek szövögetése közben nem árt, ha a távlatok fürkészése helyett néha a lába elé is néz. Látja majd, hogy országa iparának teljesítőképessége szerény, versenyképessége gyenge, szeretett nemzete demográfiai mélyponton van, a lakosság negyede szegénységben él, és ha hiszi, ha nem, az ország szenved az állami korrupciótól. A tápláléklánc tetején pedig az a társaság ül, amelyiket ő és emberei termeltek ki.