444.hu, 2024. október 25.
UJ PÉTER
217.1. Vigyázat, csalok!
217.1.1. Az a tippem, hogyha a történészek, néhány évtized múltán (ha még lesznek történészek, lesz még évtized és lesz még tipp), amikor a XXI. századi magyar lopakodó egypártrendszer (választási autokrácia, illiberális – szabadságtalan – áldemokrácia etc.) történetét tanulmányozzák, szentelnek majd némi figyelmet az ilyen fontos, de viszonylag szerény közérdeklődésre számot tartó részleteknek, mint amilyen a Vitézy–LMP–Ungár–Csárdi–satöbbi történet.
Valószínűleg nem nagyon értik majd, hogy az úristenben tudta fenntartani a hatalom évtizedeken a demokrácia látszatát (használni a demokrácianarratívát), hogyan hozta létre ezt a tömeghipnózist, amiben az emberek négyévente (két-, három- ikszévente) elcsoszognak szavazni, aztán néhány óra múlva, némileg kiábrándultam megállapítják, hogy Orbánnak kétharmada van. De a tömeghipnotizálás csúcsteljesítménye mégis a két választás közötti időszak, amikor elő kell állítani a valódi politikai verseny, a hatalom leválthatóságának látszatát, de úgy, hogy közben a hatalom szorítása, stabilitása csak fokozódjon, újabb és újabb területeken tudjon meghódítani.
A jövő történészeit sajna a jelenből sem tudjuk segíteni, mink lennénk tudniillik a demokratikus béka, ami úgy lett megfőzve, hogy észre sem vette.
Azért az alábbiakban mégis emlékeztetnék néhány korábbi, talán már elfeledett momentumra, hátha ezekből így utólag kibontakozik valami képféle.
217.1.2. A 2014-es választások előtt a NAV ráakad Simon Gábor szocialista képviselő osztrák bankszámlájára, amin 240 millió forint értékű, igazoltalan eredetű valutát találnak. Az óriási korrupciós ügyet hónapokig nyúzza a kormánymédia. Azt azóta sem tudtuk meg, hogy a már akkor is teljesen partvonalon kívül került MSZP másodvonalas politkusa honnan, pláne hogyan lophatott ennyi pénzt. A Simon letartóztatását megalapozó bizonyítékokat egy házkutatáson találták, bizonyos Weisz Tamásnál, aki bevesz valamit, és meghal a rendőrautóban.
217.1.3. Szintén 2014-ben bennfentes politikai körökben föl-fölmerül, hogy az ősfideszes, de 1994 után az SZDSZ-ben politizáló Fodor Gábor valamilyen módon Orbán jóváhagyásával vagy direkt utasítására ügyeskedte parlamentbe magát az ellenzéki összefogás listáján, egy gyakorlatilag nem létező párt elnökeként. (Az utóbbi években orbanizált médiafelületeken fejti ki egyre orbanizálódóbb, ám változatlanul senkit sem érdeklő nézeteit.)
217.1.4. A menekültválságot (máig tart!) korábban már átvettük, nem kell ismételni: 2014 őszén mélyponton a Fidesz és a kormány népszerűsége, amerikai kitiltási botrány, minden, közben már elkezdődik a Simicska-leszámolás. 2015 év elején G-nap, a Simicska-birodalom egy része leválik Orbánról. Ezzel kábé egyidőben elkezdik teleplakátolni az országot bevándorlóellenes jelszavakkal. „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!” és a többi. Nem nagyon érti senki, ezzel mit akarnak, hiszen Magyarországon alig van bevándorló. Valami nyugati kampányt importáltak? Aztán Toroczkai László, akkor még Jobbik-szövetséges hatvannégyvármegyés ásotthalmi polgármester kezd posztolgatni videókat a déli zöldhatáron ténfergő rongyos közelkeletiekről. Közben a plakátkampány beteríti az országot, és a központilag irányított Orbán-sajtó (amit Simicska nem tudott elvinni) is rákezd a migránsozásra. És, mit tesz Isten, nemsokára meg is jelennek a déli határon a menekültek. Akiket némi egzecíroztatás, megfelelő feszültség és médiafigyelem keltése után simán továbbvonatoztatnak Németország felé. (Oda tartottak, nem akartak Magyarországon maradni.) A további történéseket ismerjük. Orbán ebből csinálta meg magát, azóta éli az álmát, világpolitikai tényezővé kamuzta magát. (Mondjuk ehhez kellett egy világ is, ugye.)
217.1.5. 2018-ban, már minden korábbi, Orbánnak kedvező, kétharmaddal simán átvitt alkotmánymódosítás, választásitörvény-módosítás, gerrymandering, médiamegszállások, végtelen hirdetési büdzsé és Soros-tervezés után valahogyan, valamiért kamupártok tucatjai indulnak a választáson. Gulyás Márton dokumentumfilmesítette. A 2014-es választás már ugyanígy zajlott, csak arról még nem készült ilyen oknyomozó anyag.
217.1.6. A sokáig esélyesnek tűnő Jobbik elnökét, Vona Gábort buzizós-muszlimozós lejáratókampánnyal semmisítik meg.
217.1.7. Az MSZP-ben ekkor már félig nyíltan beszélnek arról, hogy a Fidesztől kapnak pénzt kampányra.
217.1.8. 2022-nek már úgy fut neki Orbán, hogy anyagi erőfölénye számokkal gyakorlatilag kifejezhetetlen. Az ország legnagyobb vállalkozásai már a hatalom ellenőrzése alatt, megszámlálhatatlan újság, rádió, tévécsatorna, online fórum van a kezében, vagy eszik abból a kézből, és a teljes állam teljes apparátusával neki kampányol.
217.1.9. Bejut a parlamentbe a Mi hazánk, amely 2018-ban alakult, rejtélyes erőforrásokra támaszkodva szervezte meg magát, és első kísérletre parlamentbe is kerül. Még a párttal erősen szimpatizáló szélsőjobbosok (például a terrorizmusért elítélt, és furcsa módon kegyelemben részesített Budaházy György) is Orbánékat sejtik a villámstart mögött.
217.1.10. És a 2024-es önkormányzatin jön a fő Orbán-bizalmas terrorigazgatónő gyermekének gondjaira bízott LMP a volt államtitkár Vitézyvel, egy mindenki számára nyilvánvaló trójaifalovazással (majdnem bejött!, nem mintha nem lett volna mindegy), és az egyre gyűlő bizonyítékokkal.
217.1.11. Na, mit is tanultunk most?
Hát??!!!
Segítek: azt semmiképpen, hogy tényleg komoly esélyes lenne Magyar Péter 2026-ban. Már annak is örülhetünk, ha tényleg az, aminek a látszik. (Pillanatnyilag erre is kevés az esély.)
Tanuljuk már meg, hogy nincsenek esélyesek.
Ha már háromszor hülyét csináltak belőlünk, miért hinnénk el negyedszerre? Persze, elhisszük. El fogjuk hinni, nincs illúzióm. Illetve illúzió az van,.
217.1.12. Látjuk (majd kiveri szemünk!), hogy a hatalom minden helyzetben, mindig cinkelt lapokkal játszik. És nagyon ért hozzá. Teljes gátlástalan, óriási erőforrásokkal rendelkezik, és nem kell a lebukástól tartania. Nagyon ért ahhoz, hogy a törvényesség minimális álcája alatt olyan mesterkedéseket folytasson, amilyeneket az átlag polgár agya befogadni is alig bír. El sem akarja hinni. Szerencsére, tegyük hozzá, mert működő társadalmat nem alkothatnának ilyen pszichés állapotban lévő emberek. Az emberi társadalmak, pláne a sikeres társadalmak éppen a bizalomra épülnek, nem az állandó gyanakvásra és az átverésre.
Meg kell hagyni, mesteri érzékkel tudják előállítani azt a társadalomlélektani állapotot, amiben mindenki inkább hajlandó elhinni a nyilvánvaló hazugságot, mert egyszerűen jobban megéri. Borítani nagyon kockázatos és nagyon költséges lenne. Sokkal olcsóbb, ésszerűbb elfogadni a látszatot éppenhogy fenntartó, így-úgy lepapírozott papundeklidemokráciát. Óriási mutatvány, tömegméretekben. Cavaliere Cipolla a kanyarban sincs.
Az átlagos választópolgárnak, aki nem találkozik nap mint nap közvetlenül a hatalomtechnológiai műveletekkel, esetleg csak a propaganda egyre egyszerűbb indoktrinációs kísérletein húzza föl az orrát, vagy a független sajtóban olvas néhány riasztó esetről, talán megfoghatatlan ez az egész. Homályos, összeesküvéselméletes valami.
Nem könnyű meggyőzően elmagyarázni még egy amolyan (emilyen) publicisztikaszerűségben sem.
De tizennégy év alatt már összegyűlhetett volna elég tapasztalat…
217.1.13. Pechünkre a sajtóban dolgozunk, ezért gyakrabban találkozunk ezekkel a praktikákkal, jobban bele kell látnunk, és ami még keményebb, áldozatként is kénytelenek voltunk megtapasztalni, bennünket nyomtak le először ezekkel a módszerekkel.
Ott kellett hagynunk (ebek harmincadjára) Magyarország egyik legnagyobb médiavállalatát, amit a semmiből, szó szerint semmiből építettünk föl. Az Index főszerkesztőjeként az elsők között kellett megéreznem, milyen eszközökkel dolgozik az új Orbán-hatalom. Már a 2010-es választás előtt kezdték nyomasztani az Index tulaját. Persze úgy, hogy soha semmi nem volt bizonyítható, soha nem volt egyértelmű forrás, nem volt a hatalomhoz közvetlenül köthető, látható aktor. Telefonok, közvetítőkön keresztül, elejtett megjegyzések. (Ma már tök viccesnek tűnik, hogy mit konspirálgattak egy kis cikken vagy publin. Hol vagyunk ettől ma már!)
Amikor a nyomás akkora lett, hogy közvetlen tartalmi belenyúlással fenyegetett, elhúztam. Az Index évekig működgetett még, kvázi függetlenül, de a közvetlen belenyúlás lehetősége már megvolt. Egy darabig ennyi elég volt nekik. 2019-ig, akkor rohammal elfoglalták az egészet, de még ekkor is vigyáztak némi látszatra. Még viszonylag tájékozott és nagyon nem Orbán-párti értelmiségieket is úgy kellett győzködni, hogy nem, ez itt nem valamiféle belső torzsalkodás, hanem a hatalom megszállási akciója. Könnyebb lett volna nekik elhinni a hazugságokat, hogy olvashassák tovább lelkiismeretfurdalás nélkül régi, megszokott indexüket.
És van aki még olvassa is. Sőt, vannak magukat függetlennek, liberálisnak, ki tudja minek tekintő figurák, akik nyugodtan írogatnak, szerepelgetnek. Hiszen ez az „Index”.
Ezt tudják mesterien Orbánék. Hogy a hatalom szempontjából mindig megéri hazudni, csak kitartóan és lehető legpofátlanabbul kell nyomni. És lesz, nem is kevés, aki hajlandó elhinni a legképtelenebb hazugságot is. Win.
217.1.14. De még sokkal látványosabb sztori, bár az még kevesebbeket érdekelt, ahogy Orbánék a nyomtatott sajtót szállták meg, és zárták be a Népszabadságot. (Aminek meg 26 éven át voltam munkatársa majd külső szerzője.)
Kezdődött ugye a médiatörvénnyel és az átalakított médiahatóssággal rögtön 2010 után, amin így-úgy aggódott néhány liberális szakértő meg szakmabeli, dehát kit érdekelt. A hatalomtól jöttek leintő gesztusok: hisztiznek. Hiszen a francia/román/hottentotta médiatörvényben is van ez és ez, átment minden alkotmányos kontrollon, eu-n, minden, csak a kommunisták sírnak. Mi lett ebből a minden szempontból kifogástalan médiatörvényből? Véletlenül úgy alakult, hogy néhány év alatt egyetlen cégbe vásárolódott össze az összes megyei lap, gyakorlatilag ugyanabba a kézbe került minden közéleti napilap, meg még egy csomó más.
Szóval a médiahatóság nem engedélyezte a legnagyobb politikai napilapot, a Népszabadságot és legnagyobb bulvárlapot, a Blikket kiadó Ringier és a több megyei lapot birtokló Axel Springer Magyarország egyesülését, mire 2014 elején megjelent egy osztrák „üzletember”, a korábban már mindenféle magyarországi és balkáni strómanügyletben megfordult Heinrich Pecina, hogy akkor ő majd a lapok közül néhányat, például a Népszabadságot. És létrejött a Mediaworks kiadóvállalat. A hazai sajtóviszonyokat kicsit is ismerők számára rögtön világos volt, hogy kinek az embere Pecina, és mit is akar.
Ennek ellenére újságírók, szerkesztők, kiadói szakemberek (köztük egyébként nem kevés barátom) játszották el hónapokig (két évig), hogy itt valódi médiacég épül, Pecina valódi üzletember. Vérprofi csaló volt. Adott a látszatra, persze.
2016-ban – túl vagyunk már ugye a G-napon, a Simicska-birodalom egy része önállósította magát –, október elején Pecina valami tök kamu hivatkozással egyik napról a másikra, egyébként több jogszabály direkt megsértésével bezárta a Népszabadságot. Akkor már tényleg röhejesnek tűntek a magyarázatai a piaci lehetőségek szűküléséről, miegyébről. Alig három héttel később eladta a Mediaworks Zrt.-t az Opimus Press Zrt.-nek. Ekkor megkérdezték többen Mészáros Lőrincet, az akkor még csak feltörekvő, médiapiaci érdekeltséggel nem rendelkező milliárdost, hogy ő áll-e az akció mögött. Simán letagadta. Egy az egyben hazudott. Két héten belül kiderült, hogy ő tulajdonos.
És hogy mire jó, ha némi jogszerűnek tűnő papírozás mellett, mindenféle törvényi ügyeskedések után is kitartóan hazudunk? Orbánék még évekkel később is simán bemondták, amikor valaki megpróbálta fölemlegetni nekik a Népszabadság bezárását, hogy hát nekik ahhoz semmi közük nem volt, a Pecina nevű osztrák zárta be.
Egy Heinz-Christian Strache nevű félkegyelmű alkancellárnak kellett jönnie egy-két évvel később, hogy némi pia és kóla hatására Ibizán, egy alig álcázott ügynöknőnek előadja, hogy Pecina Orbán megrendelésére vásárolta össze a lapokat.
Ő volt az egyetlen, aki pacekba elszólta magát. Nem is vitte volna semmire egy ilyen tökös kelet-európai autokratúrában.
217.2. Tarkólövés
217.2.1. Tessenek megvenni Ács Dani könyvét! Sokat melózott vele. (Egy kicsit én is.) Nem tárgyalom bővebben, elmondja ő: