HVG, 2024/43., 2024. október 24.
TÓTA W. ÁRPÁD
Valószínűleg számtalanszor játszódik le manapság a Fideszben az a jelenet, hogy a szomorkodó vagy idegbeteg kádert próbálja felvidítani az elvtársa azzal, hogy sok idő van még a választásig. Aztán rájönnek, hogy akkor még nagyobb a baj, és kezdik elölről. Mert ha fél év elég volt utolérni őket, akkor a hátralévő másfél még ijesztőbb. A verseny hamarosan nyílttá válik, és akkor dönteni kell. A bekeményítés és a kiegyezés között. És ezen még össze is lehet veszni, mert nem mindenkinek ugyanaz a tét.
Tegyük fel, hogy pár hónap múlva már azt mutatják a műszerek, hogy a Fidesz vesztésre áll; tehát a hatalmat át kell majd adnia, ha minden így marad. Ez egy átlagos európai országban nem a világ vége, jönnek az ellenzéki évek, és aztán vissza is lehet kapaszkodni. Itt azonban az ismert, elsősorban gazdasági bűnök miatt a szűk politikai és gazdasági elit a személyes szabadságáért meccsel. De még közülük sem mindenki.
Aki a győzelem és a börtön közül választhat, annak mindent megér a győzelem. Akkor a választási rendszer átszabása, különféle csalások előkészítése, és a kihívók elleni erőszakos fellépés is benne van a pakliban. Ám a hatalom megtartását ezek sem garantálják. Viszont tovább növelik a kockázatot. Ha így is buknak, még súlyosabb lesz a büntetés. És nemcsak annak, aki a parancsot kiadta, hanem annak is, aki végrehajtotta.
A közismert, nagynevű tolvajokat bukás esetén szinte semmi sem menti meg a letöltendőtől – talán csak valami informális alku, amelyben teljes vagyonukat az államnak ajándékozzák, és a köpönyegüket megszaggatva elbujdosnak. Ők maguk is így szereztek meg sok mindent. Egymagukban nem tudnak keménykedni. Ahhoz kell a párt, a hatóság, az állam gépezete. És akkor az a kérdés, hogy kinek éri meg börtönt kockáztatni a disznófejű nagyúrért. Meg a jachtjáért.
Klasszikus, sokszor látott jelenet: a lázadó tömeg ellen felvonul a katonaság, aztán nem lő. Ekkor szoktak a diktátorok előbb tiszta gatya, aztán a helikopter után kapkodni.
Nekünk volt már egy egészen békés rendszerváltásunk. Igaz, bárók és hercegek abban nem szerepeltek, de volt vesztenivaló. Vér nélkül oldottuk meg, okosan. De ez nem az akkori ellenzék bölcsességén múlt, hanem a pártállam taktikus belátásán.
Olykor felmerült ott is, hogy szét kellene zavarni ezeket a pimasz ellenzékieket. Munkásököl vasököl! Konkrétan létezett egy pártmilícia, Munkásőrség néven; kicsit pocakos, kicsit rövidlátó, de az övék. Grósz Károly riogatott egyet-egyet a fehérterrorral. Saját pártja viszont már elnézett a feje fölött, a fényes jövőbe, ahol ők békésen éldegélnek a megszokott jólétben, és nem fán végzik, mint ’56-ban az ávósok. Hamar előpenderültek a reformkommunisták, kézbe vették a rendszerváltást, levezették komplikáció nélkül.
Tehették: Kádár addigra szerencsésen elhunyt. Nem ezen múlt, hanem azon, hogy már előtte leváltották, becsomagolták és elrakták az alsó fiókba. Most más a történelmi helyzet; bár ha Kádár élne, megnyalná a szája szélét az új 1956-értelmezések hallatán. És ő még magyarázkodott Nagy Imre miatt!
Ám a dilemma hasonló, és már most dolgozik. Kinek nincs visszaút? Kik azok, akik a NER nélkül éhenhalnak vagy sittre mennek? Nekik nem lesznek gátlásaik. És kik azok, akik már keresik a diplomáciai kapcsolatot, a különbékét, és rajzolgatják a terveket az átálláshoz?
Mert lesz ezekből is épp elég. Kelleni fog hozzájuk a befogott orr, a szájmaszk. Jönnek hamarosan, mézesmázos puha kézfogásokkal. Megsejtik, hogy aki időben áll át, ősi román szokás szerint, az talán megtarthatja a birtokait. Sőt, esetleg megszerezheti a szomszéd várúrét is.
Némelyikről idejekorán kiderül, mit játszik – mert a pretoriánus gárda már most keresi az árulókat, a mensevikeket. Eluralkodik a paranoia, miniszterek között és az alapszervezetekben. Ki szivárogtat? Ki kit fog feldobni, hogy a saját bőrét mentse? Kinél milyen bizonyítékok gyűlnek? És vajon milyen árfolyamon számítja be azt az új hatalom?
Ja, és jönnek még a last minute tolvajok. Hamm-hamm! Most még megvan a hatalom, most kell kihozni a présházat, a postát, a koncessziót, most kell meghirdetni a garázsvásárokat, mert lehet, hogy ez az utolsó lehetőség. A hátuk mögött diszkréten jegyzetelnek azok, akik már egy másik játszmához gyűjtenek adukat. Én nem lennék nyugodt ma ilyen last minute tolvajként, de biztos megvannak a megfelelő porok és pasztillák ilyen esetekre. Bár a börtönpatikában nem feltétlenül kaphatók.
Amíg Orbán Viktor a helyén van, a vereség nem opció. Az őt személyében és vagyonában fenyegetné. Ám amint a vereség vele együtt is reális lehetőséggé válik, hirtelen mindenkinek ki kell számolnia, hogy neki mennyit ér ez a harc. Hogy meddig érdemes kompromittálnia magát bűnökkel, baromságok nyilvános hangoztatásával, örökre fennmaradó nyilatkozatokkal. És aláírásokkal, amelyek immár a belátható jövőben kerülhetnek ügyészek asztalára. Mármint olyan ügyészekére, akik nem a felcsúti stadionban tanultak szotyizni.
Roppant mulatságos lesz a buborékok tánca az erjedésben. Büdös, de lenyűgöző. Így készül a pezsgő.