444.hu, 2024. október 18.
UJ PÉTER
216. Mesés Kelet
216.1. Münchausen Tervre Háry János Program
216.1.1. Mindig úgy ülök neki, hogy oké, most akkor higgadtan, szárazan (és szárazon) kellene leelemezni a leelemzendőket, semmi vörös fejű üvöltözés meg kurvaanyazás, csak adatok, tények („…a földönkívüliek élnek!”*), néhány logikus, határozott, de szikár következtetés. Aztán, ahogy végiggondolom, hogy mi is történt megint az utóbbi napokban, meg úgy általában, hogy tényleg, mi zajlik itt körülöttünk, engemet személyesen meg ezt a cégünket nem mellékesen közvetlenül is fenyegetve, mint ez az államvédelmi sztálinista őrület, az egész dermesztően kriptokomcsi szövegeivel, miközben a magyar állam (Orbán) gyakorlatilag nyíltan finanszírozza a fél európai szélsőjobbot, és persze valahogy mind ilyen lelkes béke- illetve Putyin-pártiak, tehát hogy szuverenitásról van ugatva, miközben aktívan beavatkoznak, szolgálnak (idegen érdeket, már amennyiben Putyin idegen), a külügyminiszter már Dzsudzsák Balázs kedvéért sem nagyon akar hazajönni Moszkvából, és mismásolunk még ugyan, mert addig vagyunk hasznosak, amíg belülről tudjuk rohasztani a Nyugatot, de azért belesimulunk lassan már a tömeggyilkos diktatúrák és manifeszt idióta államok formálódó tengelyébe, Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea mögé, szorosan, és akkor már persze, hogy megint vörös fejjel üvölt az ember, és a Google Mapset kezdi vadul szkrollozni, melyik a világ legtávolabbi pontja innét. (Sajnos kábé Jakutszk vagy éppen Magadan – 203.2. Nyúlüregtúra a Gulágra –, azzal meg nem vagyunk beljebb. Illetve kijjebb.)
- 216.1.1.1. * [Meglehet: szerencsétlen] Utalás a szentendrei Brains zenekar egyik méltán elfeledett mikroslágerára, aminek az egész internet nem találtam nyomát. Ez talán a refrén vagy az üzenetsor: „Adatok, tények! A földönkívüliek élnek.”
216.1.2. Tehát, hogy tényleg, mit lehet írni, mondani, gondolni kvázi értelmesen, értelmeset az országban, ahol a hatalom tizennégy éve szinte mindennap szemünkbe hazudik, átver, falnak vezet, jégre visz, erdőbe, málnásba, megmalmoz, hülyét csinál belőlünk, palira vesz, madárnak néz, csőbe húz, lóvá tesz, pofára ejt?
Lehet-e egyetlen percig is komolyan fektcsekkolgatni a miniszterelnök újabb nagy gazdasági és világrendszerváltási agymenéseit, amikor tök világos, hogy mit művel, miután három éve minden negyedévben újabb nagy tervvel indítja újra a gazdaságot, ígéri a nagy növekedést, látja a fényt az alagút végén.
Hogy majd pont az látja meg a nagy gazdasági világtrendet, aki évek óta nem tud összehozni komolyan vehető költségvetést? Annak lesznek nagy ötletei a megkopott versenyképességű európai gazdaság fölrázására, aki Európa egyik leggyengébb versenyképességű gazdaságát barkácsolta össze, mindenbe fölöslegesen belekavarva?
Szerintem nem kell egyetlen olvasónak sem bizonygatni, hogy mekkora ordas kamuzás folyik itten. Megint. Mindig.
Münchausen Tervre Háry János Program.
216.1.3. Hogy ez a „Keletre fordulás” is legföljebb dörgölőzés a diktatúrákhoz, és nem „ideológiamentes üzletelés”, mert nem jön onnan nekünk semmi jó, illetve amennyi jönni tud, azt megvehetjük normálisan, piacon, minden dörgölőzés, hajbókolás és kínai rendőrjárőrök nélkül.
Persze, úgy értem, hogy nekünk, akik nem vagyunk az Orbánék, nem jön semmi jó. Orbánéknak jön, nyilván.
216.1.4. És akkor most vezessük le, hogy az a nagy keleti – gyakorlatilag: kínai, mert más nem nagyon látszik a térképükön – konjunktúra, amit Orbán odavízionál újabban minden beszédébe, egész egyszerűen nem lehetséges, ha Európa megrogy, például? Mert Kína a Nyugat, a nyugati fogyasztás nélkül nemhogy nőni nem tud, de bőven túlfejlesztett, ultraextenzív gazdaságát még fönntartani sem képes, ha nincs export. Márpedig export csak az USA-ba és Európába van. Itt van fogyasztás. Az elmúlt évtizedek világgazdasági sémája ez: Kína termel, az USA és az EU fogyaszt. És adósodik. (Viszont Kína is lelkesen hitelez, hogy tudjon fogyasztani tovább.)
Másrészt meg ugye Orbánék pechjére Magyarország itt van, Európa közepén, és nem mondjuk a Pamírban, tehát fizikailag sem tud ázsiai gazdasági rendszerekbe tagozódni, de még közvetítő szerepre sem pályázhat. Földrajzilag alkalmatlan. Pofázásra alkalmas. Hazudozásra, és autokráciára. Arra tökéletes a klíma, a domborzat és populáció egyaránt.
216.2. Tóték
216.2.1. Jelentős tiktokművésszé avanzsált exkollégánk, illetve, na, még ma is kollégánk, úgy értve, hogy újságíró, vagy újságírószerű, jutyúbos, csak már régóta nem vagyunk egy cégnél, pedig évekig szobaszomszédunk voltunk, mindegy, szóval régi öreg barátunk, Vályi Pista némi pupolizmustól sem mentes miniszterelnökjelölti programbeszédét linkelnám ide, mert nem tanulság nélküli. Téma: a magyarországi és a szlovákiai társadalomfejlődés összehasonlító elemzése, kétfős fókuszcsoporton végzett kutatás alapján.
216.3. A síron túli garázsrock kedvelőinek
216.3.0. „We were punk before punk, metal before metal, and MC before Hammer”
– Rob Tyner
216.3.1. Rocktörténeti nap a mai, már a péntek, ma jelenik meg ugyanis a rocktörténetilegendásikonikus MC5 zenekar harmadik, és egész biztosan utolsó stúdióalbuma. A megjelenés időpontjában már nincs életben egyetlen tag sem, tudniillik. Az első MC5-album (Back in the USA) 1970-ben, a második (High Times) 1971-ben jelent meg, tehát alig 53 év telt el azóta, ez valószínűleg világrekord, persze fölvethető az is, és a szakírók föl is vetik, hogy azért ez az anyag nem igazi MC5-album, inkább csak Wayne Kramer-szólólemez, illetve Kramer rocktörténetigitároslegendaikon mellett a klasszikus felállás (1965 és 1972 között) dobosa, Dennis „Machine Gun” Thompson is játszik rajta, bár csak két számban. A felvételek elkészülte után pár hónappal, idén februárban meghalt Kramer (75 éves volt), majd rá három hónapra, május elején Thompson is, sőt kábé ugyanekkor (április elején) adta be a kulcsot a zenekar hőskorának igen fontos menedzsere, ideológusa, a baloldali radikális Fehér Párducok Párt alapítója, John Sinclair. Ezzel a nagy MC5, az amerikai punk ősatyja, az aktivistarock csimborassszója, a garázsrockmozgalom csomolungmája gyakorlatilag kihalt. (Az eredeti énekes, a rocktörténetilegendásikonikus mikrofonfrizurájáról – lásd még: Demjén Ferenc – elhíresült Rob Tyner még 1991-ben hagyta el az árnyékvilágot, a minden idők rockandrollgitárosa és pattismithsférje, Fred „Sonic” Smith 1994-ig bírta, Michael Davis basszgitárosnak pedig 2012-ben lett könnyű a föld. A Kick Out the Jams meg örök és elpusztíthatatlan.)
Ez pedig Wayne Kramer és éppen MC50-nevezett szupergrupszerű kísérőzenekarának (Billg Gould a Faith No More-ból, Kim Thayil a Soundgardenből, Brendan Canty a Fugaziból és – itt is, mint a múltkor a Detroit Cobrában – Marcus Durant a Zen Guerillából) egyik utolsó rögzített szereplése a seattle-i KEXP rádió stúdiójában. A számok között Kramer beszél a hatvannyolcas mozgalmakról, börtöntapasztatairól meg ilyenekről. A 29. perctől pedig egészen csodálatos vendégművészként Arrow de Wilde, a Starcrawler harminc kilós énekesnője a High Schoolban.