Magyarország – 1935-11-16 / 261. szám
Ítélet vagy bizonyításelrendelés lesz holnap a nagybaracskai petíció ügyében
(A Magyarország tudósítójától.) A közigazgatási bíróság Majzik Viktor tanácsa ma délelőtt folytatta és befejezte a nagybaracskai választás ellen Mojzes János párthívei által benyújtott petíció első tárgyalását.
Kölcsönös viszonválaszok hangzottak el ma délelőtt a panaszosok képviselője és a választás védelem képviselője részéről.
Brückler Elemér választásvédő foglalkozott a panaszosok tegnapi előterjesztésével, visszautasítja a panaszosoknak azt az állítását, hogy a választásvédelem által benyújtott nyilatkozatok hamisak, ellenben azt állítja, hogy a panaszosok által közjegyzői hitelesítéssel beterjesztett nyilatkozatok valótlanok, fentartja vádjait, hogy a Mojzes-párt Teleki János gróf választóit terrorizálta. Kérte a panaszirat elutasítását.
A panaszosok képviseletében Parcsetics dr. válaszolt. Kijelentette, hogy kilenchónap óta állandó hatósági nyomás és terror alatt állanak Mojzes párthívei. Odáig ment az ellen párt, hogy azokat a választókat, akik a panaszhoz közjegyző előtt nyilatkozatokat írtak alá, nyomban csendőrség elé citálták és ráakarták venni őket nyilatkozataik megváltoztatására.
A bűnvádi feljelentések ügyében nem lehetett még jogerős ítéleteket produkálni, mert a nyomozás lefolytatása, iletve a vádirat kiadása után az igazságügyminiszter magához kérette az iratokat s egyrészük még mindig a minisztériumban van. Ujból kérte, hogy a bíróság adjon helyt a panasznak, igazítsa ki a választás eredményét és jelentse ki Mojzes Jánost megválasztott képviselőnek.
Majzik Viktor elnök ezután az első tárgyalást befejezettnek nyilvánította és közölte, hogy a bíróság holnap délelőtt 12 órakor hirdet határozatot.
Valószínű, hogy a bíróság bizonyítást rendel el a petíció ügyében, de nincs kizárva az a lehetőség sem, hogy esetleg már holnap ítélet hangzik el.