Élet és Irodalom,
LXVIII. évfolyam, 39. szám, 2024. szeptember 27.
VÁNCSA ISTVÁN
Nem jő szabadság és nem szül nekünk rendet, hanem inkább távolodik, nyomában pedig minden korábbi elképzelést felülmúló vitalitással szökken szárba a káosz. Nyájas olvasónk ezt nyilván nem tőlünk fogja megtudni, hanem például oly módon, hogy cigarettaszünetben átmenetileg megáll és kicsit szétnéz maga körül, bár valójában erre a nem különösebben elmélyült kutatómunkára se igazán van szükség, a káosz mostanra már létünk valamennyi zegzugába beköltözött.
Ugyan az önkényuralmi berendezkedésű társadalmakat a magas fokú rendezettség állapotával szokás rokonítani, és bizonyára nem is teljesen ok nélkül, mi azonban túllépünk e mai kocsmán a kaotikus szerkezetű, valójában tehát szerkezet nélküli, ám annál hatékonyabb és ragyogóbb önkényuralom felé.
A jelenség fölöttébb komplex, előzetes és kellő alaposságú vizsgálatok nélkül semmiképp se érdemes belevágni, a leghelyesebb, ha kellő távolságból és empirikus alapokról indulunk. Ilyen lehet mindenekelőtt a Global Freedom Index, egyebek közt már csak azért is, mert a legfrissebb e tárgyú vizsgálat eredménye épp e napokban látott napvilágot. Sok újdonság persze nincs benne, evvel együtt nem tanulságok nélkül való, hiszen megerősíti azt, amit a mindennapi életben folyamatosan tapasztalunk. Tanulmányozása szellemi erőfeszítést nem kíván, van egy világtérkép a Freedom House weboldalán, három szín uralkodik rajta. A szabad országok (Észak-Amerika, Európa, Ausztrália, meg még néhány további épelméjű ország, egyebek közt Mongólia is) színe a zöld, Afrika nagyobbik része, az iszlám országok, Oroszország és a hasonlók a lila színt kapták meg, a náluk egy fokkal szalonképesebbek (India, Indonézia, Mexikó, néhány balkáni ország stb.) pedig okkersárga színben pompáznak. Kicsiny hazánk itt, tehát a pokol okkersárga tornácán kevélykedik. Nem nagy öröm, de már hozzászoktunk, lehetne rosszabb is, történelmi tapasztalataink alapján pedig képesek vagyunk a jövőnket elfogadható pontossággal előre látni.
Nyilvánvaló egyebek között, hogy egyenletesen gyorsuló mozgással közelítünk a verem alja felé, szabadságunk elvesztésének tempóját tekintve a világ legvirgoncabban hanyatló országai közé tartozunk, nálunk fürgébben hanyatlani már csak El Salvador, Hongkong, Burkina Faso, Törökország, Tanzánia, Líbia, Nagorno-Karabah és Nicaragua képes. Hogy a kép a lehető legvilágosabb legyen, a Global Freedom Index 2024-es kiadása szájbarágósan el is magyarázza, nyilván azok számára, akik ma reggel érkeztek egy távoli galaxisból, hogy Orbán 2010-es hatalomátvétele óta a kormány olyan alkotmányos és jogi változásokat hajtott végre, amelyek lehetővé tették, hogy az ország független intézményei feletti ellenőrzést mindenestül magához ragadja. Ez sikerült is, tekintve hogy hatalmat megragadni Orbánnál jobban senki se képes, és amit ő egyszer megragadott, azt többé el nem ereszti. Régen, a ködbe vesző múlt mitikus esztendeiben még megeshetett, hogy valamely, az Orbán-párttól különböző politikai erő furakodjon a volán mögé, és a maga dilettáns módján kormányozni próbálkozzék, ilyen azonban többé nem lesz. Ha másképp nem volna abszolválható, beleírnák az alkotmányba, hogy társadalmunk vezető ereje a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség nevű akármicsoda, és aki mást mond, az megnézheti magát, de hát erre valójában semmi szükség. Amíg Viktor apánk a vezetőülésben kíván brillírozni, addig ott brillírozik, ebbe senkinek semmifajta beleszólása nincs, legalábbis a tudomány mai állása szerint, az pedig, hogy a távoli jövőben mi lesz, a sci-fi-szerzők képzeletvilágára és a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézetre tartozik.
Ha már itt tartunk, illiberális államunk szellemi fölényét mi sem igazolja hatásosabban, mint ezen új tudományos műhely létrejötte. Hasonló kutatóközpont valószínűleg sehol a világon nem létezik, ebben is mi vagyunk a legelsők. A kutatóintézet a vonatkozó törvény alapján „önálló tudományos tevékenységet végez”, a Hivatal működésének támogatására kutatási és elemzési feladatokat lát el, kiadványokat készít, konferenciákat szervez, és megbízással „külső szakértőket is igénybe vehet”.
Nyájas olvasónk most nyilván azt kérdezi önmagától, hogy vajon a közpénzből finanszírozott nyilvános elhülyülés határai hol húzódnak, továbbmenve, hogy ilyen határok léteznek-e egyáltalán, de hát a válasszal mindannyian tisztában vagyunk. Nincs ilyen határ, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet pedig nem a legelső a sorban, hanem a sokadik. Elődei között említhető a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal, a létező szocializmus nagy tekintélyű Tervhivatalának nyilvánvaló utánérzése, az sok-sok pártmócsingot foglalkoztatott olyan munkakörökben, amelyeket a gyárudvarokban söprögető segédmunkások is bízvást elláthattak volna. Ráköltöttek évente körülbelül egymilliárd forintot, nagyszerűen működött, aztán egyszer csak megszüntették.
Hasonló áltudományos hullócsillagok között említhetjük a Közpolitikai Kutatások Intézetét, a Veritas Történetkutató Intézetet, amelynek egyetlen rokonszenves vonása, hogy neve a Veritas Borkereskedésére emlékeztet, a Nemzetpolitikai Kutatóintézetet, a Magyar Nyelvstratégiai Intézetet és a frappáns elnevezésű Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) tudományos műhelyt, amely nevéből kitetsző módon minden bizonnyal a népesedés és a családok érdekében fáradhatatlankodik. A további érdemdús és minden bizonnyal rendkívüli fontosságú kutatómunkát végző intézetek megemlítésére terjedelmünk korlátozott voltából fakadóan nem vállalkozhatunk, a lényeg az, hogy bármerre járunk is széles e hazában, hasonló profilú tudományos műhelyeket a legtávolabbi zugokban is találhatunk, számuk pedig az idő haladtával bizonyára sokasodni fog.
És ha már a tudomány környékén ólálkodunk, Nyugaton egyre kevesebb a szex, ezt Schmidt Máriától, a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet (és sok minden más) főigazgatójától tudtuk meg a minap, ő hozta nyilvánosságra Az identitás mint politikai fegyver című konferencián a hét elején. Előadásában arról beszélt, hogy a szexuális forradalom igazi haszonélvezői a felső osztálybeli férfiak és nők, akik „háremeket tartanak, válogatnak a szexuális partnerek között”, de az alsó osztályokban lévő férfiak nem jutnak nőhöz, a nők férfihoz, ezért aztán a szexuális forradalom végső soron egyre kevesebb szexet, de egyre több boldogtalanságot eredményez. Azt is elmondta, hogy Nyugaton „nemváltásra buzdítják a kiskorúakat, nemváltó műtéteket végeznek rajtuk, nemegyszer szüleik beleegyezése nélkül, akiket néha meg sem kérdeznek”. További következtetéseket ebből nem vont le, bizonyára azért nem, mert a végkimenetel nyilvánvaló. Az enervált Nyugat népessége elsorvad, az életerős Keleté pedig virgoncan szaporodik, Schmidt Mária pedig nem más, mint maga az ős Kaján, vállán bíbor. Feszület, két gyertya, komorság. Viszont az asztalon nem ömlik a bor, noha olyan számlát kapunk, mintha ömlene.
Gyalog és szomjasan térünk haza.