Ép bőr

Emlékezzünk erre a két mondatra, 2014-ben Szabó gazda kálócfalvai birtokán hangzott el Orbán Viktor szájából: „…ennek az osztrák vircsaftnak, ami itt folyik, véget kell vetni. Minden osztrák gazda, aki Magyarországon földet vásárolt, örüljön, hogy ezt ép bőrrel megúszta!” Ezt mondta a kormányfő az úgynevezett zsebszerződések ügyében, és még ebben az évben hatályba lépett előírások szerint a nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jogok a törvény erejénél fogva megszűnnek. Ezzel a jogszabállyal olyan jogosultságokat semmisített meg a Fidesz–KDNP többségű parlament, amelyeket a jogok tulajdonosai a korábbi hatályos szabályozás szerint jogszerűen jegyeztettek be.

Ez az intézkedés már akkor is igazságtalannak és méltánytalannak látszott azokkal szemben, akik jogszerűen gazdálkodtak ezeken a földeken, ráadásul Orbán olyan szokatlanul durva stílusban tette, ami akkoriban még ismeretlen volt. Nem tudhattuk, hogy ez csak szimpla hangpróba volt. Az intézkedés egyébként többnyire osztrák és német állampolgárokat, illetve azok társaságait érintette, akik Nyugat-Magyarországon, a határ közelében fekvő földekre jegyeztettek be haszonélvezeti jogot. Ettől a jogtól 2014. május elsejétől kompenzáció nélkül estek el, a törléseket az úgynevezett zsebszerződések elleni küzdelem részeként hajtották végre.

Orbán kulturálatlan gondolatait csak azért idéztem emlékezetbe, mert az azok jegyében született törvényt később az Európai Bíróság az uniós jogrenddel ellentétesnek minősítette. Az osztrák kormány az Európai Bizottságot kereste meg, amely előbb kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben, majd az Európai Bíróság elé vitte az ügyet. A kifogások leglényegesebb eleme az volt, hogy a magyar intézkedések sértették a letelepedésre és a tőke szabad áramlására vonatkozó normákat.

A törlésektől számítva máig több mint hét év, az európai bírósági ítéletek óta pedig három-négy év telt el. Tény azonban, hogy visszajegyzik az ingatlan-nyilvántartásba azokat a haszonélvezeti jogokat, az állam pedig kártérítést köteles fizetni. Továbbá azért gondolom érdemesnek fölidézni a kormányfő „ép bőrre” vonatkozó kitételeit, mert ő biztosan nem idézi vissza, miket beszélt. Még sosem ismerte be a vereségét.

Most a nyolcéves jogi vita végére tesz pontot az a módosítási javaslat, amelyet a hazai földforgalmi szabályozás kiigazítására – mondhatni, kínjában – terjesztett nemrég az országgyűlés elé a kormány. Mi értelme volt ennek az egésznek? Valószínűleg semmi, legföljebb annak idején alkalmat adott Orbánnak egy kiadós szájalásra, bízva abban, hogy évekkel később, amikor bírói döntés születik, már nem emlékszik rá senki. Másodsorban talán az, hogy a nyilvánvalóan igazságtalan törvényeket és rendeleteket a folyamatban lévő jogorvoslatok lezárása előtt minél gyorsabban végre kell hajtani, mert olyan visszafordíthatatlan folyamatok indulnak el, amelyek az eredeti állapot visszaállítását ellehetetlenítik. Ez a mostani kormányzat által kialakított törvényhozási gyakorlat sok jogvégzett kormányzati ember szakmai jellegű produktuma. Az egyetemen biztosan nem ezt tanulták. Ennek az ellenkezőjét igen, de hát ez nyilván nem szakmai kérdés. Mondhatni, kormányzati filozófia, amelynek a lelke: ha kellő arányban vagyunk a parlamentben, megengedett az igazságtalanság, az önkényeskedés, hozhatunk bármilyen törvényeket, még olyanokat is, amelyek minden polgári jogelvvel, de legfőképpen a magántulajdon érinthetetlenségével mennek szembe.

Tíz év szakadatlan kormányzati erőszakoskodás! Itt van például Kishantos ügye. Az állam 2013-ban egy tollvonással semmizte ki az egykor a magyar biogazdálkodás fellegvárának számító kishantosi közösséget, és egy perben még 14 millió forintot is meg akart fizettetni a Kishantosi Vidékfejlesztési Központtal meg az őket támogató Greenpeace Magyarországgal. A földügyekért akkoriban felelős Bitay Márton államtitkár arra biztatta a kishantosi földekre kiírt pályázat új nyerteseit, hogy a jogszabályok alapján ugyan még mindig birtokon belül lévő kishantosi biogazdaság által művelt földeket egyszerűen foglalják el. El is foglalták, majd kitárcsázták a földpályázaton vesztes korábbi bérlő ősszel és tavasszal elvetett növényeit, aztán beszántották az egészet, mintha ott azelőtt nem lett volna semmi. Most végre megszületett a Kúria döntése, amely megalapozatlannak találta az állam keresetét, és jóváhagyta az I. és II. fokú bíróság korábbi, erről szóló döntését. A Kúria ítélete ellen magyarországi jogorvoslati lehetőség nincs. Ebben a perben tehát győzött az igazság, Kishantos azonban még sokáig az állami természetpusztítás jelképe marad. És mi lett Bitay Mártonnal? Ő újabban a Strategopolis tulajdonosa. A cég neve mostanában keveset forog, kérdés, a volt földügyi államtitkár érkezésével hogyan alakul majd a jövője.

A korábbi Fidesz-kormány legelső (!) intézkedése értelmében ötven liter pálinkát mindenki főzhet saját fogyasztásra, de ezt az Európai Bíróság kifogásolta. Hoppál Péter szóvivő ezt úgy kommentálta, „felháborító, és mondjuk ki: ez egy ostoba és a nemzeti értékeket abszolút semmibe vevő eljárás”, majd gyorsan hozzá is tette, hogy „a Fidesz felszólítja az alakuló kormányt, hogy menjen el a falig a nemzeti értékeink védelmében!”. És el is mentek a falig.

Nem szeretnék szórakozni ezen, de ha ötven liter pálinkát bevesz a magyar gyomra, sőt, az ilyen igény kormányfői prioritást élvez, miért adja föl Orbán a COVID-oltás erőteljesebb jogi kötelezettségét, mondván, azt nem veszi be a magyar gyomor. Hogyan történhet, hogy sikeres oltottsági adatokról beszél, amikor nincs olyan összeurópai kimutatás, amelyikben ne a negatív zónában szerepelnénk, sőt, az ezzel kapcsolatos parlamenti kérdésre adott válasza egyszerű pimaszkodás: azt mondta, nem hagyja bántani a nővéreket. Eddig legalább a szavak köznapi jelentésével nem volt baja. Egy országnak azért van kormánya, hogy vezesse az országot. Rendeljen alá mindent annak, hogy az emberek élete fontosabb a gazdaság működésénél. Például a saját népszerűségét. Miért nem példa már Ausztria, ahol lakosságarányosan az elhunytak száma töredéke a magyarnak? Ehhez kellene a látványosan hiányzó politikai bátorság, nem a kishantosiak kiszorításához meg a nyugati megyékben gazdálkodó osztrák parasztok jogfosztásához.

Lapzártakor amúgy nagyot megy Völner Pál igazságügyi miniszterhelyettes meg korrupciós botránya. Teljes joggal, bár, ha jól látom, az országot nem annyira a korrupció ténye lepte meg – a korrupció nálunk nem kérdés, az orosz vízumtól a belterületi földekig –, hanem hogy ebbe belebukott egy miniszteriális vezető. Más kérdés, hogy a kormánypárti koalíció büntetőjogi szempontból most már ugyan valóban több sebtől vérzik, ettől függetlenül a kétharmados törvényhozás zavartalanul folyik. Éljen a tisztesség és a becsület!