hvg.hu, 2024. szeptember 10.
RÉVÉSZ SÁNDOR
Időközönként ír nekem aHang, hogy tiltakozzam különböző dolgok ellen. Írjak alá petíciót valami ellen, valami mellett. Az esetek többségében magam is utálom, magam is kívánom, amit aHang, s csatlakozom ahhoz, amihez jó szívvel tudok.
A paralimpia elején, közepén, végén is sürgetett engem ez aHang, hogy írjak alá. Így kapacitáltak: „Mégis van, ami miatt szomorúan gondolunk a paralimpikonjaink sikereire. A kormány szerint ugyanis az ő eredményeik nem érnek annyit, mint az olimpikonoké. Legalábbis ami a pénzjutalmat illeti, biztosan nem. A paralimpikonok az olimpikonoknak járó összegnek kevesebb mint a felét kapják csak meg, ha dobogós vagy pontszerző helyezést érnek el. A paralimpia kezdete előtt indítottuk a kampányunkat, amelyben már 4 ezernél is többen kérjük, hogy legyünk úttörők, és Magyarország adjon egyenlő pénzjutalmat a paralimpikonoknak és olimpikonoknak!” Mert hiszen: „A paralimpikonok is ugyanazért az országért küzdenek, ugyanazzal az elszántsággal és odaadással, mint olimpikon társaik.”
Ezt én nem írtam alá, mert nem értek vele egyet.
A sérültséggel élő polgártársaink pozitív diszkriminációjával, széles körű támogatásával – azzal igen, lelkesen. Abban az ügyben van mit követelni a kormánytól, van mi ellen tiltakozni bőven.
Az viszont egyszerűen nem igaz, hogy a paralimpián elért eredmény ugyanannyit ér, mint amit az olimpiai játékokon értek el.
Nem helyes a sérültséggel élők iránti szolidaritásunkat tények tagadásával kifejezni, mert akkor hiteltelenné válik.
Az olimpiai játékokon Magyarország 6 arannyal, 19 éremmel a 14. helyen végzett az éremtáblázaton, a paralimpián ugyanezzel az eredménnyel a 24. helyen végzett volna. A paralimpián a magyar csapat 5 arannyal, 15 éremmel a 26. helyen zárt. Ez azért van így, mert a paralimpián sokkal több érmet osztanak. Az idei olimpiai játékokon 329 arany-, összesen 1044 érmet akasztottak a dobogósok nyakába, a paralimpián 549 aranyat és összesen 1707 érmet. Majdnem 70 százalékkal többet. Miközben sokkal kevesebb sportág szerepelt a programban. Ez magától értetődik, hiszen a sérültség jellege, mértéke szerint több kategóriába kell besorolni a sportolókat. Ugyanabban a versenyszámban több kategóriában osztanak érmeket. Ez csak így lehet méltányos.
A világon sokkal kevesebben élnek valamilyen fogyatékossággal, mint ahányan nem. Az előbbiek között sokkal kisebb arányban vannak – sajnos – olyanok, akik versenyszerűen sportolnak. Ők is megoszlanak besorolási kategóriák szerint. Egy paralimpiai bajnoknak nem kell az adott versenyszámban a világ összes sérült sportolójánál jobbnak lennie, csak a saját kategóriájában versenyzőknél. Ezért aztán egy olimpiai bajnoknak nagyságrendekkel nagyobb sportoló tömegből kell a legjobbnak lennie, mint egy paralimpiai bajnoknak. Ha azt mondom, hogy egy olimpiai bajnokra egy adott versenyszámban ezerszer annyi sportoló jut, aki nem lesz bajnok, mint egy paralimpiai bajnokra, akkor alighanem alábecsülöm a különbséget.
Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokon kívül tudomásom szerint sehol nem kap ugyanannyi jutalmat egy paralimpiai érmes, mint egy olimpiai.
(Az amerikai olimpiai bizottság nem kap állami pénzt, adományokból és egyéb bevételekből működik, és ha az USA példáját követnénk, negyedannyi pénzt kapna egy magyarországi olimpiai bajnok vagy helyezett, mint most, és még a magyarországi paralimpikonok is rosszabbul járnának.)
Ez az egyik dolog.
A másik pedig az, hogy a profi sport világában, amelybe természetesen az olimpia és a paralimpia is beletartozik – különben nem is beszélhetnénk pénzjutalmakról –, az anyagi juttatások mértékét nem az szabja meg, hogy az adott eredmény önmagában nézve mennyire kiemelkedő. Nem is az, hogy mennyi munka, mekkora erőfeszítés van mögötte. Hanem az, hogy mennyiért lehet értékesíteni azt a teljesítményt nézőknek, szponzoroknak, hirdetőknek. A legzseniálisabb snookerjátékos (Judd Trump, Rony O’Sullivan), aki ebben a kivételes fizikai és szellemi képességeket igénylő sportágban a legjobbnak bizonyul, jó esetben 1 millió fontot, nagyjából 1,2 millió eurót keres egy szezonban. Csak a spanyol labdarúgó-bajnokságban van 25 játékos, akinek a fizetése – csak a fizetése! – ennek a tízszerese. A La Liga első osztályában pedig az átlagfizetés is ennek a kétszerese (lásd itt). Az amerikaifociról, az amerikai kosárlabdáról és baseballról ne is beszéljünk.
Ahogy a snooker és a foci, azonképp az olimpiai játékok és a paralimpia piaci értéke között is hatalmas különbség van.
A magyar kormány, amely a magyar gyerekek és fiatalok egészségét az egészségügy lerohasztásával rombolja, amely a tömegsport fejlesztéséért más kormányoknál sokkal kevesebbet tesz, amely a sérültséggel élők ellátását, kezelését, fejlesztését gyalázatos módon elhanyagolja, oktatási intézményeiket felszámolja, egészségügyi ellátásukat, fejlesztőprogramjaikat leszűkíti és megdrágítja, rokkantnyugdíjukat elvonja vagy lecsökkenti, gondozóikat, ápolóikat éhbéren tartja – ne kapaszkodjon a világ élvonalába az olimpiai, paralimpiai bajnokok és helyezettek javadalmazásával!
Az egyszeri (a bajnokok esetében bajnokságonként 55 milliós) juttatás és az életfogytiglani járadék párját ritkítja a világban. Csak olyan országok múlják felül (lásd itt), amelyek egyrészt sokkal gazdagabbak, másrészt ritkán örülhetnek egy-egy olimpiai éremnek.
Rögvest aláírnék aHangnak, ha annak érdekében gyűjtene aláírásokat, hogy kövessük Nagy-Britannia, Svédország vagy Norvégia példáját, ahol egyáltalán nem jutalmazzák államilag az olimpián kitűnt sportolókat, akik az eredményeiket amúgy is értékesíthetik a piacon szponzori szerződések, reklámszerződések és egyesületi szerződések formájában.
Ha ez túl radikális megoldás lenne, akkor is drasztikusan le kellene csökkenteni az állami díjazást.
Nyugdíjazási szabályokkal, kötelező nyugdíjbiztosítással kellene elkerülni, hogy az élsportolók ne jussanak olyan megalázó állapotba kiöregedvén, mint amilyenbe Gedó György jutott annak idején. Hiszen az ő sorsa indította eredetileg egy emberöltővel ezelőtt a kormányt arra, hogy bevezesse az olimpiai eredményekhez kötött juttatásokat – a mainál sokkal szerényebb mértékben.
Magyarország a legjobb eredményeket akkor érte el az olimpiákon, amikor még nem volt ilyen juttatás. Az eredmények a 80-as évek vége, a 90-es évek eleje óta csak romlottak. Romlottak a londoni és a riói olimpiához képest is, noha azóta a díjakat hatalmas mértékben megemelték.
A fogyatékosok sportolási lehetőségeit kell támogatni a tömegsport szintjén is, a versenysport szintjén is sokkal nagyobb mértékben!
Oda kellene átlapátolni pénzt a mértéktelenül, átláthatatlanul, korrumpáló módon és nagyon rossz hatékonysággal támogatott „látványsportok” keretéből. Erre gyűjtsön aláírást az aHang!
Révész Sándor a HVG rendszeres szerzője.