Lesz blokkoló­óra is

Rend, fegyelem, alakiság, ez lesz a kórházakban, a mostani vircsaftnak pedig egyszer s mindenkorra vége szakad. Jönnek a revizorok és ellenőrzik, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben csakugyan a munkahelyükön tartózkodnak-e ahelyett, hogy a közeli lókórházban fusiznának, továbbá hogy a lajstromban szereplő betegek föllelhetők-e a kórtermekben ahelyett, hogy a sarki csehóban dajdajoznának új barátjukkal, a boncmesterrel, akihez őket immár egy kurta életre szóló barátság köti. Blokkolóóra is lesz, nem egészen olyan, amilyen a gyárakban szokott volt lenni a Kádár-rendszer idején, hanem annál sokkal jobb, korszerűbb, hatékonyabb. Belép az egészségügyi szakértelmiségi a gyárkapun, előveszi a mágneskártyáját, és a bejáratnál elhelyezett készüléken lehúzza. Az eszköz videófelvételt is készít a kártyázó személyről, hogy a kórházba való bebocsáttatást illetően semmiféle suskus ne legyen.

Természetesen ez még mind semmi, kormányzatunk az egészségügyet egyszer és mindenkorra gatyába fogja rázni, ennek jegyében az egészségügyi dolgozói és a betegjelenlétet az egészségügyi intézményekben és szolgáltatóknál folyamatosan ellenőrzi. A tavaly év végén módosított OKFŐ-utasítás szerint mobil ellenőri egységeket hoznak létre, amelyek a hét bármely napján, tehát munkaszüneti napokon és a nap bármely órájában az egészségügyi intézmény bármelyik részlegén megjelenhetnek, igazoltathatják a személyzetet, belenézhetnek az egészségügyi dokumentáció­ba, és arról másolatot is készíthetnek. Igazoltatva lesznek a betegek is, más kérdés, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság dolgozóinak ehhez nincs joguk, ezért nagy valószínűséggel rendőri kíséretet fognak kapni. Ami pedig a betegeket illeti, ők majd megszokják, hogy a személyi igazolványukat folyamatosan maguknál kell tartaniuk, ugyanis bármely pillanatban elébük toppanhat egy rendőri különítmény, és személyazonosító igazolványukat, útlevelüket vagy kártyaformátumú vezetői engedélyüket követelheti. Biztosra vehetjük, hogy a betegek egyhangú, unalmas, szürke hétköznapjait ez fel fogja pezsdíteni valamelyest, és ily módon a gyógyulásuknak is némi lendületet ad.

Mindez persze nem elég, kormányzatunk ennél sokkal többet vár a kórházi személyzettől, a betegektől, tőlünk, mindenkitől. „Nem elég a célt látni; / járható útja kell! / Nem elég útra lelni, / az úton menni kell! / Egyedül is! Elsőnek, / elől indulni el! / Nem elég elindulni, / de mást is hívni kell! / S csak az hívjon magával, / aki vezetni mer!” Ez lebegjen a szemünk előtt, ha jót akarunk, egyébként ugyanis lesz majd nemulass. Már csak azért is, mert a gyógyítási teljesítmény mérése komplex feladat, a gyógyító szakértelmiségi pedig agyafúrt egyed, s mint ilyen arra törekszik, hogy elöljáróinak eszén minden lehetséges módon túljárjon. Csakis ez magyarázhatja, hogy a legrosszabb teljesítményt nyújtó kisvárosi kórházban dolgozó orvosra évente átlagosan nyolcvankilenc, azaz havonta alig valamivel több mint hét, a legjobb városi kórházban dolgozóra viszont évi százkilencvenkettő, azaz havonta tizenhat eset jut átlagosan, ezt a Belügyminisztérium helyettes államtitkára tudatta a nyilvánossággal a Magyar Kórházszövetség konferenciáján. Az a gondolat, hogy a „gyógyítási teljesítmény” növeléséhez mindenekelőtt több maródi személyre és azoknak a gyógyintézetek közötti arányos és igazságos elosztására volna szükség, egyelőre fel se merült, ám ne legyünk telhetetlenek, ami késik, nem múlik.

Problémásabbnak tűnik a megfelelő beteganyag beszerzése, ugyanis páciensek hiányában értékelhető teljesítményt felmutatni a legserényebb, legbuzgóbb kórházi személyzet se tud, a beteg­anyag kitermelése pedig alapvetően a háziorvosok feladata, belőlük viszont egyre kevesebb van. Az mfor.hu a minap nézett szét az Országos Kórházi Főigazgatóság saját álláshirdetési felületén, százkilencvennégy álláshirdetés látott, a szám napról napra nő. A hirdetők zöme háziorvos, de akadnak fogorvosok és gyermek-háziorvosok is, sokan közülük ingyen is odaadnák a praxisukat, csak vigye valaki.

De nem kapkod értük a kutya se.

Egy nyugdíjas orvosnő mondja az mfor.hu-nak: „… ki­kop­tatták a háziorvosi szakmát. Elvették az önállóságunkat, nem írhatunk fel bármilyen orvosságot vagy gyógyászati segédeszközt, folyamatosan küldözgetnünk kell szakorvoshoz a beteget, ami rányomja a munkára a bélyegét (…) ezért a legjobb méltósággal felállni.”

Hogy a betegekkel mi lesz, az nem tudható.