Élet és Irodalom,
LXVIII. évfolyam, 31. szám, 2024. augusztus 2.
KOVÁCS ZOLTÁN
Legfőbb ideje volt már, hogy a magyar kormány Lengyelországgal is megrontsa a történelmi távlatokra visszatekintő jó barátságot, bár ennek már korábban is voltak jelei. Nemrégiben, egy év eleji beszédében Orbán Viktor például lazán odavetette: „Bár a lengyeleket elsodorta Soros baloldala, de a szlovákok felébredtek, a csehek és az osztrákok ébredeznek, az olaszok irányba álltak, és fellázadnak az amerikaiak is. Az év elején még kevesebben voltunk, de most mi leszünk a többség.” Ez vajon nem egy zavaros elme összevissza beszéde? Mi az, hogy az olaszok irányba álltak? Vagy hogy a csehek ébredeznek. Még korábban Orbán ugyanebben az amúgy is értelmezhetetlen gondolati körben úgy látta, a V4-ben lényegében csak a lengyelek és a magyarok vesznek részt, a szlovákok billegnek, a csehek pedig átálltak a föderalisták oldalára.
Hogy kik billegnek, kik álltak át? Mitől függ ez? A lengyelek ráadásul decemberben leváltották a magyar kormányfő legfőbb barátját, Kaczyńskit, tehát most hol vannak? Vagy még mindig billegnek? Hogyan lehet nemzeteket ilyen buta besorolásba helyezni – már attól függően, hogyan alakultak a nemzeti választások? Orbán Viktor egy személyben készséggel eldönti, kik álltak irányba, kik billegnek. Végül is ki ez az ember, milyen alapon minősít nemzeteket? És közben definiál is. Kik azok a föderalisták? – teszi fel a kérdést ő maga és udvarkörnyezetének emberei. A miniszterelnök szerint azok, akik európai birodalmat építenek, és LMBTQ-hadjáratot folytatnak. Néha aztán innen-onnan visszaszólnak neki, amikor már nem bírják türelemmel, mint például a cseh kormányfő és helyettese: „Csehország szuverén állam, és kormánya saját nemzeti érdekeit védi” – jelentette ki Petr Fiala miniszterelnök Orbán egy éve elszabadult eszmefuttatására reagálva. Lengyelországgal kapcsolatban azonban idén még tovább ment, amikor Tusnádfürdőn a békepárti politika irányába való elmozdulást sürgetve támadta az Európai Unió, a Nyugat és a lengyel kormány Oroszországgal kapcsolatos politikáját. Orbán szerint a Nyugat és az európai politika nem kiszámítható, mivel „szétesett” és nem egységes. „Európa ugyanis feladta a saját érdekeinek védelmét. Európa ma nem tesz mást, mint az USA demokrata párti külpolitikáját követi feltétel nélkül, akár önsorsrontás árán is.” Lengyelországról szólva a magyar kormány álláspontja, hogy a Tusk-kormány azt teszi, amit éppen elvárnak. „Na, ilyen az, amikor valaki nem a saját nemzeti érdekei, hanem a nagyhatalmi protektora érdekei mentén határozza meg az országa külpolitikáját” – ezt Orbán politikai főtanácsadója írta internetes oldalára. Mondja az a kormányfő, és vallja összes embere, akik pillanatnyilag Oroszországhoz dörgölődznek, miközben azt bizonygatják, hogy szándékaik nemesek, ők a békepártiak. Orbán a remélt európai és az áhított globális változás szükségességéről beszél, mára gyakorlatilag erre tett föl mindent: meghirdette a szuverenisták (ő például az) harcát a föderalistákkal (mindenki, aki nem ő) szemben. Sajnos, a hazáját is erre a lehetetlen játékra tette föl. Kérdés, mennyiben hazaszerető és -féltő az a politikus, aki mindent egyetlen lehetséges politikai esélyre tett fel?Mindezeken túl, a Trumpot Orbánnál alighanem sokkal jobban ismerő Boris Johnson korábbi brit miniszterelnök véleménye szerint Ukrajna veresége Amerika veresége is lenne. „Ez nem csak Amerika legnagyobb értékeit, a szabadság és a demokrácia elhalását jelentené, és az ukrán nép rabságba vetését” – írta Johnson, hozzátéve, hogy Putyin győzelme katasztrofális következményekkel járna mind Amerikára, mind Európára nézve. Szerinte Trump megérti a helyzetet, és képes lenne a megfelelő lépéseket megtenni. „Trump már tett katonai beavatkozást jelentő lépést az ukrán demokrácia védelmében” – emlékeztetett Johnson, utalva arra, hogy korábban Trump páncéltörő Javelineket adott Ukrajnának, amelyek kulcsszerepet játszottak a 2022-es, Kijivért folytatott harcban.
Vajon mit jelentenek a kormányfő tanácsadójának ezek a mondatai: „Kifulladt a globalizáció neoliberális modellje, a nagyhatalmak új utakat keresnek, a Nyugat válasza a tömbösödés, és a nagy blokkok közé szorult Magyarország az ilyen folyamatoknak a múltban mindig vesztese volt. Ezért alternatív globalizációs modellre és stratégiára van szükségünk.” Boldog-boldogtalan stratégiában gondolkodik, elveket és eseteket mérlegel, ami akkor volna igazán helyes, ha közben nem állnának le a túlhevült kórházi műtők, és ha volna kapacitás a napi ügyek megoldására. Gyurcsány hatéves kormányzása után habzó szájjal kérték számon azt, amit a mostani kurzus tizennégy év alatt sem oldott meg, sőt.
Hogy ne tömbösödjünk! Ez az új kormányzati stratégia, mintha tán volnánk olyan erősek, hogy az egyikről leválva – nyilván ez volna az unió – nem csapódnánk majd a másikhoz – ez vajon mi lehetne más, mint egy oroszbarát elképzelés, aminek már eddig is erős nyoma van. És ha már egyáltalán, eddig nem csapódtunk volna oda a gazdaságilag jól hangzó, de tartalmilag sunyi, egyre inkább unióellenes oroszszimpatizáns megnyilvánulásokkal.
A magyar kormányfő az idei szabadegyetemen új idődimenzióba helyezte az országot. Sőt, most már a világot. Ötszáz éve nem látott világrendszer-változást jelentett be. Hogy ötszáz éve milyen világrendszer-változás történt, amit majd most egy új követ, nem tudni. De ez az idő – fél évezred – feltehetően arra jó, hogy ne gondolkodjunk kicsiben, tekintetünket távolabbra vessük. 1990-ben Orbán még maga is rendszerváltozásról beszélt, 1998-ban úgy érezte, akkor jött el az igazi rendszerváltozás, mert nyert a Fidesz. Aztán 2010-ben egy annál is igazibb, mert másodszor nyert a pártja. Először húsz évet kért, aztán harmincat. Van ennek természetesen olyan értelmezhetősége, hogy minél kevésbé sikerül rendbe hozni az országot, annál nagyobb távlatokat vizionál az aktor. Most akkor ötszáz éve nem látott világrendszer-változás küszöbén állunk. Ennek termékeny és jótékony hatása nyilvánvaló: feltehető, hogy közülünk senki nem éli meg.
Most azonban mégis, miközben fölfeszül ez a nagyívű látomás, visszatérek arra, a műtőkben legyen légkondicionálás, ne kelljen ötven fokban operálni, vagy például ne kelljen muzeális mozdonyt kivezényelni, hogy állomásra érjen a személyvonat. És szabaduljunk meg az olyan államférfiaktól, akik a légkondicionálás hiányát firtató riporteri kérdésen nyerítve hahotáznak, mondván: „Ez a fontos? A szomszédban háború folyik, egymillió ember halt meg. Meghalt bárki is amiatt, hogy a klíma működött, vagy nem működött?” Amúgy, aki oly pompásan szórakozott a kérdésen, Magyarország miniszterelnök-helyettese.