Pesti Hírlap – 1936-06-10 / 132. szám

A nagybaracskai petició

A közigazgatási biróság előtt kedden folytatólagos tárgyalást tartottak gróf Teleki János, a nagybaracskai választókerület országgyűlési képviselőjének mandátuma ellen benyujtott petició ügyében. Dr. Torzsay Bieber Gyula elnök a tárgyalás megnyitása után az előadó birónak adta át a szót, aki részletesen ismertette azokat a jegyzőkönyveket, amelyeket a panaszosok pótlólag csatoltak a peticiós iratokhoz. Ezeket a jegyzőkönyveket a bajai kir. ügyészség előtt vették fel, ahol Major Sándor tanitó, szavazatszedő küldöttségi elnök ellen választási eredmény meghamisitása miatt folyt bünügyi eljárás. A vallomások arról szólnak, hogy a választás napján egynegyed négyórakor tömegével jelentkeztek még szavazásra az ellenzéki jelölt, Mojzes János szavazói, de legalább 200 választót szétoszlattak és hazaküldtek a csendőrök olyan kijelentéssel, hogy a szavazást már bezárták és igy megakadályozták az ellenzéki szavazókat abban, hogy szavazati jogukat gyakorolhassák. Dr. Brückler Elemér választástvédő előadta, hogy a peticiós eljárás során csak olyan választási jegyzőkönyveket vehet figyelembe a közigazgatási biróság, amelyekre más birói hatóság már itéletet alapitott. Az elnök közölte, hogy a közigazgatási biróság ebben az ügyben junius 20-án délelőtt 11 órakor hirdeti ki itéletét.