Élet és Irodalom,
LXI. évfolyam, 6. szám, 2017. február 10.
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
Murányi András, a megszüntetett Népszabadság utolsó főszerkesztője a lap ügyében elmondott egyik beszédemet nem bírta végighallgatni, elmenekült a teremből. (Anyunak, Apunak, ÉS, 2017/5., február 3.)
Indokoltan.
A jó szónok ugyanis nemcsak a témáját, az érvelését, a stílusát, a hangütését válogatja meg, hanem a közönségét is.
Murányi András szerint az a baj, hogy „szobagondolkodók, szobafilozófusok, szobamegmondók” ún. verbális eszközöket használnak. Ezt a bűnt bevalljuk. A gondolkodás, írás, olvasás csakugyan szobákban (a könyvtár is szoba) szokott többnyire előfordulni, különösen, ha hideg van. Nálam nyáron is, mert sajnos nincs kertem. A presszó teraszán meg nagy a zaj.
Állítólag a gondolatnak meg az írásnak meg a beszédnek is van némi korlátozott jelentősége. Többek között ezért szokás újságokat kiadni. Murányi András viszont tetteket akar látni. Erőt. Elég a dumából – mondja. Pontosan ezt gondolják azok is, akik a lapját eltaposták.