Pesti Hírlap – 1910-09-17 / 222. szám
Vilmos császár Baranyában
— A béllyei vadászat. —
Ezuttal negyedszer vadászik Vilmos császár Baranyában. Legelőször 1893-ban volt ott az öreg Albert szász király és Luitpold bajor régensherceg társaságában; másodszor 1897-ben Ferenc József társaságában és onnan jött Budapestre; harmadszor pedig 1903-ban. A császár — mint már emlitettük — pénteken reggel 5 óra 59 perckor érkezett Budapestre, a kelenföldi állomásra. A pályaudvaron a rendőrség részéről Beniczky Tamás és Pausi Emil rendőrfelügyelők jelentek meg. Az udvari vonat ablakai le voltak függönyözve. A császár és kisérete aludt. A vonat csak egy percig állott az állomáson, mely idő alatt reggelit, meg friss süteményt vettek föl és 6 órakor tovább robogott Kiskőszeg felé.
Érdekes, hogy a német császár ellátásáról utazása alatt Berlinből intézkedik a porosz udvari konyhaigazgatóság. A magyar államvasutak igazgatósága a porosz udvari konyhaigazgatóságtól már csütörtökön este táviratot kapott, amely a császár pénteki reggelijéről intézkedett. A táviratban tejet, tejszint és tizenkét-féle péksüteményt rendeltek. Az államvasutak igazgatósága a süteményt egy budai pékmesternél rendelte meg, aki királyunknak is szállitja a süteményt, ha Budapesten tartózkodik. A német császár reggelijéhez való süteményért a máv. igazgatósága 30 koronát fizetett. Gummitalpas kétfogatu kocsin vitték ki a kelenföldi állomásra, ahol feladták a vonatra.
Ujdombovár állomásra — mint tudósitónk jelenti — 9 óra 40 perckor érkezett meg az udvari vonat egy mozdonynyal. Ezt lekapcsolták s helyébe két kisebb mozdonyt kapcsoltak fel, melyeken Marschek János üzletvezető helyettes és Fränkl Ottó fütőházi főnök voltak Korukár és Beck mozdonyvezetők mellett. Marx kiséretében az udvari vonattal utaztak még: dr Pacsinszky Vladimir zágrábi üzletvezető helyettes, Szikla főfelügyelő, Kalivoda oszt. mérnök és Kelemen kaposvári forg. főnök. Vilmos császár az utolsó előtti ebédlő kocsiban ült kisérete társaságában. Amikor a vonat berobogott, épen reggelijeiket költötték el, mely után az asztal közepén álló égő gyertyán a kiséret három tagja szivarra gyujtott. Az asztal mellett öten ültek, valamennyien porosz katonai egyenruhában, csak Vilmos császár volt osztrák-magyar tábornoki uniformisban. Amint a vonat megállott, Ritzl Bálint postatiszt két táviratot adott be a kocsiba a hadsegédnek. Az egyik a német császárnak, a másik gróf Eulenburgnak szólott. Mikor Vilmos császár táviratát egy kis antiktálcán átadták, a felségnek arca egészen felderült. Az átvételkor Hübler ezredes hátrafordult, halk szóval jelezve, hogy a táviratok Berlinből jöttek. Az állomásra közönséget a csendőrség nem engedett be. Az állomás felőli oldalon az ablakok lefüggönyözetlenek, mig a tulsó oldalon le voltak függönyözve s csak a császár háta mögött lévő ablakon volt a rolló felengedve. A császár társaságában levők élénk diskurálást folytattak s a kézmozdulatokból kivehető volt, hogy vadász-témáról folyik szó. A vonat 9 óra 50 perckor robogott ki az állomásról. Egy leibjäger tiszt egy, a kiséretében lévő magasrangu vasuti előkelőségnek ezeket mondotta németül:
— Hogy a felség hol fog vadászni, az még bizonytalan. A jelentések Osiek (Eszék) felöl gyakoribb bőgőseket jelentenek, bár nem lehetetlen, hogy az áradás fel szoritja őket a karapancsai kastély felé. Ami annál inkább megtörténhet, mert 50.000 kat. hold kiterjedésü őserdő a vadászterület. Viszontlátásig (Pécsen) Fünfkirchenben!
Verőfényes szép idő van, a sinek mellett egy kilométer távolságban csendőrök vannak felállitva, a nagy számu közönség kalaplengetve üdvözölte a császárt, aki mosolyogva szalutálva köszönte meg a hódolatot. Szinte el is feledi az ember, hogy udvari vonat robog előtte, amikor az utolsó kocsiban az udvari szakácsot burgonyát hámozni látja.
A különvonat délelőtt 11 óra 38 perckor érkezett Pécsre. Itt tiz percig időzött, amig mozdonyt cserélt. A város közönsége nagy érdeklődéssel várta a császárt. A pályaudvar környékét nagy tömegek lepték el, de a kiváncsiak nem juthattak a perrónra, mert azt teljesen elzárták. A künn szorongók viharosan éljeneztek, amikor a vonat berobogott.
Egy óra 9 perckor érkezett a vonat Pélmonostorra. Itt tér el az ut Kiskőszegre a siklósi szárnyvonalon, amelyet csak néhány hete adtak áta forgalomnak. A császári vonat 5 percig állott a szépen feldiszitett pályaudvaron, gépet cserélt, majd folytatta utját Kisköszegre.
Kiskőszeg a Duna mentén fekszik, magas dombon. A folyó egyenes vonalban jön idáig Mohács felől, azután nagy kanyargókkal halad tovább a község alatt. A tulsó oldalon füzes terül el, fölebb pedig a béllyei rengeteg huzódik tova, amelynek a szélén fekszik, festői szép helyen, a császárt látó karapancsai kastély. A vasuti állomás a dunaszélen áll. Zöld lombok guirlandjai, zászlók és cimerek diszitik. A pályatestet finom, sárga homokkal hintették be. Ahol a pályaudvar végződik, áll a dunai kikötő. Onnantól kezdve a pályaudvar egész környékét elzárták és a csendőrök csak a jegygyel birókat bocsátják a kordon mögé. Itt a Duna-parton jelöltek ki számukra helyet, ahonnan alig lehet valamit látni. A környék intelligenciája mégis hüen kitart és egész csomó szép leány és asszony várja izgatottan a vonatot. A rend fentartására rendkivül széleskörü óvintézkedéseket tettek. Ziegler tábornok, a csendőrség főparancsnoka, csütörtökön személyesen vette át a vezetést a Baranyamegyéből és Budapestről összevont 340 csendőr fölött. Mellette Csathó alezredes teljesit szolgálatot. A miniszterelnök megbizásából Szabó László miniszteri fanácsos, kiséretében Matyasovszky titkárral intézkedik a közbiztonsági szolgálat körül.
Délután egy órakor a Dunagőzhajózási társaság Taussig nevühajóján érkeznek Kisköszegre Frigyes főherceg és neje, Izabella főhercegnő, felséges vendégük elé. A hajó a rögtönzött kikötővel szemben helyezkedik el, amely szintén diszben áll, előtte diszsátor. A második sinpártól, ahol a különvonat megáll, a kikötő sátráig értékes szőnyeg fut. A sátor drapériákkal, magyar és német cimerekkel és délszaki növényekkel ékes. A Taussigról motorcsónak hozza partra Frigyes főherceget, akit Mayer Emil jószágkormányzó és Höcker Gusztáv főfelügyelő kisérnek. A főherceg szivélyesen üdvözli a jelenlévő urakat, akik már teljes számban összesereglettek a fogadásra és kedélyesen eltársalog velük.
Néhány perc mulva már jelezték a különvonatot. A vonat lassan csuszik be és a diszsátor előtt áll meg. A második szalonkocsi ajtajában megjelnik Vilmos császár daliás alakja. Mosolyogva int üdvözletet Frigyes főhercegnek, majd könynyedén leugrik a lépcsőről, hozzá lép és meleg barátsággal megrázza kezét.
— Örömmel jöttem szives meghivásodra ismét erre a helyre, —mondja a császár. És hozzáteszi: — Nagyon kellemesen utaztam, nem is volt olyan hosszu az ut.
A császár ezután az udvarmesterrel fogott kezet, míg Frigyes főherceg a császár kiséretével beszélgetett. A császár később Marx Jánoshoz, a magyar államvasutak elnökigazgatójához lépett, aki a vonatot a határtól kisérte — és meleg szavakban mondott neki köszönetet, hogy utja oly kellemes volt.
— Amikor először itt jártam, tizenhárom év előtt, akkor isön kisért le Béllyére, — jegyezte meg. — Nagy idő ez, — azóta mind a ketten öregebbek vagyunk.
Majd a terméseredmények után érdeklődött és amikor Marx azt felelte, hogy a termés jobb, mint tavaly, a császár bólintott fejével:
— Rendkivül szép, örvendetes dolog!
A császár most ujra melegen megrázta az elnökigazgató kezét és Frigyes főherceghez fordulva, a part felé indultak, ahol a motoros csónak várakozott. A csónakba előbb a császár szállott be, azután a főherceg, majd a kiséret tagjai. A csónak a Taussigra vitte a társaságot, ahol Izabella főhercegnő üdvözölte a császárt. Az uralkodó kezet csókolt a herceg asszonynak.
A hajó nyomban utnak indult a dobrinai kikötőbe. A Taussigot a Béllye gőzös követte, amely egy kompot vontatott; ezen foglalt helyet a személyzet és itt raktározták fel a podgyászt. A dobrinai kikötőből a császár és a főhercegi pár egyenesen cserkészetre indultak.
Éjjel érkezett sürgöny jelenti Mohácsról:
Vilmos császár a mai cserkészeten két ritkaság számba menő szarvast lőtt, egy remek szép és erős 16 ágazatu agancsost és egy 15 ágazatu agancsost. A cserkészeten részt vett Frigyes főherceg is. A vadászterületen a szarvas-bőgés tetőpontját érte el. Vilmos császár este 8 órakor tért vissza a vadászkastélyba a cserkészetről és fél 9 órakor ültek estebédhez. A császár szombaton hajnali 4 órakor vadászkocsin a rigytető helyekre megy cserkészni.