hvg360.hu, 2023. november 5.
Az én hetem:
PARTI NAGY LAJOS
Szombat reggel őszvégi eső vált őszeleji napsütésbe, odaülök a laptopomhoz, fényesen csillog a Duna, a mindigmás állandósága, kattintgatok, feljönnek a megszokott portálok, közben nézegetem a szavaimat. A drogbánya, akárhogy regulázom, önálló életre kel, burrog és szárnyal, kifut a kezemből, eloldódik tartalmától. Szép szó, mondogatom, pontosabban szép hangsor, lehetne városnév, keresztnév, indulatszó, lassan visszahúzom a jelentéséhez, madzagján a sárkányt, kushad itt az asztalon, nem kezdek vele semmit.
Nézem a hírfolyamot, pénteken járja be a világsajtót a hét talán legszörnyűbb, legkopárabb jövendölése: az ukrán vezérkari főnök beismeri, hogy megállt az ellentámadásuk, holtpont van, a százötvenezer halott meg se rezzentette se Putyint, se országát, félő, hogy az eljövendő s talán évekig tartó állóháborúban meggyengül az ukrán állam, egyszerűen elfogynak a bevethető ukrán katonák. Elfogynak, fegyverzet ide vagy oda, végül az dönt, ki hány darab embert tud kiállítani, testtömegek harca, és az agresszor többen van, léptéke tízmillió halott, ld. második világháború. Ettől még, vagy még inkább Putyinnal parolázni, katonai akciónak becézni az általa kirobbantott háborút életveszélyes seggnyalás, és nem magánügy, mint a kurta kucsma vagy a szájszélnyalogatás.
Hétfőn kiderült, hogy a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiuma egy fillért sem ítélt meg a Szépírók Társasága (kb. 400 irodalmár, taglistájukat érdemes végignézni, netán összehasonlítani más írószervezetekével) egész évi programjaira, rendezvényeire. Csak a viszonyítás kedvéért, ugyane kollégium több mint hatvan millió forintot adott a Magyar Írószövetségnek, ami nem sok, tényleg nem. Hogy a kilenc főből álló kuratórium miként szavazott, nem nyilvános. Tudtommal egyikőjüknek sem volt utólag észrevétele, kifogása a szavazati eredménnyel kapcsolatban, mely eredményt nehéz nem annak nevezni, ami: szégyenletesnek. Nem gondolom véletlennek, de próbálom elképzelni, lehet, hogy egy hajszálon múlt, lehet, hogy kettőn. Csakhogy ezek a hajszálak szépen összeállnak az ordasodó diktatúra frizurájában, a véletlen is nyílt és világos üzenetté vastagszik: aki nincs velünk, az ellenünk van, kormánytávoli szervezet ne is próbálkozzon közpénzre pályázni. Örüljön, ha csak ellehetetlenítik, s nem befóliázzák.
Nincs itt semmi látnivaló, fel vagyunk hatalmazva. Hétköznapi fasizmus, az, hogy a sokaság apatikus helyeslése vagy helytelenítése közepette, a történtek és történendők szempontjából pillanatnyilag mindegy. A térfoglalás rutinműveletei, csupa viszolyogtató kicsiség, mondanám pitiánerségnek, de aki kárvallottja, annak olykor az élete, a jövője múlik rajta, még ha egy hónap múlva hosszan kell is utánakeresni, mi volt a konkrét eset. Baljós történik bőven (Ádám Zoltán egyetemi oktatót kidobják a Corvinusról, lásd az arányosság szó magyarázatát), különös vagy váratlan alig, takonyszag, pénzszag, karrierszag, kisebb-nagyobb szarháziak lojálbábszínháza zajlik botrányos színvonalon.
Eközben a nagypolitika színpadán kazah mikulásként pózol említett ház magyar feje és uralkodója, ki szívélyesen gratulál Ilham Alijevnek, régi azeri balta-barátjának abból az alkalomból, hogy vérrel és vassal elűzte az örményeket Hegyi-Karabahból. A sok öltönyös kipcsak között Felcsút műtürkje néhány fotón kazah kucsmát, kazah kabátot és sálat visel, merthogy közeleg a tél, s most már nemcsak Oroszországból, de Kazahsztánból is jöhet a kőolaj a magyarnak, nem sok, de jöhet. A konnektivitás bajnokainak nyilván jól esik a távoli türkszó, legalábbis amíg belülről az EU-ból jön, ha netán majd kívülről, s ne legyen ilyen majd, akkor ez a föld, Orbán Viktor kiviselt sztyepp-cipője, aligha fog sokat nyomni a keleti latban.
Sajnos a cipő talpán ott lesz a szétkent, csimbókos Magyarország.
Hogy kiszignálták-e vagy így alakult, nem tudom, mindenesetre a kultúrpolitika héroszai igazi őszi hadjáratot vezetnek, hogy ismét élővé, szemléletessé tegyék a hajdani örökzöld direktívát, miszerint a kultúra szereplői ne csak mondogassák, hogy itt diktatúra van, hanem vegyék is tudomásul.
Erre bizony nagy szükség van, hisz az ellenállás szelleme még enkebelből is felüti a fejét, bár csak egy pillanatra. Miután Csák János kulturális és innovációs miniszter Dúró Dóra náci képviselőnő feljelentése nyomán a 18 éven aluliakat kitiltja a Nemzetközi Sajtófotó Kiállításról, a Nemzeti Múzeum már-már forradalmár igazgatója kivágja a kurucosan ironikus tromfot, hogy múzeum nem kérhet személyi okmányt, ezért a hátralévő pár napban (áll a hosszú sor), továbbra is bejöhetnek oda a kiskorúak. Pedig az igazgatónak csak annyit kellett volna mondania, hogy nem. Sőt, akár kissé érdesebben is, cifrábban, ha tetszik, elküldően. De miért mondta volna, hisz anno maga is megszavazta az ominózus törvényt, bár a szellemes nyafinériától ezzel együtt is jó sajtója lett, emberarcú fideszes létére.
A tiltás okafogyott oka Hannah Reyes Morales neten is látható, meleg idősotthont ábrázoló nagyszerű képsorozata, amiből nevezett följelentő a tűsarkú cipőt és a rúzst értette meg, nevezett miniszter azt, hogy egy betarthatatlan törvényt be kell tartani, a múzeum igazgatója pedig azt, hogy kinek igen, kinek nem, azaz kivétel erősíti a szabályt, különben sem holmi könyvesbolt ő, hogy pásztózgassanak vele. Egyébiránt Szabó László, neves kultúrpolitikus szerint a kormányzat határozottan, de nem megfélemlítően vezeti az országot.
Gondolom, abban se lenne semmi félelemkeltő, ha Dúró képviselőnő nem aprózná el a továbbiakban, hanem rögvest bevezettetne egy megkülönböztető jelzést, volt már ilyen a normalitás történetében, s azt minden fóliaérintett, illetve érintettnek minősített viselni lenne köteles. Természetesen nem megbélyegzőleg, hanem a korszerű információáramlás végett: ha egy ilyen elembétékúságú állampolgár, a konszenzuális 200 méteren belül kiskorúval találkozik, időben ki tudjon térni, így nem kerül sor szabálysértésre, ami határozott büntetést von maga után.
Félelemre semmi ok, a kormánypálca a helyén van.